Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Komoly kihívóra akadt a Raspberry Pi, melynek riválisa a Kickstarteren gyűjt pénzt az indulásra - elég jó hatékonysággal.
A mindössze néhány ezer forintba kerülő mini számítógép, a Raspberry Pi megjelenése a piacon legalább akkora durranás volt, mint néhány évvel ezelőtt az okostelefonoké: kevesen gondolták, hogy egy komplett gépet néhány centiméteresre össze lehet zsugorítani. A kezdetben oktatási célokra szánt eszköz hamar népszerű lett, most pedig egy komoly konkurenciát is kapott.
A Pine 64 névre keresztelt eszközt igen komoly hardveres erőforrással szerelték fel: egy 1,2 GHz-es négymagos processzor, 512 MB RAM, microSD-olvasóval, 2 USB-csatlakozóval, 10/100 megabites hálózati csatlakozóval látták el, valamint képes támogatni a 4K-s videókat is. Ezen kívül természetesen kapott egy fülhallgató és egy mikrofon csatlakozót, emellett pedig Bluetooth-on keresztül képes kommunikálni.
A gépnek készült egy továbbfejlesztett változata is, a Pine A64+-ba már 1 GB RAM, egy 5 megapixeles kamera port, egy MIPI videó port, valamint egy érintőképernyős port is került. Míg előbbiért 15, utóbbiért 19 dollárt kérnek a fejlesztők, vagyis összesen 5-6 ezer forintért kínálják a készülékeket. Mindez nemcsak árban, de teljesítményben is komolyan ráver a konkurens Raspberry Pi-re.
A fejlesztők a Kickstarteren szeretnék összeszedni az induláshoz szükséges tőkét, ez pedig néhány nap leforgása alatt sikerült is nekik. Az eredetileg 31.416 dolláros célt megugorva jelenleg 138 ezer dollár (kb. 40 millió forint) áll a kampány, és a következő több mint 40 napban ennek valószínűleg többszöröse gyűlik majd össze. A Pine 64-hez 15 dollárért lehet hozzájutni, amihez további 12 dollár szállítási költség adódik, de még ezzel együtt is csupán 11 ezer forint körüli áron lehet beszerezni az eszközt. A szállítást leghamarabb 2016 februárjára ígérik.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.