szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A fejlesztők bejelentése szerint december 17-e után egyetlen pornográf tartalmat sem lehet majd az oldalon találni.

Kemény lépésre szánta el magát a Yahoo tulajdonában lévő blog-platform, a Tumblr. A fejlesztők a napokban jelentették be, hogy december 17-től már nem tűrik meg az oldalon a felnőtt tartalmat: egyetlen olyan képet, videót, GIF-et, amin "nemi szervek, női mellbimbók, vagy bármilyen szexuális cselekmény" látható.

A döntés azután született meg, hogy a platform mobilos alkalmazását törölték az App Store-ból. Kiderült ugyanis, hogy az oldalon gyermekek szexuális bántalmazásáról is voltak fenn tartalmak. A cég közleménye szerint bár minden az oldalra felkerülő fotót leellenőrzött a rendszer, volt néhány olyan, amely felett elsiklott. Azóta ezeket a tartalmakat már eltávolították, az oldalon pedig "zéró toleranciát" vezettek be.

Néhány (részleges vagy teljes) meztelenséget ábrázoló téma ugyanakkor továbbra is felkerülhet majd az oldalra. Ilyen például a szoptatás, a születés, egészségügyi helyzettel kapcsolatos, a valamilyen híreseményhez tartozó és a művészeti meztelenség, valamint maga az erotika is. Vagyis az oldalról a pronográf tartalmakat tiltják ki. A már felkerült tartalmak tulajdonosainak e-mailben küldenek értesítést, majd privátra állítják az adott posztokat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Ez történt: Bankkártyával lopó csalókat leplezett le a Jófogás

Ez történt: Bankkártyával lopó csalókat leplezett le a Jófogás

Gémesi György: 100 milliárd forintot vontak ki az önkormányzati rendszerből, politikai döntést hoztak

Gémesi György: 100 milliárd forintot vontak ki az önkormányzati rendszerből, politikai döntést hoztak

Engedné szórakozni a beoltottakat a német külügyminiszter

Engedné szórakozni a beoltottakat a német külügyminiszter