Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
A Ford az Agility Robotics nevű céggel állt össze, amely 2020 elején már leszállíthatja az autógyártónak az első robotokat.
Az önvezető autók elterjedésével lesz néhány olyan feladat, amit meg kell majd oldani. Ilyen például a csomagszállítás. Ha nem(csak) drónok juttatják célba azokat, vagy esetleg túl nehezek ahhoz, hogy egy repülő szerkezet vigye őket, akkor vagy ember kell ahhoz, hogy az autóból a megrendelő kezébe kerüljön a pakk, vagy valamilyen robotos megoldást kell kitalálni erre.
A Ford ez utóbbi irányban gondolkodik. A cég nemrég partnerséget kötött az Agility Robotics nevű céggel, hogy a Digit nevű, két lábon járó eszközükkel szereljék fel a majdani önvezető járműveiket. A Digit a csomagtartóból "kiszállva" veszi kézbe a megrendelt pakkot, majd elviszi azt a bejárati ajtóig. A cég készített egy rövid videót is arról, hogyan kell mindezt elképzelni: a jelek szerint a robot még az akadályokat is ki tudja majd kerülni.
A Ford terevi szerint az egységet legfeljebb 18 kg-os terhek cipelésére használnák. A Digit képes a lépcsőn közlekedni, emellett LiDAR-ral és kamerákkal is felszerelik, valamint az önvezető autóval is összekapcsolódna.
A Ford szeretné, ha m ár 2020 elején megkaphatná a robotokat, 2021-ben ugyanis elindítaná a saját önvezető flottáját.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
Szerinte a magyar gazdaság fejlődésében ellenérdekeltek mozgatják a szálakat.
Dengyel Iván pedig visszavonul a színpadtól.
Az ítélet nyomán akár tömegesen is indíthatnak pereket.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.