szerző:
László Ferenc

Kis pénz, kis foci – tartja a mondás, ami csak azért elcsépelt, mert legtöbbször igaz. Például az okostelefonok piacán is. Éppen ezért vettük elő a 300-350 ezer forintos telefonok butított kiadásait, hogy kiderüljön, mit kap az, aki az összeg felét-harmadát tudja fordítani a vásárlásra.

Honor 20 Pro, Huawei P30 Pro, Samsung Galaxy S10+. Három készülék, melyre mostanság sokan szívesen lecsapnának, azonban egyszerűen sokallják az ezekért a telefonokért elkért több százezer forintos árat. Vagy csak azért nem vesznek ilyen mobilt, mert bár alapvetően szimpatikusak az említett modellek, túl nagy a méretük, vagy már-már túlburjánzó a szolgáltatási körük.

Szerencsére mind a kínai, mind a dél-koreai gyártó kínál elérhetőbb árú csúcsmobil-alternatívákat, nem is keveset. A felső-középkategóriában focizik például a Honor 20, a Huawei P30, illetve a Samsung Galaxy S10. De van még ennél lejjebb, hiszen a boltok polcain akadnak ezeknél is olcsóbb alternatívák: a Honor 20 lite, a Huawei P30 lite és a Samsung Galaxy S10e. Mi most ez utóbbiakat eresztettük egymásnak.

©

Méretek, minőség

A Huaweiből kinőtt Honor aktuális csúcskategóriás szériájának olcsó és drágább delikvensei között minimális a méretkülönbség. A Huaweinél már más a helyzet, a P30 Pro érezhetően nagyobb a P30 lite-nál, de a legjelentősebb különbség a Samsung háza táján fedezhető fel. A gigantikus S10+ mellett szinte eltörpül az S10e, ami egyébként a 20 lite-nál és a P30 lite-nál is jóval kisebb méretű. És a mérlegen is kevesebbet nyom azoknál.

Sorrendben: Honor 20 lite, Huawei P30 lite, Samsung Galaxy S10e
©

Az S10e még az iPhone XS-nél is kisebb, és ideális választás azoknak, akik az egyre nagyobbra növekvő okostelefonok között ma már szinte nem is találnak maguknak értelmezhető méretű, kompakt felsőkategóriás telefont. Merthogy az S10e valójában nem egy lebutított, hanem sokkal inkább egy lekicsinyített S10-es, szemben a tesztben szereplő kínai riválisokkal, melyek hardver fronton a középkategóriába tartoznak.

Minőség fronton sem egymás között, sem pedig a drágább testvérmodellekhez képest nem érezni jelentős különbségeket. Mindhárom telefon kiváló összeszerelési minőséggel bír, a felhasznált anyagokra sem lehet panasz, illetve egyáltalán nem érezni, hogy a külső megjelenésen spórolni kívántak volna a gyártók.

Bár a szépség megítélése meglehetősen szubjektív dolog, rögtönzött és nem túl széles körű közvélemény-kutatásunk alapján a Honor 20 lite a leginkább szemrevaló készülék. Főleg ezzel a különleges színátmenetes, színjátszós hátlappal.

©
Samsung Galaxy S10e
©
Huawei P30 lite
©

Kijelző, ujjlenyomatszenzor

Könnyen kikövetkeztethető módon a Samsungban van a legkisebb, konkrétan 5,8 colos kijelző, mely azonban AMOLED mivolta révén egyértelműen a legjobb minőségű. A kontrasztarány végtelen, a betekintési szögek hatalmasak és egyedül ezen a telefonon kapunk Always On Displayt (AOD), vagyis lezárt állapotban is hasznos dolgokat mutató készenléti információs képernyőt. A szelfikamera egy a jobb sarokban lévő lyukba került, és a gyártó jól megválasztott háttérképekkel próbálja elrejteni a szemünk elől.

A P30 lite érintőképernyője 6,15 colos képátlón terpeszkedik és ily módon alig kisebb a 20 lite-ban lévő 6,21 colos kijelzőnél, az LCD technológia és a cseppszerű notch közös vonás. A felbontás mindkét esetben rendben van, azonban a Huawei képe nagyon fakó, amiért csak az kárpótol, hogy fényerőben egy kicsit ráver a Honorra.

Felülről: Honor 20 lite, Huawei P30 lite, Samsung Galaxy S10e
©

A legfrissebb trendektől eltérően egyik delikvensben sem a kijelzőbe rejtették az ujjlenyomatszenzort. A Samsung az oldalsó bekapcsológombba, a kínaiak pedig a hátlapra tették azt. A technika mindhárom telefonon hasonló sebességgel és megbízhatósággal működik, egyéni preferencia kérdése, hogy melyik elhelyezés esik jobban kézre.

Sebesség, memória, akkumulátor

Az S10e ugyanazt a high-end hardvert vonultatja fel, mint drágább testvérmodelljei. Így aztán nem meglepő, hogy nyers teljesítmény tekintetében tesztprogramtól függően 100-200 százalékot ráver kínai riválisaira, melyekben középkategóriás chipset rejtőzik.

Ettől függetlenül a hétköznapi gyakorlat során sem a Honor, sem pedig a Huawei nem érződik lassúnak, nagyon ritkán futottunk csak bele kisebb döccenésekbe, és még a komolyabb grafikájú játékok is egész jól futnak rajtuk. Más kérdés az időtállóság, ugyanis, míg az S10e – remélhetőleg – 2-3 év múlva is állja majd a sarat, addig kínai riválisai már könnyen kevésnek bizonyulhatnak.

Samsung Galaxy S10e
©

Hasonló a helyzet memória frontján is. A Honorban és a Huaweiben lévő 4-4 GB RAM ma még tökéletesen elegendő, de a 6 GB-os Samsung tulajdonosai nyugodtabban aludhatnak. A 128 GB belső tárhely, a microSD-slot és a jack dugalj mindhárom versenyző esetében adott, csakúgy, mint a 9.0-ás legfrissebb Android szoftver. Az utóbbira húzott EMUI, illetve One UI felhasználói felületek jelentősen eltérnek egymástól, mindkettőnek vannak rajongói és ellenzői, nekünk a Samsung-féle megközelítés picit jobban bejön.

Az S10e-ben van a legkisebb, a Honorban pedig a legnagyobb kapacitású akkumulátor, azonban a két véglet között is csak 10 százaléknyi az eltérés. Tapasztalataink szerint az üzemidő is hasonlóan alakul, hajszállal a kínaiak nyernek. Ez a gyakorlatban 4-5 órás kijelzőidőt és átlagosan 1 napos üzemidőt jelent. Az S10e kevesebb, mint másfél óra alatt teljesen feltölthető, a Huaweinek és a Honornak ehhez 15, illetve 30 perccel több időre van szüksége.

Honor 20 lite
©

Vezeték nélküli módon csak a Samsung tölthető.

Kamera

A hátoldali főkamera csak 12 megapixeles az S10e-ben, mégis veri a Huawei 48-, illetve a Honor 24 megapixeles fénylesőjét. Elsősorban azért, mert sokkal nagyobb fényerejű, ráadásul optikai képstabilizátoros objektívet vonultat fel. Másodsorban pedig azért, mert a kínai mobilokat is leginkább csak 12 megapixeles módban érdemes használni. Kipróbáltuk, a Honor 24 megapixelen csak marginálisan teljesít jobban, mint 12-n, a Huawei 48 megapixeles natív módjának pedig lényegében semmi értelmét nem találtuk.

Fent a Honor telefonja, alul balra a Huawei-é, jobbra a Samsungé
©

Nagylátószögfronton ugyancsak a Samsung dominál, ilyenkor ugyanis részletgazdagabb és kevésbé torz fotókat készít. Telefotó-kamera egyik delikvensben sincs, a Huawei kamerás kezelőfelületén lévő "2x" gombnak nem szabad bedőlni, azzal ugyanis nem optikai, hanem csak digitális zoomot kapunk. A kínai gyártó Pro készülékein elérhető esti üzemmód ott ugyan brillírozik, a középkategóriás mobiljait viszont gyenge megvilágítás mellett könnyűszerrel elveri a Samsung-modell. És csak utóbbi tud 4K-ban videózni, valamint 960 fps sebességű szuperlassított felvételeket rögzíteni.

A Honor szelfikamerájának 32 megapixeles felbontása több egyszerű marketingfogásnál, ezzel a kamerával ugyanis részletgazdagabb felvételek készíthetők, mint a Huawei 24-, illetve a Samsung 10 megapixeles frontkamerájával. Utóbbi akkor kerül előnybe, ha kevés a fény, ugyanis az objektíve nagyobb fényerejű.

Egyebek

Egyedül az S10e-n található két hangszóró, ily módon nem is kérdés, hogy zenebonafronton a Samsungé a képzeletbeli korona, mind hangminőségben, mind hangerőben. A két rivális lényegében ugyanúgy, sokkal dobozszerűbben szól, de a hangerőre itt sem lehet panasz. Plusz pont jár a Samsungnak azért, mert AKG fülest csomagol a legkisebb S10-es mellé, azért viszont kár, hogy egyedül ezen a telefonon nem használhatunk FM-rádiót.

Huawei P30 lite
©

Bluetooth 5.0-át csak a Samsung tud, a többiek esetében be kell érnünk 4.2-es kékfoggal. Ennél fájóbb pont, hogy az S10e-vel ellentétben a 20 lite és P30 lite nem 3.0-ás, hanem csak 2.0-ás USB adatátvitelre képes, ami komolyabb méretű multimédiás tartalmak esetén több órás másolásokat eredményezhet. És ez még semmi ahhoz képest, hogy a Honor ráadásul nem USB-C, hanem régimódi microUSB aljzattal rendelkezik, ami egyértelműen a készülék Achilles-sarka.

A mezőnyben egyedül a Samsung mobilja rendelkezik IP68-as vízállósággal.

©

Konklúzió

Nem kérdés, hogy abszolútértékben a Samsung Galaxy S10e nyeri jelen tesztünket, hiszen lényegében minden tekintetben a riválisai fölé emelkedik, miközben kisebb azoknál. Gyorsan hozzá kell azonban tennünk, hogy az S10e 200 ezer forintba, vagyis kétszer annyiba kerül, mint jelen versenytársai.

Ár/érték arány fronton a Honor 20 lite teljesít a legjobban, mely 85 ezer forintos készülék mellett enyhén beszürkül a 100 ezer forintos Huawei P30 lite. Vásárlás előtt azonban érdemes néhány pillantást vetni a Samsung Galaxy A50-re is, mely 80 ezer forint ellenében remek AMOLED kijelzőt és 4000-es akkumulátort kínál, valamint a 85 ezer forintos Xiaomi Mi 9 SE sem rossz választás.

Ha máskor is szívesen olvasna olcsó(bb) mobilokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Feleannyi barátunk van, mint gondoljuk

Kezdhetnek rettegni Európa korrupt politikusai az Európai Ügyészség leendő vezetőjétől

Kezdhetnek rettegni Európa korrupt politikusai az Európai Ügyészség leendő vezetőjétől

Oroszországban letartóztattak egy szibériai sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből

Oroszországban letartóztattak egy szibériai sámánt, aki ki akarta űzni Putyint a Kremlből

Mi látható valójában a titokzatos UFO-felvételeken?

Mi látható valójában a titokzatos UFO-felvételeken?

Türk nyelvű államok irodája nyílik Budapesten

Türk nyelvű államok irodája nyílik Budapesten

Sean Beannek elege lett: nem vállal el egy szerepet, ha megölik

Sean Beannek elege lett: nem vállal el egy szerepet, ha megölik