szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A biokémikust az Emberi Méltóság Tanácsa tüntette ki.

Az Emberi méltóságért kitüntetéssel ismerte el Karikó Katalin Széchenyi-díjas magyar kutatóbiológus, biokémikus, az egyik koronavírus elleni, mRNS alapú vakcinát kifejlesztő BioNTech cég alelnöke munkásságát pénteken Budapesten az Emberi Méltóság Tanácsa. A díjazottat Bajkai István fideszes országgyűlési képviselő méltatta, aki beszédében emlékeztetett: hasonló méretű világjárványra legutóbb száz éve, a spanyolnátha idején volt példa. Az a járvány több embert vitt el, mint az első világháború. De amilyen hirtelen érte a ma emberét a koronavírus, olyan gyorsan derült ki, hogy a tudósok már hosszú ideje keresik a hasonló betegségek gyógyításának lehetőségeit.

Bajkai István kiemelte: az emberiség ugyanolyan hálával tartozik a kórházakban helyt álló egészségügyi dolgozóknak, mint azoknak, akik a laboratóriumokban kutatták éjt nappallá téve a vírus ellenszerét. „Büszkeséggel és reménységgel tekinthetünk a magyar alkotószellem egyik legnagyobbikára” – méltatta Karikó Katalint. Azt mondta: a kutatóbiológus olyan elődök nyomdokaiba lépett, mint Semmelweis Ignác, Heim Pál vagy Szent-Györgyi Albert.

Karikó Katalin a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban kezdett el a vírusokkal foglalkozni, majd munkahelye 1985-ös megszűnése után döntött úgy, hogy külföldön folytatja pályafutását. A Pennsylvania Egyetemen kezdett mRNS kutatással foglalkozni, amit először még nem akart elfogadni a szakma. Mégis sikerre vitte és az egyetem szabadalmaztatta is a módszerét, amelyet Karikó-Weissmann technikának hívnak és számos koronavírus-vakcina fejlesztésének alapja.

Azt a kutatót tüntetik ki, aki „meglátta azt, amit mások nem láttak, és gondolt arra, amire senki nem gondolt. Nem kétséges: Karikó Katalin a magyar tudomány legnagyobbjai között van és az egyetemes tudomány legnagyobb elismerésére is méltó” – fogalmazott Bajkai István.

Karikó Katalin beszédében hangsúlyozta, hogy nagy megtiszteltetés számára megannyi neves előd után ezt a kitüntetést megkapni. A biokémikus felidézte, hogy több évtizede külföldön él ugyan, de családjával együtt mindig is magyar maradt, gyermekeit is magyarul nevelte, így ők is szívesen járnak ide. Magyarországon tanulta meg az alaptudományokat, itt kezdte el alkalmazni a tudását, a vírusokat kutatni. Az Egyesült Államokban sem volt mindig könnyű az élet, hiszen olyan tudományterületet választott, amelyben sokan nem hittek.

Nyolcadik éve Németországban dolgozik munkacsoportjával, amellyel tovább folytatják kísérleteiket az mRNS más típusú alkalmazásait – például rákos betegségek vagy szívelégtelenségek kezelése – is kutatva – mondta a kitüntetett biokémikus.

Karikó Katalin: Most hirtelen mindenki járványszakértő lett, de én nem vagyok az

Az mRNS-alapú oltások kifejlesztésében kulcsszerepet játszó, egyébként Amerikában élő biokémikus május 27-ig Magyarországon van, de innen is teljes időben dolgozik.

 

 

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!