A GVH közleménye kifejti: a nemzeti versenyhatóság 2016 végén írta elő az öt hazai közös jogkezelő szervezetnek – Artisjus, Előadóművészi Jogvédő Iroda (EJI), Filmjus, Hungart Egyesület, MAHASZ –, hogy az üreshordozói díjak, például a mobiltelefonok, memóriakártyák, merevlemezek és minden egyéb érintett termék árába beépülő jogdíjátalány meghatározásakor használjanak a korábbinál pontosabb módszertant.
Az egyesületek ugyanis a dinamikusan változó piac ellenére nem követték elég szorosan a tartalomfogyasztási szokások változásait, piackutatásaik pedig több ponton aggályosak és pontatlanok voltak.
A versenyhivatal jelezte: az egyesületek vállalásuk ellenére továbbra sem térképezték fel elfogadhatóan a megváltozott felhasználási szokásokat, így hiányos és hibás elemzésekre alapozva szedtek be egy év alatt, 2018-ban mintegy 11,4 milliárd forint díjat áttételesen a fogyasztóktól.
A tájékoztatás szerint a most lezárult utóvizsgálat feltárta, hogy a közös jogkezelők nem teljesítették megfelelően az előírt kötelezettségeket az üreshordozói díjszámítás precízebb alátámasztásáról. A szervezetek által készíttetett, a díj mértékét megalapozó kutatás nem orvosolta még a versenyhatóság által korábban kifejezetten kiemelt problémákat sem. Az egyesületek a felmérés reprezentativitásának hiányosságaival nemcsak a GVH felé vállalt kötelezettségeket sértették meg, hanem a közös jogkezeléséről szóló törvényt is, amely alapján a jogkezelőknek minden évben reprezentatív, átlátható felmérést kell végezniük a magánmásolási díjak megállapításához.
Közel 10 milliárd forint jogdíjat osztott szét az Artisjus tavaly, a pénz kicsit több mint felét magyarok kapták. A piramis alján a művészek kétharmadára fejenként havi ötezer forint se jut, míg a legjobban kereső egy százalék több mint havi bruttó 500 ezret tett zsebre.
A bírság meghatározásakor a GVH Versenytanácsa figyelembe vette, hogy a jogkezelők, bár nem jártak el a kellő körültekintéssel, alapvetően megkíséreltek megfelelni az előírtaknak.
Az Artisjus 167 millió, az EJI 22 millió, a MAHASZ 16 millió, a Filmjus 5 millió, a Hungart pedig 400 ezer forint bírságot kapott a jogsértésért, többségükben részletfizetési kedvezménnyel. A versenyhatóság szankciója nem a művészek és előadók által kapott jogdíjakat csökkenti, hanem a jogkezelő szervezetek saját működési költségeit terheli.
A GVH Versenytanácsának döntése a hazai fogyasztókat és művészeket védi, mert az üreshordozói díjak pontosabb meghatározása alapvető érdeke minden érintett félnek, még az adathordozókat forgalomba hozó vállalkozásoknak is – húzta alá a nemzeti versenyhatóság.
A GVH felhívta a fogyasztók figyelmét a díjak visszaigénylésének lehetőségére is, amelyet az öt jogkezelő által 2016-ban vállalt kötelezettségek teremtettek meg, Hollandia után másodikként az Európai Unióban. A visszatérítést azok a fogyasztók igényelhetik, akik a megvásárolt, üres adathordozóra nem másolnak jogdíjjal érintett műveket, hanem kizárólag saját tartalmaikat tárolják rajtuk.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.