Sorra engedi el a régi Windowsok kezét több fejlesztő is: miután januárban maga a Microsoft ütötte be az utolsó szöget a Windows 7/8/8.1 koporsójába a támogatás megszüntetésével, a Steam is bejelentette, hogy hamarosan nem lesz elérhető a játékplatform a nevezett rendszereken, de már a Chrome és az Edge böngészők is felhagytak a támogatásukkal. A Mozilla Firefox még kitart, azonban már esetükben is megvan a búcsú időpontja.
A népszerű felhőtárhely-szolgáltatás, a Google Drive a Windows 7 támogatását már januárban befejezte, most pedig újabb rendszerverziók kezét engedi el a Google – írja a gHacks. A változás sok felhasználót érinthet.
A Google Drive asztali, a fájlok szinkronizálását is lehetővé tévő alkalmazása 2023 augusztusából nem lesz támogatott a Windows 8 és 8.1, valamint Windows Server 2012 rendszereken. De ami ennél is érdekesebb, hogy minden 32 bites Windows-verziónak búcsút int a szolgáltatás. Ez utóbbi még a 32 bites Windows 10-verziókat is érinti, a 11-et viszont nem, abból ugyanis már csak 64 bites kiadás létezik.
Lassan minden program hátat fordít az elavult Windows operációs rendszereknek, így már mindenképp tanácsos mihamarabb újabbra váltani.
Azt a Google nem fejtette ki, hogy a megszűnés pontosan mit takar. Előfordulhat, hogy csak több frissítés nem érkezik a klienshez a jövőben, de az is, hogy augusztustól egyáltalán nem fog működni. Persze, előbbi esetben is viszonylag gyorsan leállna a szoftver, mert néhány új verzió megjelenése után jellemzően a régi változatok nem működnek többé.
A cég az újabb, támogatott Windows-verziókra történő váltást, valamint a böngészőben elérhető Drive-felületet ajánlja – ez utóbbi azonban nem fogja szinkronizálni a merevlemezen lévő fájljainkat.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.