Kiadta a Microsoft a saját CCleaner-ét, amellyel minden korábbinál egyszerűbben lehet tuningolni a számítógépünket

PC Manager néven adott ki egy új programot a Microsoft, amivel ellenőrizhetjük, mi fogyaszt sok memóriát a gépünkön, de törölhetjük vele a szükségtelen fájlokat is – sok más egyéb mellett. A hasznos program már letölthető, bár csak a legújabb Windows-verziókra.

  • hvg.hu hvg.hu
Kiadta a Microsoft a saját CCleaner-ét, amellyel minden korábbinál egyszerűbben lehet tuningolni a számítógépünket

Számos teljesítmény-tuningoló alkalmazás létezik Windowsra, ezek egy része azonban vagy haszontalan, vagy kártékony program. Napjainkban azonban már egyre kevésbé van szükség ilyenekre, még ha néha indokolt is lehet a számítógép teljes kapacitásának kiaknázására – erre pedig most maga a Microsoft kínál egy új megoldást.

A cég ugyanis a napokban PC Manager néven kiadott egy új – egyelőre még csak béta állapotban lévő – programot, amelyet a Microsoft Store-ból tölthetünk le ingyenesen. Ez pedig pont azt kínálja, mint amit a neve is sugall: segít javítani a számítógépünk teljesítményén – persze, annak hardveres korlátain belül.

De hogyan éri el ezt? Az Extreme Tech cikke szerint a már szükségtelen fájlok törlésével, a sok memóriát használó programok leállításával, valamint sok más rendszerbeállítás optimalizálásával. Ráadásul számos rendszerbeállítást is egyesít.

Windowst használ? Hamarosan megszüntet két programot a Microsoft, mindenkit átterelnek máshova

Búcsút int a Windows Posta és Naptár alkalmazásoknak a Microsoft, mindenki Outlookot fog használni hamarosan - a tesztelés már elindult, de nemsokára már nem lesz választás, mindenképpen az új programot kell majd használni.

Nagyjából olyan, mintha a Microsoft egyesítette volna a Feladatkezelő, valamint a külső fejlesztésű CCleaner funkcióit: le lehet tiltani egyes, a számítógép bekapcsolásakor automatikusan elinduló programokat, törölni a szükségtelen fájlokat (például a sütiket).

A szoftver már nyilvános béta állapotban van, így lassan mindenkinél elérhetővé válik – érdemes rákeresni a windowsos Microsoft Áruházban, de ide kattintva is letölthető.