Külső akkumulátor miatt kapott lángra az Air Busan egyik személyszállító repülőgépe
A dél-korerai hatóságok elsődleges megállapítása szerint az Air Busan egyik Airbus A321-es repülőgépének rakterében egy power bank okozott tüzet, ami miatt végül evakuálni kellett az utasokat.
A gépen 176 utas tartózkodott, valamint a 7 fős személyzet, amikor felcsaptak a farok résznél a lángok. Az utasszállítóról egyből evakuálták az embereket a felfújható csúszdák segítségével, de így is négyen megsérültek. A Hongkongba tartó járaton keletkező tűz hamar átterjedt a gép törzsére, de a gyorsan odaérő tűzoltóknak sikerült eloltani a tüzet.
Bár elsőre nem lehetett tudni, hogy pontosan mi okozta a tüzet, a dél-koreai közlekedési minisztérium előzetes megállapításai szerint egy hibás power bank volt a forrás. A nyomozók a tűz keletkezésének helyén egy külső akkumulátor megégett maradványait azonosították. A szakemberek ez alapján feltételezik, hogy az akkumulátor szigetelésének meghibásodása egy olyan jelenséghez vezetett, amikor a magas hő önfenntartó láncreakciót vált ki, ami végül gyulladást okoz.
A megállapításra válaszul a légitársaságok szigorúbb korlátozást vezettek be a lítium-ion egységekkel kapcsolatban. Ahogy az Interesting Engineering is írja, az elektronikus eszközökben, például laptopokban, okostelefonokban, e-cigarettákban és külső akkumulátorokban lévő lítium-ion akkumulátorok jelentős veszélyt jelentenek a repülés biztonságára. Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak, de akár fel is robbanhatnak fizikai sérülés, túltöltés vagy egy nem ismert gyártási hiba miatt.
Az Etihad légitársaság gépe épp az Egyesült Arab Emírségek felé indult volna el, amikor a futómű felől füst szállt fel.
A probléma nem elszigetelt. Az amerikai légügyi hatóság (FAA) szerint csak 2023-ban kéthetente átlagosan három ilyen eseményt dokumentált, míg 2018-ban kevesebb mint heti egy volt. Emiatt a hatóságok régóta tiltják, hogy az ilyen alkatrészeket a csomagtérbe berakott poggyászban tárolják, a közelmúltban történt baleset azonban további szigorítást hoz.
A dél-koreai hatóság előírta, hogy március 1-től az ilyen eszközöket az utasok maguknál kell, hogy tartsák, és nem tehetik be a fejük feletti poggyásztartóba. A szakemberek azt remélik, így minimalizálható annak az esélye, hogy észrevétlenül keletkezzen tűz. Emellett megtiltotta, hogy az elektronikai eszközöket a fedélzeten töltsék az utasok, valamint arra kéri őket, hogy indulás előtt győződjenek meg arról, hogy nem sérült a készülék.
A busani esettel kapcsolatban a végleges jelentést 2026-ra készítheti el a hatóság.
Az elnökváltás után lassan felgombolyodik a jegybank Matolcsy-korszaka – sok a botránygyanús ügy, de legalább az aranytartalék és a miniszterelnöki bizodalom megvan még. Adnan Polat lánya Magyarországon is szerepet vállalt, Mészáros Lőrinc felesége földeket vett, a pixisből kiesett volt veje pedig jogvédelmet nyert. Az infláció gyorsult, a nyugdíjasok utalványt kapnak, amit – bár a készpénzhasználat alkotmányos jog lett – csak korlátozottan költhetnek majd. Ez a HVG heti gazdasági összefoglalója.