Dobja ki – üzeni a Microsoft mindenkinek, akinek még Windows 10-es számítógépe van
Hónapokon belül véget ér a Windows 10 támogatása, és erről egyre több felületen tájékoztatja a felhasználókat a Microsoft is. Most egy e-mailt küldött ki, benne egy igen érdekes ponttal.
HVG
Közeleg a Windows 10 októberi kivezetése, amit bizonyára a Microsoft is egyre többször fog kommunikálni az elkövetkező körülbelül fél évben. Most egy e-mailt küldött ki a cég a 2015-ben kiadott operációs rendszer felhasználóinak, természetesen a kivezetéssel kapcsolatban.
A levél tetején egy „Közeleg a Windows 10 támogatásának kivezetése”–felirat áll nagybetűkkel szedve, de nem ez az érdekes rész. A fontos tudnivalók eleje még csak arról szól, hogy október 14. után nem járnak majd ingyenes biztonsági frissítések és technikai támogatás a rendszerhez, majd amikor azt fejtegeti a levélben a Microsoft, hogy mit tehet a számítógépével.
A válasz: számíttassa be (egy új készülék árába), vagy hasznosítsa újra – tehát gyakorlatilag kezelje elektronikai hulladékként.
Mindkét opció egy új számítógép vásárlásához vezet, ehhez pedig segítséget is nyújt a Microsoft, mivel a levélben van egy kattintható hivatkozás, ahol lehet válogatni az új eszközök közül – derül ki a gHacks cikkéből.
Természetesen október után sem lesz egyik napról a másikra használhatatlan a rendszer, az egyetlen észlelhető változás az lesz, hogy soha többé nem lesz majd új frissítés a Windows Update-ben. Ez, bár úgy tűnhet, egy nyűggel kevesebb, de azt jelenti, hogy egyetlen biztonsági rés sem lesz befoltozva többé – a rendszer használata így veszélyes lesz.
Harmadik birodalmi mintára, de nem német minőségben készült el 50 éve a Balatonig vezető autópálya első fontosabb szakasza. Az állampártnak elég volt, hogy csak Kádár János balatonaligai nyaralójáig ért a sztráda.