„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Árulkodó kódsorok: a jelek szerint már nem kell sokat várni arra, hogy minden korábbinál egyszerűbb legyen hátrahagyni az iPhone-t egy androidos mobil kedvéért. Jön ugyanis a pofonegyszerű eSIM-költöztetés.
Az elmúlt években számottevően könnyebb lett Androidról iOS-re költözni (vice-versa), legalábbis a legtöbb alkalmazás és beállítás esetében már van erre mód. Van azonban valami, ami még mindig fájóan körülményes: az elektronikus, azaz az eSIM-profil átvitele a két mobilos operációs rendszer között.
Ugyan ma már ugyanolyan rendszerű mobilok esetében ez szinte minden gyártónál megoldott, egyikről a másikra váltásnál sokszor még ma is elkerülhetetlen a mobilszolgáltató üzletének meglátogatása – ez azonban hamarosan megváltozhat.
Az Android Authority cikke szerint ugyanis az Apple a soron következő iOS-verzióban – ami lehet, hogy az iOS 26 lesz – a felhasználók könnyedén átvihetik majd az eSIM-profiljukat iPhone-ról Androidra. Egy árulkodó, az Android eSIM-költöztetőjében lapuló kódsor alapján a funkció neve „Transfer to Android” lesz, ami magyarul bizonyára „Átvitel Androidra” lesz.
A jelek szerint a rendszer egy QR-kódot fog generálni, melyet az androidos készülékkel kell leolvasni, így megindul az átviteli folyamat (ami minden bizonnyal igényel majd pár felhasználói beavatkozást, tehát nem fog a kódleolvasást követően kérdés nélkül végbemenni).
Az viszont valószínűnek tűnik, hogy az új iOS-verzió minimum követelmény lesz a folyamathoz, régebbi rendszerverziókkal nem lehet majd elvégezni azt. Egyelőre egyirányúnak tűnik a dolog, nincs jele annak, hogy Androidról iOS-re költöztető funkció is készülőben lenne.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának Facebook-oldalát.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.