A kutatóknak sikerült rábukkanniuk egy olyan fekete lyukra, amely a hiányzó láncszemet jelentheti a kis és a szupermasszív méretű fekete lyukak között.
A legtöbb fekete lyuk alapvetően két kategóriába sorolható. Az egyik a szupermasszív fekete lyuk, amelyek a Nap tömegének több millió- vagy milliárdszorosával bírnak, és vannak a csillag méretűek, amelyek tömege a néhányszorosától néhány tízszereséig terjed. Létezik egy köztes kategória is: ezek a köztes tömegű fekete lyukak, melyek pár száz-ezer naptömegűek. Ilyenből azonban csak néhány ismert,
a Tajvani Nemzeti Csinghua Egyetem kutatói azonban most egy újat találtak.
Az NGC 6099 HLX-1 kódjelű objektum először 2009-ben volt látható, amikor hirtelen hihetetlenül fényessé vált a röntgentartományban. Először a NASA Chandra, majd az Európai Űrügynökség XMM-Newton űrteleszkópja követte nyomon az objektum változásait, amely 2012-ben érte el a csúcspontját. Az obszervatóriumok kimutatták, hogy 40 ezer fényévnyire van galaxisának, az NGC 6099-nek a középpontjától, ez pedig körülbelül 450 millió fényévnyire található a Földtől, a Herkules csillagképben.
A galaxisok magjában elhelyezkedő szupermasszív fekete lyukakról köztudott, hogy aktívak, és rengeteg röntgensugárzást bocsátanak ki. Az, hogy a középpontól eltérő helyen találtak egy ilyen aktív fekete lyukat, felvetette annak lehetőségét, hogy egy köztes tömegű fekete lyuk fedhette fel magát. A röntgentartományban rögzített felvételek azt mutatják, hogy az objektum elérte a 3 millió kelvint, ami akkor történik meg, amikor egy fekete lyuk szétszakít egy csillagot.
Jicse Csang, az egyetem tudósa szerint az, hogy sikerült egy ilyenre bukkanni, azt jelenti, hogy
a csillagtömegű és a szupermasszív méretű fekete lyukak közötti fejlődés kulcsfontosságú, hiányzó láncszemét tudják alaposabban tanulmányozni.
Az erről szóló publikáció a The Astrophysical Journal tudományos lapban jelent meg.
A Hubble adatai szerint az NGC 6099 HLX-1 csillagot egy csillaghalmaz veszi körül, így rengeteg lehetőség van az anyag bekebelezésére. A csúcs 2012-ben volt, és egészen a 2023-as utolsó megfigyelésekig folyamatosan csökkent az általa kibocsátott energia mennyisége – írja az IFLScience.
A legnagyobb kérdés, hogy egy fekete lyuk mennyi idő alatt tud bekebelezni egy csillagot. A szakemberek szerint 2009-ben a HLX-1 meglehetősen fényes volt, aztán 2012-ben jött el a csúcs, amikor százszor fényesebbé vált a röntgen tartományban. A nagy kérdés az, hogy lesz-e újabb felvillanás – amikor elnyelni a gázt –, vagy most addig esik a „fényessége”, amíg el nem tűnik a műszerek elől.
A kutatók abban bíznak, hogy ha sikerül megérteni a viselkedését, akkor könnyebben megérthetik a szupermasszív fekete lyukakat is. Ehhez azonban az kellene, hogy még több ilyen objektumot találjanak.
Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Tech rovatának tudományos felfedezésekről is hírt adó Facebook-oldalát.
A megosztottságra épít a JobbRandi és a BalRandi, amelyet ugyanaz a cég üzemeltet, a háttérben pedig egy visszás társkeresőiről ismerős név sejlik fel.
A próba eredménye totálisan eltér attól, mint amit a cég kezdettől ígér.
