iPhone X-klónt csinált az ASUS, és fele áron adja
A 2018-as MWC-n mutatkozott be az ASUS új csúcstelefonja, a ZenFone 5Z, és nem véletlen, hogy ismerősnek tűnik.
A 2018-as MWC-n mutatkozott be az ASUS új csúcstelefonja, a ZenFone 5Z, és nem véletlen, hogy ismerősnek tűnik.
hvg.hu
Számítógépes szimulációk szerint a Csurjumov-Geraszimenko üstökös nagyobb testekkel való heves összeütközés során keletkezett. Ilyen összeütközések a Naprendszer egy kései szakaszában is történhettek. Ez azt jelenti, hogy a 67P/Csurjumov-Geraszimenko nem feltétlenül a Naprendszer korai, 4,5 milliárd évvel ezelőtti szakaszából származik, mint ahogyan azt eddig hitték.
MTI
Odate japán várost nézhetjük meg kutyaszemmel a Google Street View egyik változatával, amelyet viccesen csak Google Dog View-nak neveznek.
hvg.hu
A lítiumion-technológia vagy valami forradalmian új megoldás látja majd el árammal a jövő autóit, telefonjait, laptopjait? A hangzatos ígéretek ellenére jelenleg valószínűbbnek tűnik az első változat.
hvg.hu
Remek unaloműző a tajvani játékfejlesztőktől származó Cat Condo, amiben macskák gyűjtésével és pakolgatásával kell foglalatoskodnunk. Kihívásból nem sok jut, mókából viszont annál inkább.
hvg.hu
Európában a Huawei nyújtotta be 2017-ben a legtöbb új szabadalmat, ezzel a vállalat az első kínai cég lett, amely valaha az európai lista élén végzett.
hvg.hu
A Samsung számára most igen fontos kérdés, hogy mit szólnak a felhasználók nemrég bemutatott csúcstelefonjához, milyen az előrendelési kedv.
hvg.hu
A telefon üzenet gombja mostantól kicsit többet nyújt: a Magyar Telekom lakossági és üzleti előfizetői számára is bevezeti az sms-t "helyettesítő" RCS (Rich Communication Services) szolgáltatását. Az újítás március folyamán mindenkihez eljut.
hvg.hu
A Messenger Lite-ban a "rendes" Messenger egyre több funkciója elérhető – miközben jóval kevesebb helyet vesz el a mobilunkon és kevésbé terheli le a telefonunkat, mint a hagyományos app. Könnyen lehet, hogy mostantól ez a tökéletes androidos csevegőprogram.
hvg.hu
Magabiztosnak tűnik a Huawei első embere a március végén bemutatásra kerülő okostelefon-családjukkal kapcsolatban. Úgy gondolja, hamarosan lekörözik az Apple-t.
hvg.hu
A kutatóknak lehetőségük volt megfigyelni a 2017 VR12-t, ami legközelebb csak 177 év múlva tér vissza a Föld közelébe.
hvg.hu
Magyarázatot találtak arra, hogy mi melegíti fel a Nap légkörét. A kérdés évtizedek óta nem hagyja nyugodni a kutatókat.
MTI
Azoknak is kedvezne a Facebook, akik szó szerint szeretik hallatni a hangjukat. Már tesztelik is a funkciót, ami épp ezt az igényt hivatott kiszolgálni.
hvg.hu
Fokozott biztonsági intézkedéseket tapasztaltunk a magyar kormányzati portálon szerdán éjjel. Hogy szándékosan vezették-e be őket vagy csak félrenyomtak az üzemeltetők, az egyelőre nem világos.
hvg.hu
Az Alzheimer-kór kutatásáért ítélték oda négy tudósnak idén az idegtudomány legjelentősebb elismerését, az egymillió euróval (312 millió forint) járó Agy-díjat – jelentette a BBC.
MTI
A legnagyobb kézműves propagandaportál kedden ráncigálta bele a magyar politikába a világ egyik legnagyobb technológiai vállalatát.
hvg.hu
A Google nem ritkán szerepeltet egy-egy kiemelkedő teljesítményt nyújtó női alakot a kereső logója helyén megjelenő különleges grafikáiban. Most, a március 8-i nemzetközi nőnap alkalmából tucatnyi művészt kért meg arra: ünnepeljék a nőket.
hvg.hu
Ígéretes tervet dédelget a Microsoft, amelyben a Cortana képességeit használná fel az androidos és iOS-es telefonokon.
hvg.hu
Még a gyártási fázis utolsó lépése, a nadrág kikoptatása is rendkívül időigényes feladat volt eddig a világ legismertebb farmergyártójánál. Változtattak hát: a Levi's új, robotizált megoldása nemcsak a vegyi anyagok használatát csökkenti, a ruhaneműk előállításához szükséges időt is alaposan lefaragja.
hvg.hu
Bármelyik iPhone-nal megtörténhet, hogy ha sokszor adnak be rossz jelszót, akár hosszú évekre zárolhatják a telefont.
hvg.hu