Akár szerelmes, akár nem, Valentin-napra érdemes lesz frissítenie a Skype-ot
Holnap lesz Bálint- (Valentin-) nap, a szerelmesek ünnepe, amely annyira nemzetközivé vált, hogy a tech-cégek sem akarnak kimaradni belőle.
Holnap lesz Bálint- (Valentin-) nap, a szerelmesek ünnepe, amely annyira nemzetközivé vált, hogy a tech-cégek sem akarnak kimaradni belőle.
View 31 TG és View 31 TG RGB néven jelentett be két számítógépház-termékcsaládot a Thermaltake. Ez az első hallásra nem túl izgalmas dolog rögtön érdekesebbé válik, amint megnézi az ember a gépházakat.
Az új repülőgéptípusoknak engedéyezésük előtt hosszú órákat kell a levegőben körözniük. A Boeingnél úgy gondolták, a körözés helyett legyen egy kicsit izgalmasabb dolga a pilótának – és látványosabb eredménye a tesztnek.
Március 29-én mutatja be a világnak a Samsung két új csúcstelefonját, a Galaxy S8-at és nagyobb testvérét. Most már azt is tudjuk, hogyan fogják hívni ez utóbbit.
Biztonsági okokból változtatott a legnépszerűbb levelezőszolgáltatás csatolmányokat kezelő rendszerén a Google. Így akadályozzák a vírusok terjedését, de sajnos kellemetlenséget is okoznak vele azoknak is, akik egyáltalán nem kártékony fájlokat szeretnének küldeni.
Sok magyar facebookozó is tapasztalhatta hétvégén, hogy több ismerősétől is szokatlan meghívást jelez be a Facebook.
Hiába megannyi tudós, és hiába az elmúlt évtizedek technológiai fejlesztései. Schobert Norbert kiment a terepre, és minden műszer eredményére rácáfolva közölte: kamu a globális felmelegedés.
Valentin-napi bemelegítésként egy egyszerű és aranyos, böngészős játékkal készültek a Google-nél. Főszerepben a világ egyetlen pikkelyes emlősei, a tobzoskák, avagy a pangolinok.
A 16 éves YouTube-videós a legtöbb lájkot begyűjtő Instagram-felhasználó azon magyarok között, akiknek többségében hazai követőik vannak. A legnépszerűbb tévéseket és Hosszú Katinkát is megelőzi.
Rejtélyes weboldalak küldik halálba a fiatal olvasókat.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb tech témáit.
Hyperlapse a Föld körül címmel egy lélegzetelállító két és fél perces videó született a Google térképszolgáltatásainak állóképeiből.
Internetfüggőség-klinikát hoztak létre a zágrábi pszichiátrián, ez az első ilyen intézmény Horvátországban. A kórház pszichiátere szerint a sok netezéssel töltött idő is jele lehet a függőségnek, de nem az a legfontosabb.
Furcsa univerzumba lehet kerülni ezzel az ingyenes játékkal: egy bolygót irányítva folyamatos harcot kell vívni a fekete lyuk vonzásával, de néha engedni kell neki, hogy a meteorok be ne csapódjanak.
A Föld mágneses pajzsának kilyukadásáról rögzítettek adatokat indiai csillagászok, akik eredményeikről a Physical Review Letters című szaklap legfrissebb számában számoltak be.
Egy egyelőre béta állapotú alkalmazás nem a barátságok, hanem a barátságtalanságok, kedvelés helyett nem kedvelt jegyek alapján akarja összehozni az embereket.
A jövőben akár minden filmnéző személyre szabott élményt kaphat.
Két francia cég együttműködéséből született meg az a síléc, amelyik sok mindent elárul a sportoló stílusáról, teljesítményéről.
Amerikai kutatók megfigyelése szerint rekordideje, egy évtizede nyel el egy csillagot egy fekete lyuk.
Bár korábban 2016 közepére-végére tervezték az Apple új főhadiszállásának átadását, egyre valószínűbb, hogy erre csak tavasszal kerül sor. A késlekedés oka a cupertinói cég filozófiájában rejlik.