Az Anthropic üzeni a 32%-s GDP-növekedést: szupergazdaggá teheti Amerikát az AI, de komoly ára lehet ennek

Szerény változás, jelentős változás, extrém változás. Három lehetséges jövőképet vázolnak fel 2030-ra az Anthropic kutatói, és valamennyiben ott a mesterséges intelligencia. A legmerészebb forgatókönyvben az amerikai GDP akár 32 százalékkal is magasabb lehet, mint egy AI nélküli pályán. A növekedésért azonban súlyos árat kell fizetni, a tudásalapú munkakörökben dolgozók közel ötöde állás nélkül maradhat.



Van a kávé illatában valami egészen megismételhetetlen

Aki szeret reggelente kávézni, az biztosan tapasztalta már, hogy már önmagában a frissen főtt kávé puszta illata is képes egy kis életet verni az emberbe. Kutatók most azt próbálták meg kideríteni, hogy milyen módon képes a kávénak pusztán az illata megváltoztatni az ember közérzetét.


Egészen váratlan dolog derült ki a kutyákról: az emberi beszéd az ő agyukat is alakítja

Egy új magyar kutatás szerint a kutyák agya úgy tagolja szavakra a folyamatos beszédet, ahogy azt eddig csak embernél láttuk. Az ELTE eredményei arra utalnak, hogy a beszéd feldolgozásának hatékonysága nem feltétlenül az ember különleges nyelvi képességeinek következménye: a beszéd rendszeres hallgatása maga is megváltoztathatja az agy működését, még egy embertől ennyire evolúciósan távoli emlősfajban is.










Új Korszak, ismerős karakter

A technológiai fejlődés alapjellemzője az állandó megújulás. Ennek egyik legizgalmasabb kihívása az, hogy a termékek miként újulhatnak meg úgy, hogy közben megőrzik azokat a jellemzőiket, amik miatt az ügyfeleik megszerették őket. Erre a kérdésre kellett választ találnia az új elektromos Mercedes-Benz C-osztálynak is.