Rejtélyes repülőgépet villantott a NASA igazgatója, új korszak jöhet a repülésben
„Magasan és gyorsan” repülő gépeket szeretne Jared Isaacman, a NASA igazgatója. Egy prezentációból és beszélgetésből sejthető is, hogy mit szeretne elérni.
„Magasan és gyorsan” repülő gépeket szeretne Jared Isaacman, a NASA igazgatója. Egy prezentációból és beszélgetésből sejthető is, hogy mit szeretne elérni.
HVG
A WhatsApp egyik beta verziójában találták meg azt a változtatást, ami megmutatja, miként változhat meg az androidos verzió felhasználói felülete.
HVG
Lényegében semmit nem kommunikál már az Apple a Vision Próról, de ez még nem jelentheti azt, hogy itt a vége.
HVG
A PlusAI és az Nvidia közösen fejleszt önvezető teherautókat. Előbbi cégtől nemrég két pótkocsit is elloptak.
HVG
Sosem érte még el a Föld körüli pályát a Starship, ez azonban ma megváltozhat.
HVG
Az idegsejtek közötti kommunikáció egyik kulcslépését sikerült pontosabban feltárniuk a HUN-REN Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet munkatársainak, német kutatókkal közösen.
HVG
Két nap alatt feltörte az OpenAI által fejlesztett GPT-6 Astra azt a titkos üzenetet, amit még a náci hadsereg küldött el 1941. július 10-én.
HVG
Érdekes újdonságon dolgozhat az OpenAI, egy pillanatra véletlenül meg is villantották az egyik előfizetési csomagnál.
HVG
Lesújtó interjút adott Bill Gates, a milliárdos szerint még sosem volt olyan erőteljes fegyver, mint a rossz szándékú emberek és a legújabb AI-eszközök kombinációja.
A fejlesztőkéknt dolgozó Matt Birchler a folyadékhűtés egy újragondolt változatát tesztelte az iPhone 18 Prón.
HVG
Legutóbb a magukat Magyarország Ügyészségének kiadó támadók tevékenysége világított rá, hogy a legkisebb hazai vállalatok is valódi veszélyben érezhetik az adataikat. Főleg mert azóta újabb, még profibb hullám is indult.
A bokatörés nem tartozik a világ legvágyottabb élményei közé. De ha már megtörtént, akár úgy is ki lehet használni, hogy az ember próbára teszi szokatlanul képességesnek ígért tesztalanyát: a Roborock Saros 20 robotporszívót.
Bár a GLP-1-gyógyszerek, például az Ozempic vagy a Wegovy szedésével látványos eredmények érhetők el a fogyás terén, néhány kellemetlenség már kiderült ezekről a szerekről. Egy friss, nagyszabású kutatás pedig az orvosság abbahagyása utáni váratlan kockázatokat tárta fel.
HVG
Sikerült százszázalékban visszafejteni a GoldenEye 007-es játék Nintendo 64-es verziójának kódját. Sokáig tartott, azonban a végeredmény most óriási lehetőségeket nyithat meg a játék rajongói előtt.
HVG
Lelkes fogadtatás helyett plagizálással és a matematika létének veszélyeztetésével vádolja a tudományterület elitje a ChatGPT mögött álló OpenAI-t, miután az újabb áttörést ért. A vita egyre inkább elmérgesedik.
Összegyűjtöttük egy cikkbe a hét legérdekesebb, legolvasottabb technológiai és tudományos témáit.
HVG
Venne pólót az Nvidiától? Baseball sapkát az Anthropictól? Érdekes új trend rajzolódik ki: az AI- és a technológiai cégek, mintha csak sportcsapatok vagy divatmárkák lennének, méregdrága ruházati termékeket is kínálnak a rajongóiknak. De mi szükségük van erre?
HVG
A vállalat közlése szerint már dolgoznak a mérnökök a probléma kijavításán, de azt egyelőre nem mondták meg, mennyi gép érintett.
HVG
Összefogott a Tesla és a Surun, amelynek eredményeként 580 megawattnyi villamos energia került a hálózatba.
HVG
Szeptember 30-án este különösen szép együttállásnak lehetünk szemtanúi: a fogyó Hold és a Fiastyúk csillaghalmaza egymás mellett látszik majd a Bika csillagképben. Az éjszaka folyamán az égi páros távolodik egymástól, így végül akár szabad szemmel is megfigyelhetővé válik a csillaghalmaz.
HVG