Az internetre mennek az európai foglalkoztatási szolgálatok
 

Az internetre mennek az európai foglalkoztatási szolgálatok

Az internet segítségével átalakulnak a munkakeresési szokások, egyre többen tájékozódnak otthoni számítógépük segítségével a munkahely-kínálatról, ezekre a változásokra az állami munkaügyi szolgálatoknak is fel kell készülniük – hívta fel a figyelmet Lars Sjöstrom, a svéd munkaerőpiaci szervezet helyettes vezetője Budapesten, egy szakmai konferencián.

unknown unknown

Az al-Kaida túszejtési technikái az interneten
 

Az al-Kaida túszejtési technikái az interneten

Az al-Kaida szaúdi híveinek világhálón terjesztett arab nyelvű magazinja idén tavasszal egy teljes számot szentelt az emberrablásoknak. A szerzők kategorizálták hadviselésük e formáját, és gyakorlati instrukciókkal, tanácsokkal is ellátták olvasóikat. A cikk megjelenése után elszaporodtak az emberrablások.

unknown unknown




Jönnek a skandinávok
 

Jönnek a skandinávok

A jelenlegi három mobilszolgáltató mellett a dán TDC, valamint a svéd Tele2 nyújtott be pályázatot a harmadik generációs mobilszolgáltatásra - közölte Pataki Dániel a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) elnöke.

unknown unknown

 

"Fapados" mobilszolgáltatás a Matáv versenytársától

A dán TDC távközlési vállalat harmadik negyedéves adózott eredménye 1,601 milliárd dán koronára nőtt az egy évvel korábbi 1,012 milliárdról. A Matáv Rt. egyik hazai versenytársát is tulajdonló cég jövőre olcsó mobilszolgáltatásokat indítana.

unknown unknown



Újabb magyar informatikai cégek Amerikában
 

Újabb magyar informatikai cégek Amerikában

A magyar informatikai cégek számára meghirdetett, az amerikai piacra való bejutást megkönnyítő pályázat két nyertes cége, az AITIA Informatikai Rt. és a FreeSoft Rt. részt vett a Gartner orlandói információs technológiai szoftverkiállításán.

unknown unknown

Svédország: őrizetben tartják a magyar számítógépes zsarolót
 

Svédország: őrizetben tartják a magyar számítógépes zsarolót

November elejéig hosszabbította meg egy svéd bíróság annak a magyar fiatalembernek az előzetes őrizetét, aki az elmúlt két évben több alkalommal is behatolt az Ericsson számítógépes hálózatába, zsarolni próbálta a céget a vállalatot – állítja egy svéd lap munkatársa.

unknown unknown

Túszt szabadított ki a Google
 

Túszt szabadított ki a Google

Irakban elrabolt ausztrál újságírót engedtek szabadon fogva tartói, miután a Google keresőportálon utánajártak személyazonosságának.

BBC BBC

Amerikai internetszakértőt kapcsolt le a KGB
 

Amerikai internetszakértőt kapcsolt le a KGB

Sikkasztás vádjával őrizetbe vett a fehérorosz titkosszolgálat egy amerikai internetszakértőt, akit azzal vádolnak, hogy megkárosította a Velcom fehérorosz mobiltelefon társaságot, zsebre vágva a rá bízott pénzösszegek egy részét.

unknown unknown


Doménvitában vesztett a T-Mobile
 

Doménvitában vesztett a T-Mobile

A T-mobile mobilszolgáltató megtévesztés lehetőségére hivatkozva kifogásolt korábban több 't-' előtagú doménbejegyzést, az Internet Szolgáltatók Tanácsa azonban magánszemélyeknek ítélte a szóban forgó címeket.

unknown unknown


Az FBI számítógépei a magyar rendőrségnél
 

Az FBI számítógépei a magyar rendőrségnél

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) közel százezer dollár értékben adományozott számítógépeket és egyéb berendezéseket a magyar rendőrség emberkereskedelem elleni egységének.

unknown unknown

EKG-t is továbbít a magyar fejlesztésű mobiltelefon
 

EKG-t is továbbít a magyar fejlesztésű mobiltelefon

A szokásos mobilfunkciók mellett GPS-azonosítóval is felszerelt telefonok elektronikai fejlesztését a Flextronics magyarországi kutató központjában, Zalaegerszegen, a mechanikai fejlesztést Althofenben végezték el egy év alatt.

unknown unknown