Új mobil a Samsungtól: fényképezzen mosolygó arcokat
„Az F480 számos új élményt tartogat a felhasználók...
„Az F480 számos új élményt tartogat a felhasználók...
techline.hu
Háromszáz diák vagy diákcsoport és iskolájuk nyerhet az idén ötletenként 330 ezer forintot a Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal (NKTH) pályázatán, hogy megvalósítsa informatikai témájú innovatív elképzelését.
MTI
Súlyosan mérgező vegyianyagok jelenlétét mutatta ki a három legnépszerűbb videojáték-konzolban a Greenpeace legutóbbi vizsgálata.
MTI
A számítástechnika előretöréséig Japán volt a vezető digitális nagyhatalom. 2008-ban visszanézve azonban elmondhatjuk, csődbementek a mobilinternet szabványosítására tett törekvései, kisodródott a PC-piacról, a Google pedig kvázi élő tesztlaborként használja az ország százmilliónyi mobilosát.
Bari Máriusz
A HP az év elején jelentette be, hogy további befektetéseivel elsősorban a...
techline.hu
A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) hivatalosan is elfogadta, hogy egy kisbolygó a Sopron nevet viselje - nyilatkozta Sárneczky Krisztián, a kisbolygó egyik felfedezője a Kisalföld pénteki számában.
MTI
A Nemzetközi Csillagászati Unió Kisbolygó Központja (Minor Planet Center) hivatalosan is elfogadta, hogy egy kisbolygó a Sopron nevet viselje – nyilatkozta Sárneczky Krisztián, a kisbolygó egyik felfedezője a Kisalföldnek.
MTI
Ehhez nincsen szükségünk másra, csak egy ingyenes programra: a Windows Sidebar Stylerre.
techline.hu
A logók eltüntetéséhez csupa ingyenesen elérhető szoftver lesz a...
techline.hu
Indítsuk el a Vezérlőpultot a Start menün keresztül, majd válasszuk A programok...
techline.hu
Nem találtak emberi maradványokat a kaliforniai Halál völgyében azon az elhagyatott tanyán, ahol annak idején, letartóztatása előtt húzta meg magát társaival Charles Manson pszichopata guru, szektavezér a Los Angelesben elkövetett hírhedt vérengzése után.
MTI
Repülőtéri beszállókártyák és más, papírra nyomtatott jegyek helyett hamarosan elég lesz mobilunkat felmutatni. A mobiljegyes rendszerek piacvezető cége, a Mobiqa hazánkban először a Ticketportal jegyárusító céggel együttműködve teszi lehetővé koncert-, mozi- és színházjegyek vásárlását mobiltelefonnal.
Bari Máriusz
Árverésre bocsátja júniusban a BioArts kaliforniai biotechnológiai vállalat öt kutya klónozásának lehetőségét.
MTI
Tudósok a nanotechnológia veszélyeire figyelmeztető felhívást tettek közzé kedden, miután rágcsálókon végzett kísérletek során kiderült, hogy a már kereskedelmi forgalomban használt mikroszkópos méretű hajszálvékony nanoszálak az azbeszthez hasonló károsodásokat okozhatnak.
Medipress
Addig azonban még hosszú idő telik el, közben megjelenik – várhatóan a...
techline.hu
Amerikában az IT-szektorban dolgozók fele elkényelmesedett, látványosan elhízott - derül ki egy friss tengerentúli felmérésből.
hvg.hu
Ki ne találkozott volna már olyan fájlokkal, amelyeket egyszerűen nem lehet törölni...
techline.hu
Richard Watson Jövő-dosszié című könyvében a következő öt évtizedre jósol. E cikk középpontjában a munka áll.
hvg.hu
A NAS (Network Attached Storage) megszületésének két fő oka volt: egyre több...
techline.hu