A jövő közlekedése lehet a személyi mágnesvasút - videóval

Első ránézésre, mintha egy sci-fi film díszlete lenne, azonban az Unimodal Transport Solutions által kidolgozott ötlet – a cég vezetői szerint – forradalmasíthatja a közlekedést, s száműzheti a forgalmi dugókat a nagyvárosokból, ráadásul – bár síneken közlekedik – bárhova eljuthatunk a segítségével.






Megfejtették, hogyan fertőz az influenzavírus

Télen az influenzavírus a hideg ellen védekezve vastag lipidrétegbe burkolja magát; amerikai tudósok szerint ez a felismerés megmagyarázhatja, hogy miért épp ez az évszak a betegség főszezonja.


Védelmébe vette a darwinizmust az MTA

A Magyar Tudományos Akadémia 67 ország tudományos akadémiájához, köztük az egyik elsőként megszólaló Royal Societyhez hasonlóan elhatárolódik azoktól a "tudományon kívüli elképzelésektől", amelyek a darwinizmus tudományosan megalapozott állításait támadják, eltorzítják, illetve áltudományos érvelésekkel kritizálják - hangsúlyozza az MTA Elnökségének közleménye.



Felfedezték, hogyan rákosodik el a tüdő a cigitől

Már évtizedek óta köztudott, hogy a dohányzás halált okozhat, de a mai napig senki sem értette pontosan, miként rákosodnak el az egészséges tüdősejtek a dohányfüst hatására. Egy friss kutatás szerint a hidrogén-peroxid a bűnös.



Sugárzás táplálja a Csernobilban felfedezett gombafajt

Robotok gyűjtötték be az erősen sugárzó csernobili reaktor faláról azt a különös, fekete gombát, amely látszólag nem zavartatja magát a radioaktivitás miatt. A tudósok szerint a hasonló fajok egy nap hatékony táplálékforrást jelenthetnek az űrhajósok számára.


Nem nőtt a neten vásárlók aránya

Nem változott drasztikusan az elmúlt években az interneten vásárlók aránya: a 2005-ben mért 14 százalékról 2007 második félévére 20 százalékra nőtt a Nemzeti MédiaAnalízis kutatássorozat eredményei alapján.


Riportert oszlattak fájdalomsugárral

Fájdalomsugárral sütötték meg az amerikai 60 Minutes tévéműsor riporterét. A tömegoszlató fegyver mikrohullámokkal forrósítja fel a bőrfelületet és készteti menekülésre a sugara útjában állókat, ennek a kamera elé álló David Martin összesen három másodpercig tudott ellenállni.



Hétfőn nyílik Hannoverben a CeBIT

Német döntéshozók szerint egy esetleges világméretű gazdasági-pénzügyi válság sem rengetné meg alapjaiban az európai IT-szektort. Az üzletemberek és politikusok erről a világ legnagyobb IT és telekommunikációs vásárának hétfői megnyitója előtt beszáétek.