Srebrenica húsz év után
 

Srebrenica húsz év után

Hétvégén volt az évfordulója a második világháború utáni Európa talán legsötétebb eseményének. A srebrenicai népirtást azonban nem szabad önmagában nézni, mert az nem arról szól, hogy az egyik nacionalizmusnak igaza lenne a másikkal szemben, hanem az etnikai, nacionalista gondolkodás kudarcáról.



A retkek közé
 

A retkek közé

A gyűlöletkampány véget érhet, de a gyűlölet marad.

Németh Róbert Németh Róbert


Ki mit ne tudjon?
 

Ki mit ne tudjon?

A kormányzat egyre dühödtebben védi takargatnivalóját. De ki fogjuk perelni belőlük a piszkos titkaikat.

Tordai Csaba Tordai Csaba


Szolidaritást – de nem a görögökkel!
 

Szolidaritást – de nem a görögökkel!

Milyen európai baloldal az, amely utcákra vonul, mert a görög nyugdíjasok nem ezerkétszáz eurót, hanem „csak“ nyolcszázat visznek haza, de se Ciprasznak, se bármelyik másik európai baloldali politikusnak szava sincs az ellen, hogy a magyar vagy lett vagy román nyugdíjas két-háromszáz euróból szó szerint nyomorog?








Még nem késő!
 

Még nem késő!

Budapesten nincs szükség újabb holokausztközpontra, de az együttélés derűsebb emlékeinek felidézésére igen.

Szántó T. Gábor Szántó T. Gábor



Jutalom vagy bukta: feltenné-e Orbán a vagyonát az olimpiára?
 

Jutalom vagy bukta: feltenné-e Orbán a vagyonát az olimpiára?

A korábban kiagyalt, elvetélt vagy túlzott kiadásokkal járó projektek után talán itt az ideje, hogy akik az olimpiai beruházás felelősei lesznek, tegyék kockára saját vagyonukat is, ne csak a köz pénzét tegyék kockára. Ilyesmit javasolt negyedszázada Kornai János közgazdászprofesszor, és ez manapság aktuálisabb, mint valaha.