Az utóbbi években – részben vagy egészben – megvalósult SZDSZ-programpontok jó részéről elmondható: kár, hogy megvalósultak. A kierőszakolt áfa-csökkentés, a diplomás minimálbér vagy a minimálbér adómentességének bevezetése nemcsak hogy nem hoztak hasznot, hanem károkat okoztak. Ráadásul nem is voltak liberális lépések.

 

Szentpéteri Nagy Richárd
© Szakács Barbara
Mióta a világ világ, és Magyarország a demokrácia vidám óráit éli, a magyar kormányok mindig is koalíciós kormányok voltak. Koalíciós kormány volt a 2008 tavaszáig kormányzó kabinet is. Azóta azonban nemcsak, hogy nem koalíciós, de nem is többségi a kormány. Egyelőre aktuális kormányprogram nélkül, hiszen ennek az egypárti, kisebbségi kormánynak éppen ezekben a napokban készül az úgynevezett „cselekvési programja”. E programírásra azért volt szükség, mert a koalíciós kormányt látványosan otthagyó SZDSZ ugyancsak látványosan megválasztott új elnöke néhány héttel ezelőtt azt kívánta a miniszterelnöktől, hogy „a kormány cselekvési programját augusztusra tegye le az asztalra”.

A majdan elkészülő programot az SZDSZ idővel áttanulmányozza, és ha elfogadhatónak találja, akkor a kormánynak ennek mentén kell elkészítenie a részletesebb cselekvési programot, amelyre az SZDSZ annak véglegessé válásakor ugyancsak igent vagy nemet mondhat. Ez a taktika annyi előnnyel kétségtelenül jár az SZDSZ számára, hogy addig sem kell csinálnia semmit, a nyaralás közepette elegendő tippelnie, vajon az MSZP mivel áll elő, mire eljön a parlamenti évadkezdet? Gyurcsány Ferenc természetesen nem tehetett mást, minthogy belement az alkuba. (A kormánynak az a dolga, hogy nyáron is programpontokkal bíbelődjék, elvégre programadásban a Gyurcsány-kormány mindig is túlteljesített.)

Ha belegondolunk, a ma még el sem készült dokumentum különös műfaji problémákat vet fel: a cselekvési program ugyanis nem kormányprogram, ugyanakkor az maga a költségvetés. A költségvetési tervnek „cselekvési program” az ünneplős neve – mint Móricznál a bundáskenyér a hajában főtt krumplinak. Ez az, amihez az SZDSZ-nek viszonyulnia kell. Méghozzá nem 2008 telén, amikor a költségvetési törvény végszavazására sor kerül, hanem legkésőbb 2008 őszén, amikor a kormány szándékai világossá válnak.

Ha az SZDSZ – ellenzéki mivoltából adódóan – nemet fog mondani a kormány költségvetési törvénytervezetére, akkor ezt a nemet már az ősszel is kimondhatja, ez ugyanis azt jelentené, hogy a kormány képtelen lesz kormányozni a következő időszakban, és ezt jó, ha minél előbb megtudja. Ha azonban az SZDSZ igent mond a cselekvési programra – amelynek elkészítését maga követelte –, akkor igent kell mondania a költségvetésre is. Méghozzá azért, mert a megállapodás lényege éppen ez: az SZDSZ-nek azért kell tudnia a kormány szándékairól, hogy a kormány számára világos legyen, mi az SZDSZ szándéka.

Mármost az SZDSZ szándéka pillanatnyilag egyetlen célra irányul: pártként, önálló, pólusképző politikai erőként,  meg akar erősödni, és azt akarja, hogy ezt a közvélemény is így ítélje meg. Ez igen tiszteletreméltó és kétségkívül legitim cél, afféle pártérdek, amelyet egy legitim párt teljes személyzete szolgálni szokott, és ez helyes így. Más kérdés, hogy ezen a minden gyanú felett álló pártérdeken túl van-e valami, ami pillanatnyilag párttá teszi az SZDSZ-t, vagyis létezik-e akarat, amelyet az SZDSZ – ha lehetősége nyílik rá – véghez akar vinni?

Ha erre a kérdésre az SZDSZ – mi mást is mondhatna, természetesen – igennel felel, akkor nehéz lesz megmagyaráznia, miért távozott a kormányból. Nem most nehéz ezt elmagyaráznia, midőn világossá vált, hogy programját nem tudja megvalósítani a kormányban – a koalíciós partner gyenge elkötelezettsége miatt, hogy úgy mondjuk –, hanem akkor lesz nehéz magyarázattal szolgálnia, amikor majd, ha eljő az idő, újból a választókhoz fordul.

A magyar választó ugyanis sokat tanult – míg a demokrácia nagykorúvá lett – az elmúlt tizennyolc évben. 1990-ben még parlamentet választott, ma már kormányt. Az első választásokon még az volt a célja, hogy pártja bejusson a parlamentbe, ma az a célja, hogy pártja kormányra kerüljön. Egykoron egy reprezentatív országgyűlést akart, amelyben mások mellett az ő kedvenc pártja is helyet kap, ma egy többségi kormányt akar, amelyet az ő választott pártja irányít. Egykor pártra szavazott, hogy annak képviselői parlamenti képviselők legyenek, ma ugyancsak pártra, és nem egyes képviselő-jelöltekre  szavaz, hogy a párt - nem a választók, hanem a párt által választott - képviselői kormánytagságot kapjanak.

Programra várva (Oldaltörés)

A pártoknak mindezért 1990-ben eszükbe se jutott miniszterelnök-jelöltet állítani, és ezt 1994-ben is csak az SZDSZ kockáztatta meg. A kockázatvállalás sikert hozott – nem azért, mert a jelöltből miniszterelnök lett, hanem azért, mert a párt e lépés révén (is) kormányra került. A kormánytöbbséghez nem volt rá szükség, ezért normális parlamentáris körülmények között nem merült volna fel, hogy meghívják a kabinetbe, de Magyarország az idő tájt még nem élvezte és unta meg a konszolidált parlamentáris viszonyokat. Az unalom és a kiábrándulás éppen 1998-ra jött el, amikor a megtépázott tekintélyű SZDSZ – beleragadva az elhagyni nem mert kormányba – az MSZP-nek is elvesztette a választásokat.

Azokon a választásokon az SZDSZ-nek semmi mondanivalója nem volt a választók számára, hacsak a „tartsuk a jó irányt” és a „valamikor majd csökkentsünk adót, mert a liberálisoknak az áll jól” típusú üzenetek nem számítottak annak.

Az 1998-as „kampány” keserű tapasztalatai két ízben is csodát tettek a párttal: 2002-ben és 2006-ban éppen a jól sikerült kampány vitte be az SZDSZ-t a parlamentbe (legutóbb persze kellett ehhez az MSZP háta is). Így azután az SZDSZ háromszor került kormányra. De nem azért, mert választásokat nyert (az SZDSZ az eddigi választásokon legfeljebb a „második legnagyobb párt” státusáig jutott, újabban persze ettől nagyon távol van: e státust épp tíz éve vesztette el), hanem azért, mert az MSZP nyerte meg a választásokat – mindhárom esetben (emlékeztessünk itt arra, hogy listán 1998-ban egyébkénti s a szocialisták kapták a legtöbb szavazatot). Parlamentáris körülmények között teljesen normális, úgyszólván mindennapos, hogy olyan pártok is kormányra jutnak, amelyek rosszul, vagy éppen csak jól szerepeltek a választásokon: ez a parlamentáris kormányrendszer egyik kedves sajátja.

Az is normálisnak tekintendő, ha egy párt igyekszik a programját minél nagyobb mértékben megvalósítani, még ha egy kormányban – mint az SZDSZ mindig – a kisebbik koalíciós partner szerepe jutott is neki. Más kérdés,  hogy valamiféle felhatalmazás mégiscsak kell ahhoz, hogy egy pártprogram, legalább részben, megvalósuljon. A választásokon résztvevő párt – ettől párt – a maga pártprogramját „választási javaslatként” a választók elé tárja, akik, jó esetben, felhatalmazást adnak a pártnak, hogy a javaslatot megvalósítsa. Márpedig az SZDSZ, valljuk be, ilyen felhatalmazást teljesen soha, az utóbbi évtizedben pedig jószerivel még csak részben sem kapott. Két éve mégis nekilátott egészségügyi programja megvalósításához, amelyből a választók,mint ez nyilvánvalóvá vált,  még részben sem kértek.

Most – immár kormányon kívül – az SZDSZ-nek két nagyon súlyos kihívásra kell felelnie. Egyrészt választ kell adnia arra a kérdésre, hogy mi az a program, amit ezúttal képvisel és meg akar valósítani – a választók nemigen szavaznak rá, ha ezt nem közli. Másrészt feleletet kell adnia arra a kérdésre, hogy programját, ha van, mégis hol kívánja megvalósítani: netán kormányon-e, mint minden valamirevaló politikai párt, amelynek céljai vannak, vagy kormányon kívül, mert akkor búcsút mondhat a megvalósítás esélyének (és mellesleg a szavazatoknak is, mert a magyar választó, mint jeleztük, kormányra szavaz, és nem támogat olyan pártot, amely ellenzékben óhajt tevékenykedni).

A választóknak mindkét válaszra szükségük van ahhoz, hogy dönteni tudjanak. Ha rossz válaszokat fognak kapni, akkor nem szavaznak az SZDSZ-re, ha pedig nem kapnak válaszokat, akkor még annyira sem.

Szentpéteri Nagy Richard 
A szerző a Méltányosság Politikai Elemző Központ kutatója

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
A New York Egyetem professzora: Orbán elvetette a demokratikus meggyőződést

A New York Egyetem professzora: Orbán elvetette a demokratikus meggyőződést

Tizenöt új Volvót vett a Volánbusz, ingyen internet is lesz rajtuk

Tizenöt új Volvót vett a Volánbusz, ingyen internet is lesz rajtuk

Kórházszövetség: béremelés kell, de a betegellátás biztonsága ne kerüljön veszélybe

Kórházszövetség: béremelés kell, de a betegellátás biztonsága ne kerüljön veszélybe

Igazi biztonságot szeretne? iPhone-jával védheti Google-fiókját

Igazi biztonságot szeretne? iPhone-jával védheti Google-fiókját

Orosz gyártmányú rakétákkal lőtték le az ukrán utasszállítót az irániak

Orosz gyártmányú rakétákkal lőtték le az ukrán utasszállítót az irániak

Tényleg drága most egy bankszámla Magyarországon?

Tényleg drága most egy bankszámla Magyarországon?