Mi tagadás, jóval rövidebb szöveggel is megelégedtem volna, hiszen a mintegy negyven oldalnyi betűtengertől még a magamfajta, témazáró dolgozatokhoz szokott filosz is megszédül. Ha az átlagember elolvassa, arra a kérdésre, hogy mit is akar valójában a miniszterelnöke, első benyomásként csak azt felelheti: „Világos, mint a nap: beszélni akar.” Hozzátehetjük, hogy nemcsak beszélni: írni is. Még sokáig szeretne szerepelni a nyilvánosság előtt. Ameddig csak lehet, ott kíván lenni, ahol a politikát alakítják. Önálló fejezet alkotni a magyar história aranykönyvében. Hiú a pasas, mérhetetlenül büszke szellemi képességeire, vak, aki ezt nem látja. Élvezi a hírnevét, talán még azt is, amikor néhány heveskedő, vörös fejű hazafi a pokolba küldi.
Vezetésre termett, elhivatottságában nem rendítik meg a közvélemény-kutatási adatok. Láthatóan ambicionálja, hogy 2010 tavaszán is ő legyen a Magyar Szocialista Párt miniszterelnök-jelöltje. Azt a választást is meg akarja nyerni, s talán meg is fogja. Most végtelenül terjedelmes és semmitmondó programot hirdetett az általa vezetett kisebbségi kormánya számára, azzal a céllal, hogy volt koalíciós partnerét, a liberálisokat, akiknek külső támogatására továbbra is szüksége van, maga mellé állítsa. Aki erre képes, végtelenül vakmerő, nem riad vissza a a kockázattól. Mindez persze lehet az államférfiúi nagyság jele is. Mint XVIII. Lajosnál, 1814-ben, Napóleon lemondása után. „Amikor Maisonfort márki jött, hogy elmondja urának, mi történt Párizsban, örvendezve kiáltott: 'Felség! Ön Franciaország királya!' XVIII: Lajos hűvösen válaszolt: 'Talán volt idő, amikor nem voltam az?'”
Words, words, words, ahogy Hamlet mondja. Kevés konkrétum van a programban arról, mit tervez a kormány 2009-ben. De a négy év alatt meghirdetett hat előzőben sem volt több: a Száz lépés, az Új Magyarország, az Új egyensúly vagy az Új Polgárosodás programja is leginkább a tervekről és a szándékokról szólt, de a számozottakból (a negyvennyolc pontosból és a hét pontosból) sem derült ki több annál, hogy sürgősen tenni kell a szebb jövőért, összefogva, egységben, elszántan, s a kormány minden erővel törekszik a munkahelyteremtésre, adóreformra, a közigazgatás racionalizálására. Ami ezután sem lesz másképp, ebben bízhatunk.
De azért ne legyünk igazságtalanok: ez a program több egyszerű elmélkedésnél a „kultúraváltásról”, és a különböző gazdasági-társadalmi modellek közötti választás dilemmáiról. Szó esik benne a gazdaság „kifehérítésének” kényszeréről, aminek döntő szerepe lehet az adó- és járulékterhek csökkentésében. Ez persze nem nevezhető nóvumnak, mert a kormány már évek óta törekszik erre, több médiakampányt is folytatott ennek érdekében. Új elem viszont a háromszáz milliárd forintos adócsökkentési alap létesítése, mellyel a kormányfő az ellenzék és az SZDSZ követeléseinek igyekszik eleget tenni. De itt is annyi a feltétel és a kitétel, hogy vállalkozó legyen a talpán, aki képes felmérni, mire számíthat a jövőben.
Figyelemre méltó, hogy a legközelebbi időpont, amikor a programban meghirdetett célok egy része megvalósulni kezd, jövő év áprilisa. A reformok a jövőbe tolódnak, az adócsökkentés három-négy alatt megy majd végbe. Biztos viszont, hogy a kormány a 2010-es választásokig nem nyúl a nyugdíjakhoz, vagyis a viszonylag elviselhető, a legszegényebbek számára egyenesen kiváltságos helyzetben lévő nyugdíjas korosztály támogatását semmiképp sem akarja elveszíteni.
Mi több: a miniszterelnök újabb kedvezményt akar bevezetni a MSZP bázisát alkotó „szépkorúak” számára, a nyugdíjasok „jubileumi támogatását”', melyben a kilencvenedik, kilencvenötödik, illetve századik életévüket betöltők részesülnek. Nem várható lényeges változás a munkanélküliek segélyezésében sem, vagyis szó sem lehet arról, hogy a támogatásokat az egyes települések önkormányzatai kötelező közmunka végzéséhez kössék. „Elfogadhatatlan az is, hogy az a látszat keletkezzen, hogy a szegényeket büntetni kell, hogy bűnbakként kezeljék bármilyen társadalmi konfliktusban.” (Ezt a zavaros szerkezetű mondatot pirossal húznám alá, amennyiben szemináriumi dolgozatban találkoznék vele.)
És mit jelent majd a 2009-ben induló „Nemzeti közfoglalkoztatási program”? Bár a program a programban tautológia a javából, figyelemre méltó, hogy 2010-re már legalább ötvenezer ember számára teremtenek „6-8 órányi hasznos és értékes foglalatosságot”. Mintha eddig munkahelyteremtésről lett volna szó, nem pedig a felnőttek napközijéről... Ennél csak a kvótarendszer tetszett jobban, mellyel ebben a formában még nem találkoztam. „A nagy állami beruházásokban kötelezővé tesszük, hogy a foglalkoztatottak legalább tíz százaléka a hátrányos helyzetű munkavállalók körül kerüljön ki.” A jó szándék vitathatatlan, de a megvalósítás legalábbis problematikus, ugyanis ebbe az a beruházások alvállalkozóinak is lesz beleszólása.
A politikai nyilatkozatok és programok a történelem során sokszor csak ködösítésre szolgáltak. Bonaparte Napoleon, még mint első konzul mondta a következőt Sieyes abbénak, amikor a Direktórium megbízta őt az éppen aktuális alkotmány kidolgozásával: „Rövid legyen és homályos.” Gyurcsány programja hosszú és homályos, de ettől még elnyerheti a képviselők többségének tetszését. Persze nem tudni még, mit szól majd a Szabad Demokraták Szövetsége ehhez a cselekvési program helyett feltálalt esszéhez. Dolgozatként osztályozzák? Vagy nem törődnek azzal, amit eléjük tártak, mert felmérik, mit veszíthetnek az előrehozott választásokon? Ha ez a legfontosabb szempont, akkor akár hosszú a Gyurcsány programja, akár rövid, akár vannak benne határidőhöz között konkrétumok, akár nincsenek, teljesen mindegy.
Pelle János
