Jeskó József
Jeskó József
Tetszett a cikk?

Négy évvel ezelőtt a választásokon győztes kormánykoalíció reformlázban égett, míg 2010 tavaszán már forradalmat vizionált a nyertes. Már az is érdekes kérdése a magyar politikai kultúrának, hogy az önmagát baloldalinak valló párt hirdet reformokat, míg a konzervatívok a forradalom terminust helyezik politikájuk középpontjába -- állapítja meg a Méltányosság Politikaelemző Központ kutatója,Jeskó József.

Amennyiben a szavakkal való bűvészkedés helyett a politika alapvető kérdéseire tekintünk, akkor az „Új Magyarország” és a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” nem is áll annyira messze egymástól. Természetesen a két vízió számos tartalmi kérdésben eltérő válaszokat fogalmaz meg, azonban mindkettő a választásokon győztes politikai elit kísérlete, hogy mélyreható pozitív változásokat érjen el az államszervezet, a gazdaság és a társadalom területén. Mindkettő azzal az előfeltevéssel él, hogy a politika képes ezeket a változásokat véghezvinni, vagyis a kormányzás képes behatolni a társadalom szövetébe és megváltoztatni azt.

Gyurcsány giga poszteren, 2006

Érdemes tehát összevetnünk a bal- és jobboldali modernizációs kísérlet körülményeit, erősségeit, buktatóit.

A politikai morál és szimbolikus kérdések

A 2010-es Orbán kormány egyelőre a politika morális dimenzióját tekintve mérföldekkel a 2006-os Gyurcsány kabinet előtt jár, különösen az őszödi beszéd utáni időszakot tekintve. Sőt, a jobboldal erkölcsiségét éppen az adja meg, hogy a „hazug” Gyurcsánnyal szemben saját tisztaságát hangsúlyozhatja. Ebből a szempontból egyedül a választópolgárok véleménye a mérvadó, akik azóta több választáson és népszavazáson is ítéletet hoztak a baloldali kormánypolitika felett, megerősítve a jobboldal narratíváját a politika erkölcsi dimenzióját illetően. Ehhez a problémakörhöz szorosan kapcsolódnak a közösség összetartozásának, a politika szimbolikus oldalának kérdései. Ebben az összevetésben is a Gyurcsány-kormánynak kellett sokkal komolyabb akadályokkal megküzdenie. A ciklus nagy része úgy telt, hogy a társadalom jórésze nemkívánatos személyként vélekedett a kormányfőről, nemzeti ünnepeink az összetartozás érzése helyett a rendőrség és a tüntetők kergetőzésévé váltak, vagy éppen unalomba fulladtak.

Ezen a területen egyértelmű a Fidesz előnye, Orbánék kétségkívül rendelkeznek szavazóik mozgósításának, a szimbolikus politizálásnak az eszközeivel: képesek nagyszabású rendezvényeken tömegeket megmozgatni, aktualizálni a nemzeti motívumokat a törvényhozásban és a külsőségekben is.  Ugyanakkor számolniuk kell azzal, hogy a szavazók egy részét kifejezetten irritálja a csúcsra járatott szimbolikus politizálás, különösen, ha annak célja elterelni a figyelmet a valódi intézkedésekről. 

Amennyiben a kormányzati politika megalapozottságát vizsgáljuk igencsak komoly problémát jelent még felsorolni is a változó összetételű Gyurcsány-kormányok politikáját meghatározó programok, dokumentumok, esszék központi vonásait. A miniszterelnök különösen a ciklus második felében egyre-másra állt elő újabb és újabb ötletrohamaival, melyeket nemhogy a társadalom egésze, hanem a politikával napi szinten foglalkozók számára is szinte lehetetlen volt követni. Orbánék ezzel szemben minden bizonnyal másik utat választanak, a korábban bevált „polgári Magyarország” víziója helyett ezúttal a „Nemzeti Együttműködés Rendszere” lesz a keret, amelybe az összes intézkedést be lehet majd szuszakolni. A dokumentum ugyanis semmilyen olyan jellegű konkrétumot nem tartalmaz, hogy a kormányzati politika kisebb-nagyobb irányváltásai miatt módosítani, vagy újraírni kelljen.

Konszenzus vagy valami más?

Kiemelkedően fontos a kétharmad kérdése, a Fidesz olyan esélyhez jutott nagyarányú választási győzelmével, amely Gyurcsányéknak nem adatott meg, az Alkotmányban, a közigazgatási rendszerben, a pártfinanszírozásban és számos más területen képesek úgy mélyreható átalakításokra, hogy senkivel nem kell kompromisszumokat kötniük. A 2006-os kormánynak nemcsak ilyen jellegű problémái akadtak, a miniszterelnöknek nemcsak koalíciós partnerével, hanem saját pártjának eltérő álláspontú csoportjaival is meg kellett küzdenie, Gyurcsány személyét közel sem övezte olyan széleskörű elfogadottság még az MSZP-ben sem, mint jelenleg Orbánét.

[[ Oldaltörés (Folytatás) ]]

A baloldali vezér pozícióját elsősorban a választási siker legitimálta, ahogy illant a népszerűség, úgy erősödtek meg a leváltását szorgalmazó hangok is, ezzel szemben Orbánnak két elveszített parlamenti választás sem ingatta meg komolyan a pozícióját. Nem valószínű, hogy egy-egy esetleges kudarc ténylegesen problémát okozna számára saját pártján belül, illetve a hűséges vazallus KDNP-t sem lehet összevetni a rendkívül problémás koalíciós partnernek bizonyuló SZDSZ-szel.

 Ugyanakkor mindkét kormányzat esetén megjelenik a széleskörű társadalmi konszenzus, valamiféle társadalmi paktum megteremtésének igénye. Gyurcsányék kudarcát jól jelzi, hogy utóbb a „jozefinizmus” és a „felvilágosult abszolutizmus” címkék kerültek a reformintézkedések mellé. Ezügyben azonban a jobboldali párt sem áll túl fényesen, hiszen a választások előtt a kampányban szó sem volt arról, hogy a „forradalom” készülne a szavazófülkékben, vagy, hogy a voksolás egy új társadalmi szerződés megalapozása lenne. Ez csupán egy utólagos konstrukció, amellyel a párt igazolja politikájának konszenzusos jellegét.

A társadalmi paktum legalábbis sajátos értelmezése, hogy a győztes politikai erő nem a többi párttal, hanem közvetlenül a polgárokkal köt megállapodást, hiszen a saját szavazóival nem kell megállapodnia, azért kapták tőlük a voksokat, mert egyetértenek velük. A többi párt szavazóit viszont az MSZP, a Jobbik és az LMP frakciója képviseli, tehát, ha velük kíván megállapodni ez csak a parlamentáris játékszabályok betartásával lehetséges.

A jóléti ígéretek kihívása

Egy dologban biztosan sokkal jobban állt a 2006 tavaszán alakuló kormányzat: ez pedig a kedvező környezet, ezekben az években az egész világgazdaságot a növekedés jellemezte, ráadásul térségünk országai ebben kifejezetten jól teljesítettek, a magyar kormányzat számára adott volt a lehetőség a felzárkózásra. Ugyanakkor az elszaladó államháztartási hiány olyan költségvetési szigort követelt, hogy a meghirdetett átalakításokhoz nem tudtak forrásokat elkülöníteni, azokat csupán racionalizálással, vagy lakossági hozzájárulással kísérelhették meg végrehajtani. 

A Fidesz gazdaságpolitikája még komolyabb kihívásokkal néz szembe, egyrészt a globális recesszió, másfelől a görög példa nyomán egyre szigorodó európai pénzügyi politika szembemegy az adócsökkentése, a „népnyúzó intézkedések” visszavonására vonatkozó választási ígéretekkel. Ráadásul a 2008-as népszavazással a párt bezárta a co-payment rendszerek alkalmazásának lehetőségét is. Már most jól látszik, a gazdaságpolitika lehet az Orbán-kormány egyik Achilles pontja, hiszen a választási kampányt, sőt még a kormányprogramot is le lehetett tudni konkrét számok, céldátumok nélkül, mondván, ameddig nem ismerik a gazdaság valós helyzetét, addig érdemben nem tudnak nyilatkozni a várható intézkedésekről.

A „csontvázak” emlegetése, az előző kormányra való mutogatás azonban rövid időn belül kontraproduktív lett, bebizonyosodott, hogy a jelenlegi bizonytalan helyzetben még egy belföldön elhangzott nyilatkozatnak is milyen súlyos következményei lehetnek.  A Varga Mihály vezette bizottság végül a helyes döntést hozva az államcsőd emlegetése helyett kijelentette, hogy konszolidált a költségvetés helyzete és tartható a tervezett költségvetési hiány. Ezzel kapcsolatban mindenestre jól látszik, hogy komoly a bizonytalanság a Fideszben, hiszen egyszerre kell megfelelni az Európai Unió szigorú szabályainak, a bizonytalan helyzetben labilis pénzpiacoknak és a végsőkig felfokozott választói igényeknek is. 

Esélyek és kockázatok 

A Gyurcsány-kormányhoz képest számos területen kifejezetten jók az új kormány lehetőségei, a kétharmados győzelem, a morális csapdahelyzet felszámolása, az erős szimbolikus politizálás mind-mind az Orbán-kormány mellett szól, ugyanakkor az elvárások is óriásiak. Ennek megfelelően az új rezsim minden eddiginél merészebb célokat fogalmazott meg, nem csupán kormányváltásról, hanem mint a magyar történelem új szakaszának a kezdetéről beszélnek a választói döntés kapcsán. Ebben a narratívában lezárul a rendszerváltás utáni átmeneti időszak, amely csak kudarcot és eredménytelenséget hozott.

A közjogi rendszer átformálására minden lehetősége megvan a Fidesznek, csak rajtuk múlik, hogy mennyire tartják tiszteletben a parlamentarizmus hagyományait. Azonban a közösség újjászervezése, a beteg demokrácia meggyógyítása nem ígérkezik könnyű feladatnak, hiszen ezt a „jó kormányzásnak” egy bizalomhiányos, depressziós társadalom közegében kell megvalósítania. A másik óriási kihívás a gazdaság felől érheti a Fidesz koncepcióját, hiszen minden szimbolikus siker ellenére, valójában az életkörülményekben érezhetően bekövetkező javulás legitimálhatja a Nemzeti Együttműködés Rendszerét. Elválik, Orbán Viktor június 8-án meghirdetett akcióprogramja képes lesz-e megalapozni az ezt célzó későbbre  tervezett intézkedéseket?      

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A Volánbusz huszonnégy városban vezet be kötelező jegyelővételt

A Volánbusz huszonnégy városban vezet be kötelező jegyelővételt

Doku360: Senki nem mondja a családban, hogy az elején hittünk a náciknak

Doku360: Senki nem mondja a családban, hogy az elején hittünk a náciknak

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen

A Kulka név nem csak a színpadon, az orvostudományban is feledhetetlen