hvg.hu: A filozófusokkal kapcsolatos vita most már nemzetközi méreteket öltött, Huw Price ausztrál filozófus levélben mondta le a saját könyvéről szóló, Pécsre tervezett konferenciát. Ön szerint van lehetőség valamilyen kompromisszumra, arra, hogy a kedélyek megnyugodjanak?

Boros János: Több mint húsz nemzetközi filozófiakonferenciát szerveztem eddig, ezek közül csak néhány lépte túl a média ingerküszöbét, a májusra tervezett egy küszöb alatti konferencia lett volna, ám a média egy része számára a lemondás érdekes hír lett.

Boros János

MTI

Holott ebben a témában inkább azt kellene érdekesnek tartaniuk, hogy a sok külföldit Magyarországra hozó konferenciasorozatnak milyen hatása van a hazai fiatal filozófusnemzedékre, és hogy e konferenciáknak milyen szakmai híre lett külföldön. Azt is meg lehetne kérdezni, miért érdeke egyeseknek, hogy bizonyos szakmai körökben olyan hírét keltsék az itthoni viszonyoknak és a legnagyobb és legismertebb hazai nemzetközi filozófiai konferenciasorozatnak, hogy emberek Ausztráliából távol maradjanak a konferenciától. Huw Price egyébként egy korábbi, általam Pécsett szervezett konferencián már számos más külföldi filozófussal együtt részt vett, és amikor meghívtam, kifejezte örömét, hogy az ő új könyvéről tartsunk Pécsett konferenciát.

A vita „nemzetközi méreteinek” emlegetése túlzás. Néhány magyar származású, határainkon kívül élő filozófus külföldi szakmai szervezetekhez fordult. Egy-kettő ezek közül kritika és minden további információ vagy a tények vizsgálata nélkül elfogadta, hogy filozófusok ellen politikai támadás indult. Annak elfogadása, hogy a kormányhoz köthető politikailag motivált támadások lennének, egyet jelentene azzal, hogy Magyarország nem jogállam és nem demokrácia. Ez ugyanúgy sértés a magyar alkotmányos demokráciára, mint a magyarországi választópolgárokra. Az ilyen állítások megalapozására nincs bizonyíték, hacsak az alaptalan híresztelések és demagóg jelszavak nem evidenciák. Aki hírverésre alapoz, a vélemények radikalizálódását segíti elő, és gyengíti a demokráciát. Törvényességi vizsgálat sehol a világon nem számít politikai támadásnak. Semmiféle politikai támadás nincs filozófusok ellen Magyarországon.

Hangsúlyozni kell, a pályázati vizsgálatokban érintett egyéneket megilleti az ártatlanság vélelme. Kérdés, az érintettek maguk miért mennek át nemzetközi politikai, sőt név- és hírnévgyalázó támadásba. Miért nem mondják, nem követtünk el szabálytalanságot, bátran vállaljuk a jogtiszta és szakszerű vizsgálatot? Vagy miért nem állnak elő, igen, elkövettünk hibákat, tévedtünk. A tényfeltáró sajtóban megjelent egyetlen tényállítással kapcsolatban sem foglaltak állást, hanem azonnal politikai támadást indítottak itthon és külföldön. Miért próbálják besározni egy ország igazságszolgáltatását? Miért dobálnak sarat ártatlan emberekre?

Ronald Dworkin, a New York University világhírű jogfilozófusa figyelmeztetően mondja, hogy „a tudatlanság teszi lehetővé a szélsőségességet. Könnyebben meg tudunk győződni arról, hogy ellenfeleink rosszak, ha a tényeket kardcsörtető jelszavakkal helyettesítjük.” Mindenkinek kijár a közügyekkel és közpénzekkel kapcsolatos tények tudásának joga, a tisztelet, a méltányosság, a hamis, kardcsörtető jelszavakkal tűzdelt híresztelések elleni védelem: egyéneknek, csoportoknak, demokratikus alkotmánnyal rendelkező államoknak, szabadon választott kormányoknak.

A filozófusbotrány kirobbantója nem én vagyok, erre semmi evidenciát nem tud senki sem most, sem soha a jövőben felmutatni. A szakmai belügyeknek a sajtóba történő kivitele eddig nem volt szokás a filozófiában sem, ám egyetlen személy megszegte ezt a minden tudományágban, sőt minden foglalkozási ágban elfogadott morális imperatívuszt. Ez az újságírói vénával és rendkívüli kapcsolathálóval rendelkező személy 2009 decembere óta folyamatosan a sajtóhoz, különböző bizottságokhoz visz a Filozófiai Kutatóintézet és a filozófiai szakma belső életéről szóló, csúsztatásokkal, ferdítésekkel torzított hamis információkat. Amennyire meg tudom ítélni, saját személyes érdekeitől vezéreltetve ő indította el a lejtőn a mára lavinává dagadt hólabdát. Miatta, a sajtón keresztül figyelt föl a szélesebb közönség a filozófiára. Először a hazai filozófiai szakma került a hisztérikushoz közeli állapotba, nyilatkozataival leginkább önmaga korábbi identitását megalázva és a nyilvánosság előtt nevetségessé téve. Elkezdődtek az emberi és szakmai méltóságot sértő sárdobáló akciók és a hisztéria egyre inkább átterjedt a szélesebb hazai közönségre is.

Az említett személy folyamatosan ott volt a háttérben, időnként maga is interjút adott vagy nyilatkozott. Ugyanakkor köztudott volt, hogy nagy összegű filozófuspályázatok zajlottak, bölcsész körökben a folklór részeként sokan ismerték az egyik fő pénzosztótól származó hírt, mely szerint egy pályázó többször szólt neki, pénzre van szüksége. Hólabdaként dagadt a botrány, míg a folyamatok irányíthatatlanná váltak, majd hivatalossá, jogilag rögzítetté vált az ügy. Az érintettek eddig egyetlen nyilvánosságra került pályázati információt sem cáfoltak, hanem a hólabdát külföldi lejtőkre terelték. A hólabda elgurítója, a lavina kiváltója nem kétséges, hogy ki volt.

hvg.hu: Megmondaná mégis, hogy kiről van szó?

B.J.: A szakmán belül mindenki tudja, hogy kiről. A nevét nem kívánom nyilvánosságra hozni, mert mint igazgatót, szabályok kötnek. Egyébként szeretném remélni, hogy a kedélyek megnyugszanak, ám ehhez olyan médiára is szükség lenne, amely nem bocsátkozik ellenőrizetlen híresztelésekbe, hanem inkább fékezni segít, tényeket tár föl, és a probléma megoldásában nyújt támogatást.

hvg.hu: A Németországban élő filozófus, Tengelyi László levele alapján a Német Filozófiai Társaság önt filozófiaellenességgel vádolta meg. Milyen indíttatásból cselekedhetett Tengelyi László? Milyen érveket hozna fel Tengelyi levelével szemben?

B.J.: Nem tudok arról, hogy a Német Filozófiai Társaság filozófiaellenességgel vádolt volna meg. A Társaság elnöke és Jürgen Habermas kiadott egy nyilatkozatot, de abban rólam nincs szó. A nyilatkozat egyik aláírója magánlevélben biztosított, hogy a velem kapcsolatos híresztelések nem tűnnek megalapozottnak, ezért nyilatkozatukban rólam és az Akadémia Filozófiai Kutatóintézetéről nem írtak. A filozófiaellenesség vádja annyira nevetséges, hogy nincs is értelme foglalkozni vele. Több helyen válaszoltam erre a vádra. Aki húsznál több nemzetközi filozófiakonferenciát szervez tizenöt év alatt, Magyarországra hozza kétszer Jacques Derridát, többször Richard Rortyt és Jürgen Habermast, filozófiai doktori iskolát, filozófiai könyvsorozatot szervez, aki alapítóként tagja a Német-Magyar Filozófiai Társaságnak, és annak első konferenciáját szervezi (1993-ban), azt filozófiaellenességgel vádolni nevetséges. A vádlót kellene megkérdezni, hogy merészel ilyen alaptalan és értelmetlen vádakat megfogalmazni, miért árt ilyen durván saját magának? Nézzük meg a vádaskodó életrajzát, hány nemzetközi konferenciát szervezett Magyarországon?

Külföldi barátaim és kollégáim nem hisznek Tengelyi offenzívájának. Én magam nem igazán ismerem Tengelyi Lászlót, aki a rendszerváltásig hozzásimult a hazai viszonyokhoz, és akinek nevét több németországi egyetemi tanár barátom is csak mostani támadásai révén ismerte meg. Motívumait sokan találgatják, amiket ír annyira logikátlan, és annyira összefüggéstelen, a tényekhez annyira nincs köze, hogy azokat még csak válaszra sem tartom érdemesnek. Tengelyi támadásai arra mindenképpen jók, hogy miközben nevét – bár ma már többek szerint egyre kétesebb módon – ismertté teszik Németországban, nehéz helyzetbe hoznak egy olyan magyarországi filozófiai kezdeményezést, amelyből itthon és külföldön szakmai értelemben nagyon sokan profitáltak. Tengelyi és támogatói a magyarországi filozófiai építkezésnek, az új generáció modern, nyugati gondolatokkal való megismertetésének ártanak leginkább – azaz annak, hogy nálunk is egyre több fogalmilag és fogalomtörténetileg képzett, gondolatait tagolt érvekkel támogatni és másokat meghallgatni képes fiatal tudós és demokrata polgár nőjön föl.

hvg.hu: Sok kívülálló elismeri, hogy a filozófusok valóban olyan pályázatok pénzeit kapták meg, amelyeknek sok közük a megírt dolgozatokhoz nem volt, ugyanakkor felhívják a figyelmet: más úton nem is tudtak volna pénzhez jutni konferenciák szervezéséhez, könyvek kiadásához. Tehát ez bele volt építve a rendszerbe, szinte rákényszerültek erre. Erről önnek mi a véleménye?

B.S.: A pályázati rendszert át kell alakítani, ezt ma már sokan mondják. Tény, hogy az OTKA folyamatosan pályázatokat ír ki, ahol az érintettek közül többen rendszeresen „vetésforgó mintára” hol bizottsági tagok, hol kedvezményezettek voltak. Ugyanakkor azt állítani, hogy a szabálytalanságok be voltak építve a rendszerbe mintha azt sugallná, hogy pályáztató és pályázó oldalán is megengedett a szabálytalanság. Ez puszta feltételezésként is elfogadhatatlan. Nem hiszem, hogy egy demokratikusan megválasztott, bármilyen politikai színezetű kormány, mely a jogállam keretei közt ténykedik, megengedné, hogy állami, tehát adófizetők pénzének elnyerésére kiírt pályázatok eleve törvénytelenségeket tartalmazzanak. De bárhogy is legyen, egy törvénytelenség nem jogosít föl másik törvénytelenségre, még reszponzív értelemben sem. A demokratikus jogállamban megvannak annak az útjai, hogy a törvénytelenséget megszüntessük, az önbíráskodás bármely formája tilos.

hvg.hu: Ön nem tudott semmit az öt projektvezető (Radnóti Sándor, Heller Ágnes, Vajda Mihály, Gábor György és Geréby György) állítólagos szabálytalanságairól, hogy milyen címen nyerték el a pályázati pénzeket?

B.J.: Hogy ilyenek előfordultak vagy sem, azt csak jogi vizsgálat, a független magyar igazságszolgáltatás tárhatja föl. Hat projektvezető volt, Gábor György és Geréby György csak pályázati résztvevők voltak, nem projektvezetők. A hat pályázat közül egyet ismerek, mert az MTA belső ellenőrzési rendszerén már az én igazgatói megbízásom idejében akadt fönn. Ám ez a pályázat is a kinevezésem előtt zajlott, mire igazgató lettem, már le volt zárva. A többi öt pályázat a Magyar Tudományos Akadémiától teljesen függetlenül bonyolódott. Az, hogy valaki filozófus és akadémikus, azaz a Magyar Tudományos Akadémia tagja, még nem jelenti, hogy az MTA Filozófiai Kutatóintézetének munkatársa lenne. Ezt sokan félreértik, az újságokban is tévesen jelenik meg, külföldre is így jut el, és ezzel magyarázható, hogy bár a mai Kutatóintézet nem érintett, és igazgatójaként én magam semmilyen vonatkozásban nem vagyok illetékes, mégis újra meg újra hozzám fordulnak, vagy azt állítják, hogy az Akadémiának a pályázatokhoz köze lenne.

hvg.hu: A filozófus társadalmon belül milyen arányban vannak azok, akik ugyan hasonló nemzetközi hírnévnek örvendenek, mint a most elbocsátott illetve vizsgálat alatt lévő filozófusok, mégsem részesültek az előbbiekhez hasonló kedvezményekben?

B.J.: Számos jelentős gondolkodó van Magyarországon, akik nemzetközi hírnévnek örvendenek, de tudtommal nem részesültek hasonló kedvezményekben. Az arányokról nem kívánok találgatásokba bocsátkozni. Úgy vélem ugyanakkor, hogy nem a hírnév a kérdés, hanem az, hogy történt-e törvénytelenség vagy sem. A törvények betartása Richard Nixonra ugyanúgy érvényes, mint a legegyszerűbb amerikai farmerre. A demokrata tudatosság összetevője az is, hogy ellenállunk a híreszteléseknek, és megvárjuk a tények szabályos és törvényes feltárását. A Filozófiai Kutatóintézetből elbocsátottaknak egyébként nemzetközi publikációik nincsenek, így nemzetközi hírnévnek sem örvendhetnek.

hvg.hu: Mit hoznak a következő hónapok? Lesz valamiféle „kiegyezés” az elbocsátottakkal, illetve hogyan próbálja megbékíteni a külföldi bírálókat?

B.J.: A jövőbe nem láthatunk. Az intézeti elbocsátások indoka a törvényes előírásoknak meg nem felelő munkavégzés volt, többen évtizedek után sem írták meg a doktori dolgozatukat, sőt nyelvvizsgával sem rendelkeznek. Ha nyelvvizsgáznak, doktori címet szereznek, ugyanazzal az eséllyel pályázhatnak a Filozófiai Kutatóintézet állásaira, mint mindazok a fiatalok, akik már rendelkeznek filozófiai doktorátussal, de állással még nem. A külföldi bírálóknak válaszul a Magyar Tudományos Akadémia elnöke világos és mértékadó nyilatkozatot adott ki.

hvg.hu: Mit mond azoknak, akik szerint nincs szükség Filozófiai Intézetre?

B.J.: Sokan azt állítják, hogy a jelenlegi körülmények közt nincs értelme fenntartani a Filozófiai Kutatóintézetet. E vélemények szerint, ha a hazai „szakma” ennyire ellenáll a minőség érvényesítésének, és a médiához rohangál, botrányokat gerjeszt ahelyett, hogy komoly filozófiai munkára törekedne, akkor nem érdemli meg, hogy akadémiai intézete legyen. A magam véleménye ezzel szemben az, hogy szükség van magas színvonalú, nemzetközi szintet képviselő filozófiai intézetre. A mostani botránnyal nyilvánvalóvá vált, hogy a filozófiát és a tudományosságot nem szabad egyetlen érdekcsoport dominanciájának kiszolgáltatni.

A filozófiáról egyetlen nagy egyetem, egyetlen nagy kutatóintézet-hálózat vagy akadémia sem mondhat le. A filozófia a nyugati tudományos kultúra és civilizáció megalapozója, folyamatos értelmezője és máig egyik előre vivő motorja. Annak látnám értelmét, hogy az Akadémia vezetősége megvizsgáltatná, milyen módon és miért tartják fontosnak a világ nagy tudományos intézményei a filozófia művelését. Olyan vezető nagy egyetemekre gondolok, mint a Harvard, a Stanford, a Yale, a Princeton, a Berkeley vagy a Columbia, a nagy műszaki egyetemekre, mint az ETH, az MIT, vagy a nagy kutatóhálózatokra, mint a CNRS. Meg lehetne vizsgálni, hogy miféle indoklással, céllal, milyen módon művelik ezeken a helyeken a filozófiát, és a tapasztalatok alapján egy új, ezen elitintézményekkel az alapításkor kapcsolatot létesítő, ezek szintjére törekvő intézetet lenne érdemes csak kialakítani.