Tekintetes és címzetes táblabíró csibukkal vagy tajtékpipával

„Táblabíró vagyok én,
Pestmegyében lakom én,
Virágzik szabadságom,
Vármegye az országom!”

(Gyulai Pál)

Nem jelent jót, ha a jogalkotó minden koncepcionális elképzelés híján akar törvényt alkotni. A most megjelent bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló törvénytervezet a bírósági szervezetre vonatkozóan új koncepcióval ugyan nem áll elő, de a régi igazgatási modell hibáit sem javítja ki.

Olybá tűnik, hogy a jogalkotónak valójában két szempont lebegett lelki szemei előtt. A lehetséges összes szabályozási variációk közül mindig az inkább autokratikus megoldásokat részesítette előnyben, másfelől visszahozta a két világháború közötti rendszer elnevezéseit, címeit, olyanokat, hogy aszongya: törvényszék, Kúria, címzetes táblabíró, címzetes kúriai bíró.

Autokratikus típusú szabályozási megoldásról akkor beszélhetünk, amikor a döntéshozatal, az irányítás rendszerében nincsenek fékek és ellensúlyok, a vezetés jellemzően egyszemélyi, és ha tartalmaz is formálisan korlátot, az is csak látszólagos. Ugyanakkor nem kell azon csodálkoznunk, hogy a jogalkotó az igazságszolgáltatás területén is érvényesíteni kívánja az autokratikus hatalomgyakorlás módszereit, tekintve, hogy az egész közjogi rendszer működési mechanizmusát az elmúlt időszakban eszerint alakította át.

Hogyan is néz ki ez az új koncepció nélküli rendszer?

Az eddigi tizenöt fős Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) helyett egy új Országos Bírósági Hivatal (OBH) jön majd létre, az OIT korábbi hatásköreit pedig az új hivatal elnöke fogja ellátni egy személyben. Az elnököt ugyanakkor bármilyen meglepőnek is hat, nem más, mint a mi bölcs képviselőink fogják megválasztani. Arra sajnos nem kapunk választ, hogy az egyszemélyi igazgatás vajon miért lesz jobb, vagy hatékonyabb, mint a 15 fős tanács volt, de az is megválaszolatlan marad, hogy azok a problémák - mint például a megyei bíróságok elnökeinek túlhatalma -, melyek eddig jellemezték az OIT tevékenységét, miért oldódnak meg az egyszemélyi döntéshozatali forma bevezetésével. A túlhatalom elkerülése szempontjából ugyanis nem kedvezőbb, ha azt egy személy birtokolja a megyei bíróságok elnökei helyett, és attól sem, hogy őt a parlament választja meg.

Az autokrata megoldásnak tulajdonképpen megfelelően a törvénytervezet az egyszemélyi vezetés felügyeletére létrehoz ugyan egy testületet (Országos Bírói Tanács), ennek a szépséghibája azonban az, hogy ez a testület nem rendelkezik tényleges ellenőrzési jogosultságokkal, nem tehet mást, mint javasol és véleményez. Az egyszemélyi vezetés így ténylegesen ellenőrzés nélkül marad, fékekre és ellensúlyra ugyanis egyetlen autokrata rendszerben sincs szükség, hiszen a vezető mindig tévedhetetlen.

De a látszatintézkedések sem maradnak el. A felügyelő testület szabályozásakor a jogalkotó úgy tesz, mintha a korábbi hibákból tanulni akarna és erősíti a korporatív működés eszméjét, maximalizálja a bírósági felső vezetők létszámát, nehogy túlzott hatalmuk legyen a testületen belül. A kérdés csak az, miért olyan fontos, hogy a jogalkotó egy olyan testületben akadályozza meg a túlhatalom kialakulásának lehetőségét, amely tényleges hatáskörrel nem, csak véleményezési és javaslattételi jogosultságokkal rendelkezik. A túlhatalmat ott és akkor szükséges ugyanis korlátozni ahol tényleges a hatalom, azaz döntéshozatali hatáskör is kapcsolódik hozzá, mint például a törvénytervezetben szereplő Országos Bírói Hivatal elnöke esetében. A hatalom korlátozását ott, ahol kellene, a törvénytervezet sajnos nem tartja szükségesnek.

A tervezet talán legjellemzőbb tulajdonsága, hogy bár jellemzően autokratikus jellegű megoldásokat alkalmaz, de megpróbál képmutató módon demokratikusnak látszani.

A bírói állásokat a tervezet alapján pályázat útján lehet majd elnyerni, a pályázók között pedig előre meghatározott szempontok szerint egy rangsort kell majd felállítani. Azaz a kiválasztás objektív és nehezen befolyásolható, mondhatnánk, de mind az illetékes bíróság vezetőjének, mind pedig a végső döntést meghozó Országos Bírósági Hivatal elnökének joga van eltérni a rangsortól. Ha pedig az elnök a pályázók egyikével sem kívánja betölteni a bírói állást, akkor a pályázat eredménytelen, gyakorlatilag tehát abból válhat majd független és pártatlan bíró, akit az OBH elnöke bíróként kíván látni.

Az igazságszolgáltatás, amely a jogállamiság egyik legfontosabb eleme, eddig is több igazgatási problémával küzdött, hiszen a belső igazgatási modell következtében az átláthatóság és a számonkérhetőség elvei a függetlenség mellett nem jelentek meg kellő súllyal. A helyzet véleményünk szerint a törvénytervezet következtében javulni biztosan nem fog, a problémák nemhogy csökkennének, hanem inkább szaporodnak.

Eddig csak amiatt lehetett ostorozni a bíróságokat, hogy igazgatásukat egy külső ellensúly nélkül működő, zárt, oligarchikus testület látta el. Az Országgyűlés által a bírák közül választott Országos Bírósági Hivatal mindenható elnöke viszont úgy fogja fékek nélkül igazgatni az igazságszolgáltatást, hogy függetlensége is megkérdőjelezhető lesz. Az igazságszolgáltatás függetlenségének fenyegető aláásása pedig az utolsó szögek egyike a jogállam koporsójában.