Tetszett a cikk?

Nyirő magyar állami "újratemetése" merő cinizmus. Az egyetlen empirikusan igazolható folyamat úgy összegezhető, hogy minél inkább Nyirő József, annál inkább Zagyva György Gyula.

I. Budapesti emberünk

Az MTI fotóján országgyűlési képviselő áll a Markó utcai börtön előtt, és azt mondja, hogy a Duna-parti "vagy bármilyen zsidó emlékmű meggyalázását nyugodtan lehet piszlicsáré ügynek nevezni". Zagyva György Gyula így fejezte ki szimpátiáját a Hatvannégy Vármegye emlékműrongálás miatt őrizetbe vett vezetőjével, Incze Bélával, aki két éve, a Magyar Sziget fesztiválon közölte: "Én nem antiszemita vagyok, én aszemita vagyok, ami azt jelenti, hogy zsidónélküliség: ez a magyar nemzeti szocializmus egyik alapköve."

Az MTI másik fényképén a magyar törvényhozás elnöke áll egy megemlékezésen, és egy középszerű nyilas író fényképe előtt beszél. A székelyudvarhelyi happening újratemetésnek indult, de a román hatóságok bürokratikus pöcsölése miatt földimaradvány-csempészéssel egybekötött ökumenikus áhitat lett a vége, amely áhitat akkor hágott a tetőfokára, amikor Kövér László egy adott ponton kijelentette: "győzelemre rendelt az a nép, amelynek olyan fia van, akinek a hamvaitól is félnek". Simplicity, mondaná erre a miniszterelnök jobbkeze.

A románok ugyanis nem annyira félnek a halott magyar írótól, inkább csak nem akarják, hogy Budapestről oda exportálják az éppen aktuális bálványimádatot. Nyirő József újratemetését egyébként senki nem ellenezte Romániában, meglesz az is, azzal együtt, hogy az érintett ma valószínűleg csatlakozna Incze Béla fenti önmeghatározásához, sőt a Magyar Sziget fesztiválon ő is előadhatna, előtte Vona Gábor, utána a Romantikus Erőszak.

A probléma az, hogy a két esemény szoros korrelációban áll egymással: hiába bizonygatják a fülkeforradalmárok, hogy bármit csinálnak, az garancia a Jobbik visszaszorítására, az egyetlen empirikusan igazolható folyamat úgy összegezhető, hogy minél inkább Nyirő József, annál inkább Zagyva György Gyula. Másképpen: Kövér László addig fogja ki a szelet a Jobbik vitorlájából (pl. azzal, hogy a nácikhoz hasonlóan ő is a "Ceausescu-időkre emlékeztető" vegzálásról beszélt), amíg rá nem jön arra, hogy a Jobbiknak olyan nagyon már nem is kell az a szél.

"A halálraítélteknek is kijár, hogy teljesítik az utolsó kívánságukat" - mondta még Kövér az ökumenikus pártkampány-rendezvényen, a gondolat azonban ott hibádzik, hogy nem minden utolsó kívánság teljesítéséhez kell házelnök, így valószínűleg ehhez sem. A román hatóságok egy formai hiba miatt tekintették érvénytelennek a temetési engedélyt - holott az egyetlen formai hibát ott Kövér Lászlónak hívták, aki a románok urnavadászata láttán "a térdét csapkodta a nevetéstől".

II. Bukaresti emberünk

Nyirő József hamvainak tragikomikus bohóckodás nélküli hazaszállításához bőven elég lett volna egy civil (mondjuk magyar-román írószövetségi) akció, az 1989 óta szemantikailag amúgy is foglalt "újratemetés" kifejezés olyan horderejű, katartikus történelmi fordulópontot implikál, amit a középszerű nyilas író újbóli elhantolása enyhén szólva nem.

Ne feledkezzünk meg azonban arról az emberről sem, aki Magyarország, pontosabban az Orbán-kormány bukaresti embereként cinikus nyilatkozatok sorával készítette elő a terepet egy Nyirő politikai rehabilitációjához. Füzes Oszkárról, a Népszabadság egykori kitűnő újságírójáról van szó, aki romániai nagykövetként mintha egyszerre elvesztette volna tudását arról, hogy kimondott, leírt szavak időnként milyen felelősséggel járnak.

"Az újratemetést a nemzeti összefogás jegyében kell végrehajtani" - állította például NER-barát szóhasználattal egy olyan emberről, aki sok mindenre alkalmas, de a nemzeti összefogás megtestesítésére semmiképpen.

"Elmondtam, hogy ennek a választási kampányhoz semmi köze, Nyirő József nem volt nyilas, nem volt antiszemita és nem volt románellenes" - jelentette ki május közepén az MTI-nek Füzes Oszkár, beszámolva arról, hogy Marosvásárhelyen román újságírók azt kérdezték tőle, "nem árnyékolja-e be a magyar-román kapcsolatokat az emigrációban elhunyt erdélyi író közelgő székelyudvarhelyi újratemetése". Hogy nagykövetünk valamit tud, az biztos, csak ezt az eddig rejett tudását jó lenne nyilvánosságra hoznia, hogy ütköztessük mindazzal a tényanyaggal, amit Nyirőről már most is tudunk.

III. Székelyudvarhelyi emberünk

Tudjuk például, hogy "a nyilaspuccs után részt vett a Szálasiékkal együttműködő parlamenti képviselőkből álló úgynevezett 'nyilas parlamentben', és a Német Birodalomba is együtt menekült a németeket kiszolgáló kormányzattal".

Tudjuk, kikkel volt együtt 1944 telén Sopronban, és ott ki miket mondott. Tudjuk, hogy ő szerkesztette az Eleven Újság nyilas propagandáját.

Tudjuk, hogy imádta Göbbelst, meg hogy 1942-ben azt írta: "Félre az útból a magyar lelkiségtől idegenkedőkkel! Azokkal, akik az úgynevezett humánum álorcájában a sajtó, az irodalom, a művészet, a lélek és a szellem területén olyan hosszú ideig büntetlenül pusztíthattak bennünket a saját hazánkban! Ennek a felfogásnak, ennek a levitézlett liberális zsidó hagyatéknak, ami sok jóhiszemű magyart is megfertőzött köztünk, ennek a burkolt propagandának a magyar életből el kell tűnnie!"

Tudjuk, hogy 1945. január 16-án napirend előtti felszólalásában ilyeneket mondott: "arra kérjük az illetékes kormánytényezőket, hogy Budapest felmentésére vonatkozó tiszteletteljes kérésünket juttassa el a szövetséges Német Birodalom Vezetőjéhez, azzal a csodálattal együtt, melyet ezúttal is kifejezésre juttatunk a német katona hősiessége iránt!".

Tudjuk, hogy "1948-tól 1951-ig a Münchenben megalakított, a horthysta, nyilas emigránsok szervezeteként tevékenykedő Magyar Újságírók Külföldi Egyesülete és az ugyanott alapított Magyar Kulturális Szövetség első elnöke lett. (...) Aktív szerepet vállalt a nyilas-hungarista emigráció munkájában".

Füzes Oszkár bukaresti nagykövet mindezt nemcsak nem érintette marosvásárhelyi nyilatkozatában (legalábbis az MTI nem számolt be róla), hanem ennek épp az ellenkezőjét bizonygatta. Ugyanakkor arra a kérdésre, hogy Nyirő "horthysta" volt-e, a nagykövet azt mondta: "Horthy idejében élt. Ilyen alapon az apukámat is horthystának lehetne nevezni, mert ő is akkor élt". Ez a szintű cinizmus már lényegében teljesen Fidesz-kompatibilis, és akkor most tekintsünk el attól a szemponttól, hogy "ilyen alapon" a magyar közigazgatás által deportált és megsemmisített félmillió volt polgártársunkat is le lehet horthystázni, az is milyen szórakoztató. Csak úgy csapkodjuk a térdünket a nevetéstől.

"Hagyjátok nyugodni a halottakat!" - kiáltott fel az ügyben az Erdélyi Magyar Néppárt. Teljesen jogos. Bár ezt nem ártana kiterjeszteni a még élőkre sem.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!