A Heti Válasz interjút közölt Ungváry Krisztiánnal, amelyben a történész kritizálta a Terror Háza tevékenységét. Ez meggondolatlan lépés volt. A bírálat felébresztette a Hely Szellemét, aki azonnal párttitkárrá változtatta Schmidt Máriát. A múzeum, egy régi műfajt felelevenítve, közleményben állt ki saját vezetője mellett, a megbabonázott igazgatónő pedig odacsapott a magáról megfeledkezett szerkesztőségnek, az osztályáruló történésznek, valamint a magyar nyelvnek. Levele nem köntörfalaz, őszintén belevágja az ellenség szemébe az igazságot.

„Stumpf András a Gerő–Romsics-vita farvizén, a Csatáry László versus Mátsik György-ügy kapcsán szólította meg a hazai történészszakma »keretlegényeként« működő Ungváry Krisztiánt. Nem tudom, miért tette. A hazugság, a gyűlölködés, a morális gátlástalanság elleni küzdelem legjobb fegyvere, ha nem adunk nekik teret.”

A felütés erős és lelkesítő. Még nem éri el a Szabad Nép érett korszakának stílusát, de ígéretes tehetségre vall. A „vita farvize” talán nem a legválasztékosabb fordulat egy tudós részéről, de nem is lenne jó, ha a megfogalmazás stiláris bravúrjai elterelnék a dolgozó nép figyelmét a mondanivaló nyers tisztaságáról. Márpedig abból bőven van itt. Figyeljünk fel először is a keretlegény kifejezés használatára. Igazi telitalálat a Terror Háza vezetőjétől. Ízléses, mértéktartó, ugyanakkor büszkén vállalja mozgalmunk nyelvezetének szijjártói hagyományait. Akik nem ennyire érzékenyek a nyelvi finomságok iránt, esetleg azt írnák, hogy a hazai történészszakma pribék tetűje, de az semmiképpen nem lenne olyan visszafogottan elegáns, mint a keretlegény.

Ezután jön a levél legpoétikusabb része, amely bizonyítja, hogy a gyémántéles logika és az érzelmi gazdagság nem ellentétei egymásnak. „Nem tudom, miért tette.” Négy rövid szó, szimmetrikusan elhelyezkedve a vessző előtt és után. A tiszta lélek ártatlansága kerül szembe itt az első mondatban megnevezett személy romlottságával. A szerző, a Nemzeti Együttműködés embertípusához méltóan, nem feltételez rosszat senkiről, ha valamit nem tud, akkor bevallja, ezzel is hitelesítve, hogy ha keretlegénynek nevez valakit, akkor az tényleg egy keretlegény. A rövid lírai sor olyan gondolatot készít elő, ritmikailag és dramaturgiailag tökéletesen, amely egyszerre világítja meg a hitvány történész romlottságát és hoz megnyugvást azoknak, akiket sötét alakja félelemmel tölt el. A hazugságot, a gyűlölködést, a gátlástalanságot le tudjuk győzni, méghozzá úgy, ha nem adunk teret nekik. Milyen egyszerű, mégis bölcs igazság!

Persze, néhányan máris gúnyolódnak, hogy a múzeumnak, amelyet vezetni tetszik, éppen az a küldetése, hogy teret adjon a hazugság, a gyűlölködés és a gátlástalanság bemutatásának, így küzdve ellenük, de ez olcsó kötözködés, hiszen az elvtársnő, mint később kiderül, a sajtó feladatáról és kötelességéről ír. Azokhoz az elvetemült nyugatmajmoló újságírókhoz beszél, akik újabban maguk akarják eldönteni, milyen véleményeknek adnak teret. De új hajnal pirkad, az Andrássy út 60-ból végre megint rendet tesznek a pimasz tollforgatók között:

„»Ne beszélj róla!« – mondja Morgan Freeman amerikai színész a rasszizmus kapcsán faggatózó újságírónak. Ugyanezt mondom a Heti Válasznak kis pontosítással: »Ne beszélj vele!« Ungváry Krisztián érték- és érdekszemlélete, morális horizontja ugyanis régóta komoly tehertétele közéletünknek. Most megint alkalmat kapott, hogy mondatokká gyúrja borzongtató immoralitását, hazugságait.”

Hát igen, Amerikában verik a négereket. Ügyes fricska, mégsem szerencsés, hogy az elvtársnő a hanyatló nyugat legfőbb ópiumának egyik terjesztőjére hivatkozik. Freeman említése provokációnak is tűnhet, mintha nálunk nem lennének szabadok az emberek. Persze mi tudjuk, hogy az elvtársnőnek nem ez a szándéka, de jobb elkerülni a félreértéseket. A Kedves Vezető érti a tréfát, de nem szereti. A következő sorok megmutatják, hogy a Párt eszmei irányvonalának megfelelően, az elvtársnő mennyire őszintén vonzódik a félázsiai rendszerekhez. Még csak nem is javasolja, hanem mondja, hogy a Heti Válasz ne beszéljen Ungváryval. Közli velük. Előírja.

Nagyon helyes. Elég volt azokból az évekből, amikor egy közhivatal vagy egy közintézmény vezetője engedte, hogy a sajtó aláássa a közbizalmat. Ki hatalmazta fel őket erre? A hatalom a népé, a nép pedig ránk szavazott, nem a borzongtatóan immorális Ungváryra, ahol a borzongató nem erotikus vonzalomra utal, bármennyire is úgy hangzik. Ha pedig a nép nem rá szavazott, akkor a sajtó ne hátráltassa a Nemzeti Együttműködés építését azzal, hogy „még több teret” ad neki. Ungvárynak érdekszemlélete van, morális horizontja tehertétel, jelentsenek ezek bármit is magyarul, az a lényeg, hogy „nem szabad beszélni vele!” – adja ki parancsát végül az elvtársnő, miután szelíd türelemmel elmagyarázta az újságírónak, miket kellett volna kérdeznie az interjú során.

Mint minden fontos szellemi alkotás, ez a levél is túlmutat felszíni tartalmán. A konkrét vita mögött a szerző megmutatja, hogyan lehetne tökéletesíteni társadalmunkat. Igen, a népet, köztük az újságírókat, tanítani kell. Mi, az élcsapat tagjai, szívesen adunk szakmai és ideológiai továbbképzést. Segítünk levélben, de ha szükséges, vendégül is látjuk őket. Az Andrássy út 60. a mienk, berendezünk számukra néhány szobát.