Amikor Balog Zoltán emberminiszter elszólta magát a tapolcai művelődési központban, szívmagyarokra és zsebmagyarokra osztva honfitársait, a kommentátorok csak azon szörnyülködtek, hogy mondhat valaki ennyire sértő dolgot. Pedig ez egy G. Fodor Gábor-szintű önleleplezés volt, azzal a súlyosbító körülménnyel, hogy míg G. Fodor csak magyarázza a politikát, Balog miniszter csinálja.

Balog miniszter ugyanis nem honfitársai egy részéről közölte a véleményét, hanem tömören összefoglalta a Fidesz (legalább) 2006 óta követett stratégiáját. A vélemény különben sem a saját véleménye, hanem a kormányáé. „Nesztek, bunkók, ti megkaptátok, amit akartok, mi megkaptuk, amit akartunk, olcsók voltatok.”

A felháborodók talán nem figyeltek fel rá, hogy Balog tiszteletes úr – jó, tudom, nem párttag – a Fidesz saját szavazóiról beszél ilyen kedvesen. Ezek a szavazók két kategóriába sorolhatók. A szívmagyarok a polgári-keresztény értékrend szerint élnek, és ezért élnek annyira jól, hogy nem okoz nekik gondot a vizitdíj vagy a gázszámla.

Ezzel szemben vannak a felvilágosulatlan tömegek, amelyek már nem elég érettek a mar... a nerxizmus nagy igazságainak felismerésére, és ezért olyan csórók, hogy fáj nekik még a 300 forint vizitdíj is, meg az európai viszonylatban nagyon olcsó, de a magyar átlagbérhez képest kiugróan drága gáz. (És annyira bunkók, hogy nem fogják fel, hogy a bérük pocsék még kelet-európai viszonylatban is, de hát ezt nem kell megmondani nekik.) Őket a Fidesznek a 2008-as szociális népszavazással kellett maga – illetve a szívmagyarok – mellé állítania s a rezsicsökkentéssel megtartania.

Most ne bonyolódjunk bele, hogyan függhet össze a polgári-keresztény értékrend a jóléttel. Balog lelkész talán Max Weberre gondolt, úgymint A protestáns erkölcs és a kapitalizmus szelleme. A polgár legyen puritán, mint Rogán Antal, önmarcangolóan tisztességes, mint Vida Ildikó, és szorgalmas, mint Habony Árpád. Kemény munkával megkeresett saját pénzét ne tapsolja el hívságokra, hanem halmozza fel akár önmegtagadás árán is, mint a Küküm a Quaestorban.

Érdekes azonban végiggondolni, hogy akkor micsoda is volt a Fidesz politizálása az utóbbi kilenc évben. Amikor például Orbán Viktor 2006. október 23-án meghirdette a szociális népszavazást azzal, hogy visszavezetheti Magyarországot a demokrácia útjára, akkor a „reménytelenségbe lökött” családokon az éretlen zsebmagyar prolikat értette, csak erről nem szólt külön, pont miután „hazugságokat, csalást és szemfényvesztést” emlegetett.

Amikor a tönkrenyert szociális népszavazás után „alkotmányos népítéletet” emlegetett, és kijelentette, Magyarország megérdemli, hogy „méltó kormánya” legyen, akkor valójában arra gondolt, hogy sikeresen felhasználta – a saját pénzükön, több milliárd forintért megrendezett procedúra útján – a csóró zsebmagyarok csóróságát a saját szavazótábora gyarapítására. Meg is érdemlik. Őt.

A fülkeforradalom annyi volt, hogy a zsebmagyarok elhitték, mostantól jobban fognak élni. Miután ez nem így alakult, a zsebmagyarok rezsiharc címén, jó időzítéssel kaptak a zsebükbe egy marék üveggyöngyöt, úgyhogy még egyszer tönkrenyerették a Fidesszel a választást.

A zsebmagyaroknak nyolcszáz decibellel a fejükbe verték, hogy az egészségügy a megszokott módszerrel változatlan méretekben finanszírozható, a ballib kizárólag a jómagyaremberek sanyargatása, sőt megölése céljából zár be kórházakat. A tapolcai zsebmagyarok aztán ennek a tudásnak a birtokában fogadták, hogy a fideszes kormányzat, nyilván szórakozottságból, leépítette a helyi kórházat, és hogy egy csomó bajjal Ajkáig kellett buszozni. Zsebmagyari kondicionáltságukban megállapították, hogy a Fidesz se jobb, mint a Fidesz szerint a ballib, és szavaztak arra, aki sem a Fidesz, sem a ballib.

Lehet, hogy Balog miniszter is csak szórakozottságból mondta el a helyi szívmagyaroknak, hogy pártja mit gondol a helyi zsebmagyarokról, de három nap múlva kiderült, hogy a módszer tartalékai kifújtak, és nem biztos, hogy ezt is felfogta-e.

Nem elég a zsebmagyaroknak megígérni, hogy a méltó kormánytól visszakapják, amit a méltó kormány elvett tőlük. A feltételes reflex egy negatív visszaigazolás után még egyszer már nem kiépíthető. Fidesz tehát a saját maga által behülyített zsebmagyarok nagy részéről mostantól nyugodtan lemondhat a Jobbik javára.

Maradnának tehát neki a szívmagyarok, akik a polgári-keresztény értékrendhez tartják magukat. (Ahhoz, amiről a szívmagyar G. Fodor megmondta, hogy már az első Orbán-kormány idején kamu volt.) A behülyített szívmagyarok polgári hülyíthetősége elméletileg kifogyhatatlan, csak ezzel is van egy bökkenő.

Mert mi is az a polgári-keresztény értékrend a fideszes értelemben? Az, hogy valaki nem Esterházy Pétert olvas, hanem Wass Albertet; haragszik a bankokra, és turulban születik; utálja André Goodfriendet, és szereti Ilham Aliyevett; maximálisan kihasználja, hogy személyi igazolvánnyal utazhat Brüsszelbe, de Asztanában érzi otthon magát, magyargyűlölőnek tartja az RTL Klubot, és röhögés nélkül bírja nézni Szaniszló Ferencet, vagy úgy csinál, mintha nem tudná, kicsoda. De hát ennyitől még ugyanúgy szavazhatna a Jobbikra, mint a Fideszre, és ha nem függ tőle egzisztenciálisan, könnyedén meg is teszi.

Na, meddig szív a magyar?