Orbán Viktor habitusától eltérően először hallgatott, majd meglehetősen empatikus nyilatkozatokat tett azzal kapcsolatban, hogy David Cameron az új bevándorlási politikájának megfelelően szigorítaná a nem brit állampolgárok hozzáférését a szigetország szociális segélyeihez. Amikor a magyarokat másodrendű EU-polgároknak nézik, Orbántól megszokott és elvárható az erősebb kiállás, most meg azt hallani, szerinte lehet értelmesen beszélni a kérdésről.
MTI / EPA / Andy Rain
A magyar kormányfő egyre tisztábban látja, valahogy itthon kell tartani a hadra fogható munkaerőt, mert lassan csak a közmunkások maradnak. Naponta halljuk, hogy a magyar gazdaságnak milyen égető szüksége van munkáskézre, egyre több iparágban munkaerőhiány van. Legújabban két irányban láttunk kísérleteket: Csepreghy Nándor miniszter-helyettes belengette, skandináv mintára az amúgy is alulfinanszírozott és kivéreztetett közszférából próbálnak átcsatornázni munkaerőt a "termelő szférához". Bár elsőre a miniszter-helyettesnek szinte az összes tényállítással meggyűlt a baja, még akkor is nehéz az állami és a versenyszféra közötti átmenet, ha erre a célra valóban beindítanak egy ésszerű programot.
Csok a családnak
A másik lehetséges irány az egyre vékonyodó, elvándorló középosztály idebetonozása. Ennek eszköze a kommunikációs szempontból is erős új szocpol, a csok. A 10+10 milliós vissza nem térítendő támogatás / kedvező kamatozású bankhitel-kombó 10 évre egy lakcímhez köt egy családot. Lakhatási ajánlatot kínál a munkaképes középosztálynak, azon rétegnek, amelynek tagjairól okkal feltételezhető, hogy van valamilyen képzettségük vagy legalábbis továbbképezhetőek.
Az, hogy a támogatás igénybevételének a feltétele a legalább kétéves társadalombiztosítási és a 180 nap munkaviszony, jól mutatja: a legelesettebb rétegeknek coki. A közmunkások, akiknek csak a 13 százaléka képes elhelyezkedni a közmunkás-karrierjük után, a vagyonszerzés ezen lehetőségét nem kapják meg. A maradék értelemszerűen ma visszaesik a munkanélküliségbe, vagy újra közmunkás lesz.
Hagyományosan az alacsonyan képzettek foglalkoztatottságában vagyunk leginkább elmaradva az EU-s átlagtól (10 százalékkal), a középfokú végzettségűek már közel azonos arányban kapnak munkát, mint Európa nyugatibb helyein. Ebből az következne, hogy a legrosszabb helyzetben lévők helyzetén javítva kellene a munkaerőpiacon is mérhető változásokat elérni. Ehhez pedig az oktatáson keresztül vezet az út – közhely, hogy milyen fontos, mégis egyre rosszabb a helyzet, százmilliárdokat vontak ki ebből a szektorból, akár csak az egészségügyből.
Bevándorlás: no way
Lehetne más utakat is kipróbálni: ilyen például a jól programozott bevándorlás támogatása, de ennek ideológiai-politikai okokból jelenleg nincs realitása. Pedig ebben az esetben a dolgozni vágyó, gyerekeket, családot is akaró magyar állampolgárok felcseperedését nem kellene kivárni, iskolai képzésüket nem kellene megelőlegezni. Ezt az utat a britek épp úgy járják, mint a németek vagy a franciák. Ez is jár konfliktusokkal, de Európa nagy részén ma ez a növekedés és a jólét egyik záloga. A kormány ezzel szemben immár háromnegyed éve tartó masszív gyűlöletkampánnyal lehetetleníti el, hogy ez az eszköz a következő években, évtizedekben valós segítséget jelentsen.
AFP / Pool / Virginia Mayo
Az új szocpollal kapcsolatban érdemes emlékezni arra is, hogy a régi mennyi olyan később eladhatatlan házat hagyott örökül, amely akkor is egy településhez láncolta a kedvezményezetteket, ha a környéken megszűnt a munka, leromlottak a közszolgáltatások és a fiatalok is elvándoroltak. Kérdés, hogy az új feltételrendszer garantálja-e azt, hogy ne legyen ilyen keserű az ébredés.
Orbán mindenesetre szövetségi politikájában sem feledkezik meg a társadalmi célról: jobb, ha a magyarok itthon maradnak és legfeljebb turistáskodnak. Az egyik legnépszerűbb uniós vívmány, a határok nélküli szabad mozgás Habony Árpád és társai ibizai üdüléseit könnyítse meg, ne a jobb élet és perspektíva reményében nyugatabbra mozduló, idehaza hónapról hónapra küszködő magyarok külföldi munkavállalását.
