szerző:
Heindl Péter
Tetszett a cikk?

Így festett a Horthy-rendszer – a mai magyar szélsőjobb szívének oly kedves – faji alapú, szegregáló, erőszakos romapolitikája. Vélemény.

Novák Előd, a szélsőjobb egyik vezére szónokolt így május 28-án azon a demonstráción, amit a Mi Hazánk Mozgalom hirdetett meg az Országos Roma Önkormányzat székháza elé: „Több évszázados kudarctörténet tulajdonképpen az integrációjuk. Vessenek véget a cigány-roma integrációs támogatásoknak! Szeretnénk ebből a pénzből a Horthy-korszak jól bevált csendőrségét létrehozni. Ha úgy tetszik: Mi inkább a csendőrséggel integrálnánk a cigánybűnözőket.”

Csakhogy Horthy csendőreinek a romákat illetően nem valamiféle integrálás, hanem éppen a lakóhelyi szegregáció fenntartása volt a feladatuk. Ez a feladat nem a bűnözőkre, nem is a roma származású bűnözőkre, hanem általában a romákra vonatkozott.

A feladat ellátásához a különleges felhatalmazást a rendőrhatóságok (vidéken leginkább a csendőrség) számára egy belügyminiszteri rendelet biztosította. „Ha a cigány igazolja, hogy van rendes lakóhelye, de másutt tartózkodik és ott tartózkodása nem kellően indokolt, a rendőrhatóság őt rendes lakóhelyére utasítja, esetleg toloncúton oda kísérteti.

Így szólt a hivatalosan a kóbor (sátoros) cigányok letelepítéséről szóló, de e rendelkezésével nemcsak a magyar romáknak már akkor is csak a töredékét kitevő, úgynevezett „kóborcigányokra”, hanem a letelepedettekre is szigorú lakhelyelhagyási korlátozást bevezető 15.000/1916 B.M. eln. számú rendelet 1. §-ának harmadik bekezdése. Az I. világháborús jogszabály bevezető indoklása szerint „[A] hosszú tartalmú háború fokozott mértékben követeli meg, hogy mindenki tőle telhetőleg teljesítse az állammal szembeni kötelességeit”, márpedig „[a] kóbor (sátoros) cigányok még békeidőben is általában csak szórványosan felelnek meg állampolgári kötelességeiknek.”

Erre hivatkozva hozta meg 1916-ban a belügyminiszter a parlamenttől háborús időre kapott különleges felhatalmazása alapján azt a rendeletet, ami bizony bőségesen tartalmazott olyan szabályokat, amelyek korlátozták a cigányok emberi jogait. Viszont a háború különleges viszonyaival indokolt rendeletet, a magyar jogrend írott szabályait megszegve, a Horthy-rendszer kormányai a béke beköszöntét követően, a rezsimre jellemző „fajvédő” politikával összhangban, „elmulasztották” hatályon kívül helyezni. Mi több, e rendeletet követve további miniszteriális és helyi jogszabályokban újabb és újabb súlyos korlátozásokkal sújtották a magyar romákat.

Ilyen módon ez az 1916-os belügyminiszteri rendelet lett a két világháború közötti Magyarországon a „faji alapú” központi jogszabályok sorában az első – néhány évvel még a zsidó fiatalok egyetemi továbbtanulását intézményesen korlátozó 1920-as „numerus clausus” törvényt is megelőzve.

Mit jelentett jogi értelemben az a korlátozás, amely a fent idézett rendelkezéssel a romákat sújtotta egy hosszú korszakon át?

A korlátozás azt jelentette, hogy a rendőrhatóság tagjai rendelkeztek azzal a diszkrecionális (azaz szabad mérlegelésen alapuló) joggal, hogy döntést hozzanak arról bármelyik, az eljáró közeg által cigánynak minősített személlyel kapcsolatban, aki a rendes lakóhelyétől eltérő helyen tartózkodott, hogy vajon „kellően indokolt-e” az ott tartózkodása. Abban az esetben, ha úgy ítélték meg, hogy az ott-tartózkodás nem kellően indokolt, a jogalanyt előállították (a fennmaradt visszaemlékezések szerint nem egyszer jól meg is verték), majd lakóhelyére utasították, vagy toloncúton oda kísértették.

A levéltárakban fellelhető hivatalos dokumentumok, valamint a visszaemlékezésekről készült hangfelvételek azt is igazolják, hogy a jogszabályt rendre túl is teljesítették a csend, rend és fegyelem felkent őrzői.

Több okmány rögzíti annak nyomát, hogy nem egy esetben, még ha a családjához költözött is át egy másik faluba a jogszabályban érintett személy, akkor is ragaszkodtak a csendőrök a régi lakóhelyre való visszaköltözéséhez. Még olyan abszurd helyzetről is olvashatunk a levéltári iratok között, hogy valakinek már rég lebontották a kunyhóját abban a faluban, ahonnan „átnősült” máshová, mégis vissza akarták toloncolni az eredeti lakhelyére. Vagy egy csendőrőrsi jelentésből például az tudható meg, hogy az 1916-os belügyminisztériumi rendelet rendszeres ellenőrzésére 1928-ban bevezetett hírhedt, éves „cigányrazziák” egyikén azért vettek őrizetbe egy roma fiatalasszonyt, mert a lakóhelyétől – a k-i cigányteleptől – kevesebb, mint egy kilométerre fekvő szomszéd faluban tartózkodott a razzia időpontjában és ezt a hatóság „engedély nélküli csavargásnak” minősítette.

Sőt, arra is találunk példát, amikor a romák települések közötti mozgását korlátozó jogszabályokra tekintettel a helyi faluvezetés úgy döntött, hogy még a saját falujukba sem jöhetnek be engedély nélkül a telepi cigányok. Amikor pedig a hatóság által a telep vezetésével megbízott 60 éves „cigánybíró” (a vajda) ennek ellenére engedély nélkül bement a községházára panaszt tenni és az őt a nyílt utcán erőszakkal a telepre visszafordító falusi kisbíróval szemben ellenállást tanúsított, végül nem a kisbírót, hanem az idős cigánybírót ítélte el a bíróság jogerősen, hatósági közeg ellen elkövetett erőszak és könnyű testi sértés miatt nyolc hónapi végrehajtandó szabadságvesztésre, továbbá hivatalvesztésre.

(A történet tragikus végkimenetele: évekkel később az egykori cigánybíró faluja az egyike lett azoknak a dunántúli településeknek, ahonnan nemcsak a község zsidó lakóit, de az ő deportálásuk után néhány hónappal a romákat is deportálták. 1944 őszén az akkor már hatvankilencedik évében járó, korábban a nyolchónapos börtönbüntetését az utolsó napig kitöltő id. Kolompár Istvánt Kis- és Nagybicsérd községek többi roma lakójával együtt a komáromi Csillag Erődbe hurcolták. Onnan a munkavégzésre alkalmatlannak minősítetteknek az erődben felállított tábor embertelen körülményeit túlélő részét ugyan később hazaengedték, azonban a szelektálást még Komáromban elvégző német katonák Kolompár Istvánt idős kora ellenére más, szintén idős, vagy éppen csak a 13. életévét betöltött romához hasonlóan „munkaképesnek” nyilvánították, majd Németországba deportálták. Az idős férfi a náci koncentrációs táborok poklát már nem élhette túl. Neve „Ung-Zig”, azaz „magyar cigány” megjelöléssel szerepel a dachaui koncentrációs tábor fennmaradt lágerlistáján.)

Akkoriban és még nagyon sokáig a romák elsöprő többsége – a városi, „úri” zenészcigányok szűk körét és néhány jobbsorsú, „cigány származású” személyt kivéve – cigánytelepeken, nyomorúságos körülmények között élt. Nekik, az elsöprő többséghez tartozóknak, minden esélyük megvolt arra, hogy amennyiben – akár munkakeresési szándékkal – elhagyták a lakóhelyüket, akkor emiatt a 15.000/1916-os belügyminiszteri rendelet alapján rendőrhatósági eljárás alá vonják őket.

Már ha egyáltalán otthonról útnak mertek indulni. Hiszen ők voltak azok, akikre a többségi társadalomban jelenlévő előítéletek („biztos lopni, betörni, koldulni fognak majd!”) vonatkoztak. Ezek az előítéletek pedig nyilván meghatározták (ahogy a többségre jellemző előítéletek most is meghatározzák) a rendőrhatóságok tagjainak gondolkodását is. De ami jogi szempontból döntő: a hatóságoknak a rendeletben biztosított diszkrecionális jogköre csak a cigányokra – mégpedig valamennyi romára, azaz egy, a korabeli szóhasználat szerint „faji alapon” meghatározott embercsoport tagjaira – vonatkozott.

Az 1916-os belügyminiszteri rendeletnek az I. világháború utáni hatályban tartásával és a ráépülő újabb rendeletekkel tehát a Horthy által kinevezett kormányok „cigánypolitikája” annak biztosítására irányult, hogy a más településekről érkező romák jelenléte ne zavarja a helyi nem-roma többségi társadalomnak azt a nem elhanyagolható részét, amely a közbiztonsági problémákat már akkor is jórészt „faji jellegűnek” látta.  A csendőrök ténylegesen arra kaptak felhatalmazást, hogy amennyiben szubjektív megítélésük szerint az otthonról „elkódorgott” cigányok jelenléte a többségi társadalom nyugalmát veszélyezteti, akkor a kunyhók világának kilátástalanságából kijutni igyekvőket „preventív céllal” hazafordítsák, s ezzel mozgási szabadságukat a cigánytelep melletti falu közigazgatási határai közé szorítsák.

Az állam ezzel a számára egyszerű, „fajvédelmi” célokat szolgáló elintézési móddal viszont évtizedekre „jegelt” egy súlyos, sőt éppen e „jegelés” miatt egyre súlyosabbá váló társadalmi problémát. A túlnyomó többségükben telepeken, szegregált körülmények között, nyomorban élő romák helyzetének érdemi javítását szolgáló, átfogó, központi intézkedések meghozatalára még jó ideig várni kellett.

Novák Előd és az övéhez hasonló gondolatokat hirdető politikusok talán maguk sem tudják, vagy inkább nem akarják tudomásul venni, hogy a romaellenes előítéleteket vallók számára sokszor kedvesen hangzó szegregációs politikájuk teljességgel alkalmatlan bármilyen társadalmi probléma kezelésére, pláne megoldására. A csendőrvirtus által kezelt szegregációs kisebbségpolitika – hirdesse azt akár egy kevéssé szégyenlős kormánypárti potentát, akár a kormányt kívülről támogató Mi Hazánk-féle politikus – megvalósulása esetén legfeljebb egy újabb népirtás rémének felidézésére lehetne képes.

Jobb, ha mindenki tudja ezt, aki egy ilyen politika támogatását mérlegeli magában.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

Hozzátok, az olvasóinkhoz fordulunk, azt kérve, hogy tartsatok ki mellettünk, maradjatok velünk. Ti, ha tehetitek, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt.

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is, minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk NEKTEK!
Rasszista hal – írták a Kis Hableány szobrára

Rasszista hal – írták a Kis Hableány szobrára

 Nem tudni, hány bányára tette rá a kezét a kormány egy különleges jogszabállyal

Nem tudni, hány bányára tette rá a kezét a kormány egy különleges jogszabállyal

Egy gyors tesztelésre jó lehet Karácsonyék ötlete a csúsztatott iskolakezdésről

Egy gyors tesztelésre jó lehet Karácsonyék ötlete a csúsztatott iskolakezdésről