"Mit tudnak ezek mást, mint hazudni"

Mi lesz ebből az országból, ha észreveszi, hogy a hazugok országa? Nem vagyunk már optimisták, s jó előre sajnáljuk azt, aki ezt hangosan megmondja. Föltétlenül megkövezik, s az ország tovább hazudik önmagának, s úgynevezett vezéreinek. Hogy a vezérek is hazudni fognak, arról talán kár is elmélkedni. Mit tudnak ezek mást, mint hazudni, ámbár azt igazán jól tudják, s jól tudják, mindörökké ámen.

unknown unknown

„Gyurcsány sokkal inkább megszállott, mint cinikus
 

„Gyurcsány sokkal inkább megszállott, mint cinikus"

A Nap TV hétfő reggeli adásában Betlen János beszélgetett Bence György filozófussal, Lengyel László és Stumpf István politológusokkal. A Gyurcsány-beszéd következményeiről folytatott eszmecsere rövidített és szerkesztett változatát olvashatják.

hvg.hu hvg.hu

Interjú Szilágyi Andorral, a Mansfeld rendezőjével
 

Interjú Szilágyi Andorral, a Mansfeld rendezőjével

Csütörtöktől játsszák a mozikban a „Mansfeld - magasabb szempontból” című filmet, Szilágyi Andor rendezésében. A film élethűen mutatja be a kommunista rezsim konszolidáció előtti (részben utáni) elnyomó gépezetét, módszereit. „Magasabb szempontból” Mansfeldre a legsúlyosabb büntetést kellett kiszabni, ezzel is nyomatékot adni az akkori törekvésnek, hogy 1956 forradalmárait köztörvényes bűnözőkként bélyegezzék meg.

unknown unknown