"A hatóságok által megnyomorított élelmiszeripar halad a lejtőn lefelé"

A mezőgazdaság a jó időjárásnak köszönhetően ezidáig viszonylag jól teljesít. Az ágazat helyzete azonban korántsem rózsás: agrár-külkereskedelmi mérlegünk alapján úgy nézünk ki, mint egy fejlődő ország, az élelmiszeripar alacsony hatékonysággal, drágán tömegtermékeket állít elő, a termelés csökken, a bürokraták száma nő, az etkai kódex pedig nevetséges, úgy, ahogy van. A szektor helyzetéről Raskó György agrárközgazdásszal beszélgettünk.



Az SZDSZ szerint ingatlant herdálnak el a XIII. kerületben

A szocialista vezetés alatt lévő XIII. kerületi önkormányzat mélyen a piaci ár alatt akarja dobra verni a Kárpát utca - Ipoly utca sarkán álló ingatlant - vélik a szabaddemokraták. Az április 23-án esedékes árverést megakadályozandó, rendkívüli önkormányzati ülést kezdeményeztek, amelynek 6 napon belül össze kell ülnie.


Válságlélektani tippek kezdő politikusoknak

A Gyurcsány-kormány a krízismenedzsmentben is sikertelen volt. Képtelen volt megakadályozni, hogy a status quo fenntartásában érdekelt reformellenes csoportok uralják a közbeszédet, és egységfrontot képezzenek a változásokkal szemben.


Békesi: „hogy ősszel mi lesz, az a nagy kérdés”

Békesi László volt Kóka János vendége a Budai Liberális Klub legutóbbi összejövetelén. A nemrég feloszlott Reformszövetség szakértőjeként ismét reflektorfénybe került pénzügyi szakember egyebek mellett úgy látja: Nyugaton felerősödtek azok a protekcionista nézetek, amelyek nehezményezik a közép-kelet-európai országoknak adott nagymérvű támogatást. "Pedig ha magunkra hagyanak bennünket, az másfélmillió munkanélkülit és ötszáz forintos eurót jelentene."



Szanyi Tibor: „nem lehetünk a neoliberalizmus utolsó csatlósai”

Szanyi Tibor szocialista képviselő teljes mellszélességgel kiáll a Bajnai-csomag mellett, ugyanakkor nem akarja feladni a baloldali értékeket sem. Célkeresztjében az adók elkerülésére berendezkedett offshore cégek állnak, amelyeket kizárna a közbeszerzési pályázatokból.


Mennyire veszélyes a Jobbik előretörése?

Benne van a pakliban, hogy a Jobbik parlamenti frakcióval indítja a következő ciklust. Erre utal, hogy az ultrajobbos kispárt – amelynek támogatottsága vetekszik az SZDSZ és MDF népszerűségi mutatóival – immár a bejutási küszöb közelébe került. Vona Gábor három-négy százalékra bízvást számíthat. Hordoz-e veszélyeket, ha tényleg bejutnak a parlamentbe? Megismétlődhet-e a weimari forgatókönyv kis hazánkban? A válasz nemleges.


Lengyel László: egy minőségi Bajnai-kormánnyal vannak esélyeink

Feltéve, hogy fajsúlyos, egyben a Fidesszel konszenzust kereső Bajnai-kormány áll fel, az ellenzéknek is érdeke lesz, hogy folyamatosan egyezkedjen, többek között a 2010-es költségvetés, a Valutaalappal és az EU-val kötött hitelszerződések ügyében. Ellenkező esetben a várható jövő évi választási győzelmük után rájuk szakadhat az ég, nemzetközileg elszigetelődhetnek.


Havas Szófia, az internacionálé és az 56-os "nyilaskeresztesek"

Az MSZP hétvégi kongresszusát az internacionálé eléneklésével zárták. Lapértesülések szerint a dalolás Havas Szófia döntése volt, aki egy internetes portálnak azt nyilatkozta: döntését előre egyeztette. Havast 2007-ben ismerhette meg az ország közvéleménye, egy HVG-nek adott interjúját követően. Az alábbiakban ezt az interjút elevenítjük fel.


Gulyás József drámai intelme: az SZDSZ vesztébe rohan!

Gulyás József, az SZDSZ Országos Tanácsának tagja a testület vasárnapi ülésén tudomásul vette bár, de két társával együtt elutasította Bajnai Gordon kományfői jelöltségét. Írásban beterjesztett beszámolójában kifejtette, hogy szerinte miért jár az SZDSZ az önpusztítás útján. Engedélyével az alábbiakban ismertetjük véleményét a kialakult helyzetről, döntésének okairól.



Schmidt Mária: Tabuk közé zárt Európa

A jelenlegi világválság többek között rávilágít Nyugat-Európa strukturális bajaira is: a mesterségesen felduzzasztott, hitelből finanszírozott fogyasztás visszaesését nincs mivel pótolni, az öreg kontinens lakói túlságosan is elkényelmesedtek, a munka nem igazán lelkesíti őket, az iskolákból kikerült fiatalok képzetlenek, megfigyelhető az értékek elbizonytalanodása - ezek persze általánosítások, de a fő trendek kiolvashatók belőlük.


A Babus-ügy tanulságai

Néhány napja rágalmazásban bűnösnek találta és megrovásban részesítette a bíróság a HVG újságíróját, Babus Endrét egy cikke miatt, amelyben az egyik megyei bíróságon uralkodó kaotikus állapotokat leplezte le. A cikkben egyetlen téves tényállítást találtak. Az ügy nyomán felvetődött: érdemes lenne létrehozni a bírák különleges ítélőszékét, ami akkor ülne össze, ha bíró keveredik jogi vitába.


Kitörhetünk-e fájdalommentesen a válságból?

A rendszerváltás óta minden politikus vesszőparipája a megszorítások alternatívájaként kínált megoldás, vagyis azt ígérni, hogy a feketegazdaság kifehérítésével és a korrupció minimalizálásával jókora többletbevétel jön létre. Azt is igyekeznek elhitetni, hogy pusztán hatalomra kerülésükkel a dolgok jó része eleve megoldódik. Ha jön a Fidesz kormány, vajon megússzuk-e a megszorításokat? Szijjártó Péter szerint igen.


Kisorosz volt a nagy orosz író

Dosztojevszkij szerint az egész orosz irodalom Gogol köpönyegéből bújt elő. Ez a köpönyeg azonban nem volt orosz - vagy legalábbis nem úgy, ahogyan sokan esetleg gondolnánk.


"Bajnai erősen kötődik a nagyvállalkozói lobbicsoporthoz"

Április 18-án demonstrálnak a Parlament előtt a szakszervezetek. Eredetileg Gyurcsány csomagja ellen tiltakoztak volna, most változott a célpont: utódját akarják figyelmeztetni, ne próbálkozzon olyan intézkedésekkel, amelyek sértik a munkavállalók érdekeit. Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke támogatna olyan átfogó megállapodást a pártok, a munkaadók és a munkavállalók között, amely elősegítheti a gazdasági válságból való kilábalást.


Bajnai Gordon: stróman a Gyurcsány Zrt. élén?

Leköszönő kormányfőnk (és pártja) tucatnyi emberből csinált balekjelöltet, hogy a végén kirántsa a cilinderből Bajnai Gordont. Eme folyamat az önmagába visszatérő politikai Möbius-szalag, amely Gyurcsány Ferenctől indul, és oda is kanyarodik vissza. Túladagolt küldetéstudattal megáldott (megvert?) emberünknek Bajnai lényegében az önátmentés trójai falova. Mely ama célt szolgálja, hogy ismét ő, mármint Gyurcsány lehessen az örök túlélő.


Csizmadia Ervin: Lesz-e Gyurcsány Ferencnek pártja?

A hét vége nagy miniszterelnök-jelölési kálváriája mellett eltörpült egy másik, nem kevésbé jövőbe mutató kérdés végiggondolása: mi lesz a nagy hirtelenjében mindkét pozíciójáról lemondott és lemondatott miniszterelnök-pártelnök további sorsa?


Dávid csillag a Magyar Fórumban

Szabó György, a Fidesz XIII. kerületi önkormányzati képviselője nyílt levélben tiltakozik a Csurka lapjában megjelent ilusztráció miatt, amely Surányi György portréját egy Dávisd csillagba montírozta.