Bauer Tamás: Revíziós konszenzus

Súlyos hiba, hogy az ellenzék demokratikus pártjai többségükben felzárkóznak a Fidesz és a Jobbik revíziós politikája mellé. Vélemény.




Hol vannak a mai reformátorok?

A XVI. századi elődök dühösen ráznák az öklüket a megemlékezések, szoborállítások és koszorúzások láttán. És akkor a politikai prostitúcióról, az új békepapságról, a szószékekről dörgő gyűlölködésről és kirekesztésről nem is szóltunk.






Balavány: "Elmondta, mennyire egy szemét kis béna szar vagyok"

"A pince nyirkos volt, penészes és hatalmas. Én tizennégy múltam, serkent már a bajszom, és naponta jártam gyűlölni a Bajcsy-Nagymező sarki áruházat, ahol olyan mondatokat taníttattak be velünk, mint pl. a tanuló beszélő szerszám". Vélemény.



Matolcsyék aranykora

Ne azt hirdesd, hogy az emberek helyett megoldod problémáikat. Arra vedd rá őket, hogy elgondolkozzanak, alkalmazkodjanak és kísérletezzenek.



Révész Sándor: Mitúl…

Hév és józanság. E kettő kell. Egyszerre. Nehéz összehozni. De meg kell próbálni. E kettő kell ahhoz, hogy minél többen át is érezzék, meg is értsék, milyen sok ember életében milyen drámai törést okoz(ott) a szexuális bántalmazás.


Révész Sándor: '56 a távolban

Mi marad a liberális szocializmus forradalmából és a megszálló hatalom elleni szabadságharcból azoknak, akik a liberalizmust is, a szocializmust is tagadják egy meg nem szállt, külső hatalom parancsuralma alatt nem álló országban? Semmi. Nekik nem a forradalom egy részét kell a forradalom egészének hazudniuk, hanem a forradalom ellentétét. A magyarok szabadságharcának kell hazudniuk a magyarok szabadságjogai elleni harcot, és erre kell redukálni '56-ot.






Mi jön most Ausztriában?

Miközben sok tekintetben beomlott vasárnap az osztrák második köztársaság, a Zöldek kivételével minden párt azért elégedett lehet. Ez pedig mégiscsak a választópolgárok kilencvenhét százalékát jelenti. Mi jön nyugati szomszédunknál a választások után?


L. Ritók Nóra: Sikersztori?

Az egyik faluban pár éve még szinte minden gyerek halmozottan hátrányos helyzetűnek minősült, ma pedig az elsősök között csak egy gyerek volt az, legalábbis statisztikailag. Még sosem éreztem ennyire éles különbséget a jogszabályok mozgásterében változó statisztikai adatok és a valós helyzet között.