Ferenc Ferdinánd él és jól van, az I. világháború tévedés volt! – az ismeretlen szerzőtől származó graffitin csak azért tudunk jóízűt nevetni, mert semmi köze nincs a valósághoz. A háború alapvetően rossz dolog. Még rosszabb, ha tévedésből történik, de még annál is rosszabb, ha a szükségessége mellett kardoskodók szándékosan tévednek a casus bellit illetően. A múlt héten Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter elismerte: Iraknak talán tényleg nem voltak tömegpusztító fegyverei a háború előtt.
A sajtó azonban nemcsak a nem létező fegyvereket kéri számon az amerikai és a brit vezetéstől. Az Oszama bin Laden fémjelezte al-Kaida és Irak vélt kapcsolatát sem tudták mindmáig hitelt érdemlően bizonyítani - rója fel a szövetségesek egyik bűnét Paul Krugman, a The New York Times háborúellenes publicistája. A szövetségesek azt a bunkert sem találták meg, amely a bombázások első napjaiban állítólag az iraki diktátor menedékéül szolgált - emlékeztetett a brit The Independent. A napilap a hadseregért felelős miniszter, Adam Ingram azon nyilatkozatát is megemlítette, melyben a politikus elismerte: ellenőrizetlen információkon alapult az a sokat hangoztatott állítás, miszerint Irak negyvenöt percen belül képes biológiai és vegyi támadást végrehajtani. Hab a tortán, hogy egy, a BBC-nek nyilatkozó titkosszolgálati illetékes kifecsegte: a Downing Street arra kérte a titkosszolgálatokat, hogy a Munkáspárt képviselőinek és szavazóinak meggyőzése érdekében egy kicsit "szexisebb" jelentést írjanak Irakról.
A vádakkal kellőképpen beborított Blair cáfolta és "teljesen abszurdnak" nevezte a titkosszolgálati illetékes nyilatkozatát, s továbbra is szentül hiszi, hogy az ominózus fegyverek előbb-utóbb előkerülnek.
Blair optimizmusának és reményeinek némiképpen ellentmond a Vanity Fairnak interjút adó Paul Wolfowitz. Az amerikai védelmiminiszter-helyettes az interjúban világossá tette, hogy Washington pusztán bürokratikus okok miatt hozakodott elő a fegyverváddal, így akarta ugyanis elérni, hogy a háború kitörése előtt a republikánus kormányzatban teljes legyen az egység. Másrészt – érvelt Wolfowitz – Szaddám Huszein rendszerének megdöntését követően az USA vissza tudja vonni csapatait Szaúd-Arábiából; ezt a célt csak háborúval érhette el. A szaúdi kivonulás azért fontos Washingtonnak, mert az al-Kaida Amerika-ellenességének egyik oka éppen az amerikaiak szaúdi jelenléte.
A The Economist brit hetilap ugyanakkor emlékeztetett rá, hogy a Szaddám Huszein elleni bizonyítékok többsége nem az amerikaiaktól vagy a britektől, hanem két támadhatatlan forrásból, az ENSZ fegyverzetellenőreitől, illetve magától a diktátortól származott. Igaz, azt a hetilap is elismeri, hogy Bush és Blair kissé „továbbgondolta” az ENSZ-jelentés konklúzióját.
Bár abszurd, de jelenleg talán senki nem örülne jobban az iraki tömegpusztító fegyverek létezésének, mint a brit miniszterelnök. Miközben az amerikai közvéleményt különösebben nem érdekli a háborút kirobbantó okok körüli vita, addig a brit sajtó magyarázatot, sőt vizsgálatot követel az ügyben, egyúttal politikai háborút ígérve Blairnek. E csatában azonban nemcsak holmi hatalmi posztok kerülhetnek veszélybe; már a világ rosszarcú vezetőit folyton-folyvást demokráciával ijesztgető vezetők szavahihetősége a tét.