Lelőttek egy tüntető kamaszfiút az iráni rendőrök
Abolfazl Adinezadeh temetésén civil ruhás rendfenntartók próbálták megakadályozni, hogy felvételek kerüljenek ki az eseményről.
Abolfazl Adinezadeh temetésén civil ruhás rendfenntartók próbálták megakadályozni, hogy felvételek kerüljenek ki az eseményről.
hvg.hu
A rendőrség politikai indíttatású gyújtogatás gyanújával indított eljárást.
MTI
Alig több mint 6 hétig volt brit kormányfő, máris távozik Liz Truss: gazdaságélénkítési programja a királynő halála után teljes kudarcot vallott, vezető minisztereit elvesztette, a Konzervatív Párt pedig három hónapon belül a harmadik miniszterelnökkel próbálkozhat megoldani a gazdasági krízist, miközben a történelmi hátrányban vannak a Munkáspárt mögött.
Az incidens a Fekete-tenger fölötti, nemzetközi légtérben történt.
hvg.hu
Gohar Eshghi, aki a mai napig harcol, hogy igazságot szolgáltassanak a fia halála ügyében, a tüntetőkkel való szolidaritás jegyében levette a hidzsábját.
hvg.hu
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár szerint elképzelhetetlen, hogy a tagállamok ne tegyenek semmit, ha ellenséges nyomás alá kerülnek a jelölt országok.
hvg.hu
Ugyan a Dnyeper nyugati partján álló orosz csapatok egyre súlyosabb ellátási nehézségekkel kénytelenek megküzdeni, ám a terület kiürítése kisebb logisztikai bravúrt igényelne, amihez az aláfestő zenét az ukrán tüzérség szolgáltatná.
hvg.hu
Takarékoskodniuk kell az árammal az ukránoknak azután, hogy az oroszok napokig az energetikai létesítményeiket támadta. Közben megkezdődött a civil lakosság orosz területre költöztetése Herszonból. Kövesse itt az orosz–ukrán háború híreit.
hvg.hu
A rendőrség terrorcselekményként kezeli a kettős gyilkosságot.
MTI
Hadiállapotot vezetett be Vlagyimir Putyin az Oroszország által a közelmúltban annektált négy ukrajnai megyében, ám ez a gyakorlatban nem sokat jelent, hiszen Herszon, Zaporizsja, Donyeck és Luhanszk megyékben már hónapok óta valódi háború – és nem különleges katonai művelet – zajlik. Az sokkal fontosabb – és a Kreml gondjainak súlyosbodására utal – hogy Oroszország teljes területére különböző korlátozásokat jelentő készültségi állapotot vezetett be. Az is figyelmeztető jel, hogy az orosz hatóságok megkezdték a február 24-e óta tartó háború elején elfoglalt Herszon városában élő polgári lakosok kitelepítését.
Szerencsére senki nem sérült meg, azt egyelőre még nem tudni, mi okozta az incidenst.
hvg.hu
A volt olasz kormányfő szerint katasztrófát okozna, ha kitudódna az ukrajnai háborúval kapcsolatos véleménye.
hvg.hu
Suella Braverman rossz helyre küldött egy emailt.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Bergentől északra is drónt jeleztek a kisebb, belföldi Foerde repülőtér közelében.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ez egy egypólusú világ – írja legfrissebb elemzésében George Friedman, aki szerint Oroszország gyengül, Kína pedig tisztában van az amerikaiak gazdasági és katonai erejével. Orbán Viktor egyik kedvelt geopolitikusa, akit júniusban a miniszterelnök irodájában, Karmelita kolostorban is vendégül láttak, az ellenkezőjét állítja annak, mint amit a magyar miniszterelnök mondani szokott. Friedman szerint az egypólusú világban az Egyesült Államok vezető ereje megkérdőjelezhetetlen, és Putyin részéről hiba volt a tétlensége mögött gyengeséget látni.
Dezső András
Az orosz elnök ezt a biztonsági tanács szerdai ülésén közölte.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Hajókkal fogják átszállítani a civileket a Dnyeper bal partjára, majd különböző orosz régiókba viszik őket.
hvg.hu
A rendőrök elfogták és kihallgatták a fiút, beismerte, mire készült.
hvg.hu
Szergej Szurovikin úgy tervezi, hogy módszeresen őrlik fel az Ukrajnában őket támadó erőket.
hvg.hu
Százezrek maradtak áram és víz nélkül az orosz légicsapásai miatt, Zelenszkij szerint az ukrán erőművek egyharmada megsemmisült az elmúlt másfél hét rakétatámadásai miatt.
hvg.hu