Nem tud elég jól angolul, eltiltottak a gyógyítástól egy magyar orvost Manchesterben
A 12 éve Manchesterben dolgozó férfit egy évre felfüggesztették, mert gyenge az angolja. Korábban emiatt egy páciense súlyos állapotba került.
A 12 éve Manchesterben dolgozó férfit egy évre felfüggesztették, mert gyenge az angolja. Korábban emiatt egy páciense súlyos állapotba került.
hvg.hu
Kölnben az idén is megrendezik Európai egyik legnagyobb Pride-felvonulását, s a város azzal emlékezik meg arról, hogy New Yorkban ötven évvel ezelőtt tört ki összecsapás a meleg felvonulók és a rendőrség között, hogy a mostani felvonulás útvonalába eső közlekedési lámpákon azonos nemű párokat ábrázoló ábrákkal helyettesíti a hagyományos figurákat.
hvg.hu
Tíz százalékkal nőtt tavaly a németországi antiszemita incidensek száma, az erőszakos akcióknál pedig hatvan százalékos növekedést mértek.
hvg.hu
A világ nagyvárosai közül Moszkvában a legnehezebb az autóval közlekedés élete. Az INRIX elemző cég tavaly még a második helyre rangsorolta az orosz metropoliszt. Budapest sem büszkélkedhet.
hvg.hu
A Pápua Új-Guinea-i rendőrség egyre elkeseredettebben keresi azt a közel háromszáz autót, amelyet az ázsiai és csendes-óceáni térség államfői találkozójának résztvevői használtak a tavalyi csúcs napjaiban.
hvg.hu
Minden szektorra kiterjedő, általános sztrájk zajlik Belgiumban, amely már reggel nagy fennakadásokat okozott.
MTI
Az orosz hadgyakorlatok az utóbbi egy évtizedben egyre több katonát vontak be, s míg Moszkva korábban a regionális konfliktusokra összpontosította a figyelmét, most azt gyakorolja, miként lehet nagyszabású háborúkat indítani és azokat megnyerni – írta elemzésében a svéd Védelmi Kutatóintézet.
hvg.hu
A boszniai rendőrök egy erdőben találtak rá a férfira, végeztek vele.
MTI
Emmanuel Macron francia és Sergio Mattarella olasz államfő megerősítette, hogy "mindkét ország fontosnak tartja a francia-olasz viszonyt" – közölte a francia elnöki hivatal a két állam feszültté vált diplomáciai viszonyával kapcsolatban kedd este.
MTI
További 50, titokban elhantolt holttest megtalálását jelentették be a nyugat-mexikói Colima állam hatóságai kedden, egy héttel azután, hogy másik 19 holttestre bukkantak ugyanazon a területen.
MTI
Legalább 14 ember életét vesztette kedd este egy tolongásban, amely Muhammadu Buhari nigériai elnök egy kampánygyűlésének végén alakult ki.
hvg.hu
Állítólag a kanadai kormányfő hivatalából nyomást gyakoroltak rá, hogy egy cégnek segítsen elkerülni egy bírósági eljárást.
hvg.hu
A macedón kormány bejelentette, hogy mától Észak-Macedóniára keresztelték az országot.
MTI
Pozsonnyal ellentétben Varsóban már előkerült a jogállamiság kérdése. A lengyelek és az amerikaiak egyetértettek abban, hogy az Északi Áramlat-2 veszélyezteti Európai energiabiztonságát.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Illegális temetőtől a közösségi étteremig: Leszboszon minden második sarkon akad valami, ami a menekültekre emlékeztet. A helyi görögöket ugyanúgy megosztja a helyzet, mint bármely más országot, mégis több tucat család döntött úgy, hogy a segítséget nyújtanak. A szélsőjobb és az ellenségeskedés azonban az ő helyzetüket sem könnyíti meg.
A várható erős havazás miatt bevezetett intézkedések alapvetően a seremetyjevói repülőteret érintik.
MTI
Mexikó egykori első számú drogbárója akár élete végéig börtönben maradhat.
hvg.hu
Az Európai Bizottság nyilvántartásba vette az európai polgári kezdeményezést, egymillió szignót kell összegyűjteni.
MTI
Akár 21 ezer forintot is fizethet, aki képtelen megregulázni hangos házikedvencét.
hvg.hu
A legnagyobb problémát az iskolai szegregáció, a lakhatáshoz, munkához és egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés jelenti.
MTI