Medvetámadás történt Maros megyében
Az áldozatnak a súlyos sérülései ellenére sikerült eljutni a faluba, ahol ellátták.
Az áldozatnak a súlyos sérülései ellenére sikerült eljutni a faluba, ahol ellátták.
MTI
Az izraeli hadsereg kedden szólította fel a Gázavárosban élőket, hogy hagyják el a várost, mert annak területére is kiterjeszti katonai offenzíváját a Hamász palesztin terrorszervezettel való leszámolását folytatva.
MTI
Erika Kirk könnyek között mondott köszönetet a merénylet helyszínére érkező mentőknek, amiért megpróbálták megmenteni a férje életét, majd a gonosztevőknek üzent.
HVG
Látványos katonai parádéval vállalta nagyhatalmi státuszát Kína. Öt új, atomtöltet hordozására alkalmas és az USA kontinentális területét is elérő rakéták bemutatásával jelezte, hogy Washington, Újdelhi és Moszkva után ő is birtokolja az úgynevezett nukleáris triád minden elemét. A Kína atomarzenáljának bővítése és modernizációja régóta sejthető volt. A paradigmaváltás, hogy Peking ezt már is nem is titkolja.
Mindössze 10 ellenszavazat érkezett az indítványra, köztük Izraelé, az Egyesült Államoké és Magyarországé.
HVG
HVG
MTI
A Washington Post cikke szerint az izraeli hírszerzők szerint taktikailag rossz lépés volt a támadás, és nem akarták feláldozni a katari kapcsolataikat.
HVG
Moszkva provokációja teljesen világossá tette a védelmi szövetség hiányosságait. Eközben a német Rheinmetall hatalmas üzletet remél a drónelhárító rendszerétől, amelyből Magyarország is rendelt már. Nemzetközi lapszemlénket olvashatják.
hvg360
Károkról és áldozatokról egyelőre nem tudni.
HVG
A Lengyelországba behatoló orosz drónok esetéről azt írták a mintegy 40 ország által aláírt nyilatkozatban, hogy „az egész régiót sokkal közelebb viszi egy konfliktushoz, mint bármikor az elmúlt években”.
HVG
Az Egyesült Államok szankciókkal akarta rábírni a brazilokat, hogy adják fel jogrendjüket és vele együtt a demokráciát. De a brazil jogállam immunrendszere jobban működött.
hvg360
Mark Rutte NATO-főtitkár szerint a légtérsértések ugyan főként a keleti tagállamokat érintik, valójában mind a 32 ország veszélyben van.
HVG
A 22 éves Robinson Utah állam egy csendes kisvárosában, St. George-ban élt. A jó képességű fiatal republikánus családból származott, mindkét szülője a kormánypárt regisztrált szavazója, ő maga azonban még sosem élt választójogával.
HVG
Az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosi Hivatala szerint a Kim rezsim az elmúlt évtized folyamán fokozta ellenőrzését az ország lakossága fölött.
HVG
Az ukrajnai háború és a szövetségeseit présbe helyező Donald Trump hozta össze azokat az országokat, amelyek vezetői összegyűltek Kínában, hogy élükön Hszi Csin-pinggel új pólust építsenek az USA vezette Nyugat rendszerteremtő alternatívájaként.
„Elkaptuk” – mondta az FBI-jal közös sajtótájékoztatóján Spencer Cox kormányzó.
HVG
Az elkövető egy Utah állambeli 22 éves férfi.
HVG
A „hazafias gazdaságpolitika” mértéktelenül előnyben részesíti a rendszerhű nagyvállalkozókat, célzatosan támogatja őket – adja meg a rezsim legfőbb jellemzőjét az osztrák lap budapesti tudósítója, Bognár Péter. Ezt a réteget a köznyelv gunyorosan oligarcháknak nevezi, közülük a két legismertebb: Mészáros Lőrinc és Tiborcz István.
hvg360
Stuart Kaplan szerint Charlie Kirk gyilkosa nem egy amatőr.
HVG
Donald Trump jelentette be a hírt. A gyanúsított egyik közeli hozzátartozója adta fel a feltételezett gyilkost a hatóságoknak.
HVG
A támadás után tűz ütött ki egy olajszállító hajón, és egy olajfinomítóban is.
HVG