Bent maradt a skóciai "magyar" csapat

A következő szezonban is a skót labdarúgó-bajnokság élvonalában szerepelhet a Livingston, amely az idényben három magyar játékost is foglalkoztatott.

  • MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu
Bent maradt a skóciai

Az együttes a szombati utolsó fordulóban a végül búcsúzó FC Dundeee-t fogadta, s a találkozó 1-1-es döntetlennel zárult. A magyarok közül Vincze Gábor végigjátszotta a találkozót, és kapott egy sárga lapot, Horváth Ferenc a kispadon ült, míg Kriston Attila a padon sem kapott helyet. A szezon során egyébként fokozatosan alakult ki ez a helyzet, az első mérkőzéseken még mindhárman pályára léptek, később csak Vincze Gábor tudott stabil helyet kivívni magának a keződcsapatban, sőt, mára alapember. A Livingston hosszú időn át sereghajtó volt a 12 csapatos skót Premier League-ben, de végül a tizedik helyre kapaszkodott fel. A három magyar játékos kölcsönben szerepel a skót élvonalbeli csapatnál.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.