Újból felbukkant a madárinfluenza vírus Kínában

Madárinfluenza-fertőzés elleni óvintézkedéseket rendeltek el a kínai hatóságok, miután az ázsiai ország egyik nyugati tartományában újra megjelent a betegséget okozó vírus - jelentették pekingi lapok.

  • MTI MTI
Újból felbukkant a madárinfluenza vírus Kínában

Beszámolóik szerint a kínai szakértők bizonyítottnak látják, hogy éppen e betegség halálos vírusa végzett sok vándormadárral május elején a nyugat-kínai Csinghaj tartományban. Az Új Kína  hírügynökség szerint a szakértők most először mutatták ki a madárinfluenza H5N1 jelű vírustörzsének jelenlétét az ázsiai országban azóta, hogy tavaly sikeresen kezeltek 50 fertőzéses esetet. A Beijing News című lap szerint egyelőre nem érkezett jelentés arról, hogy a vírus emberekre vagy házi szárnyasokra is átterjedt volna.

A pekingi mezőgazdasági minisztérium azonban országszerte sürgős óvintézkedéseket rendelt el a fertőzés elleni védekezés érdekében. Utasítást adott például az egészségügyi vesztegzár létesítését és a fertőtlenítést célzó legfontosabb lépések megtételére, hogy távol tartsák a lakosságot a vándormadarak élőhelyeitől, illetve korlátozzák az emberek és a házi szárnyasok érintkezését - tette hozzá a hírügynökség. Az Új Kína jelentéséből nem derült ki, hogy a tárca ez utóbbit miként reméli elérni. A kínai családok általában tartanak néhány csirkét.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.