Meghiúsult a kínai–japán csúcs

Kínai részről lemondták Vu Ji kínai miniszterelnök-helyettes és Koidzumi Dzsunicsiro japán kormányfő hétfőre tervezett találkozóját.

  • unknown unknown
Meghiúsult a kínai–japán csúcs

A kínai miniszterelnök-helyettesnek "sürgős hivatali kötelessége miatt" vissza kell térnie Kínába – közölte újságírókkal Hoszoda Hirojuki, a japán kabinet főtitkára.

Kína és Japán között több okból feszült a viszony az utóbbi időben, a múlt hónapban japánellenes zavargások is voltak Kínában. Kínai megítélés szerint Tokió nem hajlandó megfelelően elismerni a japán hadsereg második világháború előtti és alatti bűntetteit, s ez a világháború óta folyton visszatérő viták forrása a két távol-keleti hatalom között. A viszály mostani kiújulásának közvetlen oka egy japán történelemtankönyv tokiói engedélyezése volt. A szóban forgó tankönyv kínai megítélés szerint leplezni próbálja a Kína elleni japán agresszió során elkövetett rémtetteket.

Az is bosszantja Pekinget, hogy Koidzumi japán kormányfő minden évben elzarándokol a japán háborús halottak emlékét őrző tokiói Jaszukuni-szentélybe. Ezáltal a japán kormányfő hazája militarista múltjának is tisztelettel adózik, hiszen a szentély elítélt háborús bűnösök emlékét is őrzi – vélik Pekingben.

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

Hammer Ferenc: A mocskos Fidesz az új gerappa

A könnyűzene mindig is elitellenes volt, nem kell csodálkozni, hogy az előadók ma is be-beszólnak a kormánynak – véli a szociológus-médiakutató és egyben punkzenész Hammer Ferenc. Szerinte a popzenét nem lehet a hatalom által megrendszabályozni, de azt nem tudni, hova vezet a fiatalok nyári fesztivál- és koncertlázadása. Interjú.