HVG

Spanyol ajkú bevándorlók fia valahol Los Angeles környékén, középosztálybeli fehér család gyereke egy középnyugati államban, hivatalos papírokkal egy amerikai repülőtérre érkezett bevándorló vagy éppen egy illegális munkakereső, aki az arizonai sivatagnál lépte át a mexikói határt. Csak találgatni lehet, ki volt az, akinek köszönhetően az USA lakossága az idén átlépte a 300 milliós határt.

Az amerikai statisztikai hivatal is csak egy algoritmus alapján számolta ki, hogy erre minden valószínűség szerint október 17-én - keleti parti idő szerint - reggel 7 óra 46 perckor került sor. Az USA-ban 7 másodpercenként születik, és 13 másodpercenként hal meg valaki, míg minden 31. másodpercben eggyel nő a törvényes és illegális bevándorlók tábora, azaz a létszám 11 másodpercenként gyarapodik egy fővel.

Az USA 300 milliomodik lakosa címet több amerikai kórház újszülöttosztálya is kiosztotta, ám hivatalosan senki nem jelölte meg. Pedig a 200 milliós határ átlépését 1967. november 20-án még meg is ünnepelték, a Life magazin pedig némi nyomozás után a megtiszteltetést az azóta ügyvéddé cseperedett, negyedik generációs kínai bevándorlónak számító Robert Ken Woora ruházta, aki a Georgia állambeli Atlantában látta meg a napvilágot. Nem csaptak viszont hasonló csinnadrattát 52 évvel korábban sem, amikor a 100 milliomodik amerikai született vagy érkezett az országba, így ő is névtelen maradt.

HVG

Más-más országok célpontjának számított Amerika a három időpontban. 1915-ben a bevándorlók legnépesebb csoportja német volt, 52 évvel később olasz, az idén pedig mexikói. Ez egyúttal jelzi az USA etnikai összetételének a változását is. Hosszú időn át a legtöbben Európából érkeztek, az olvasztótégelynek nevezett rendszerben asszimilálódtak, és néhány zárványtól eltekintve - mint az elsősorban Pennsylvania és Ohio államban élő amishok, illetve bizonyos értelemben az ország északi részein letelepedett skandináv származásúak - beilleszkedtek az angolszász kultúrába. Az 1980-as évektől viszont felgyorsult a délről érkezett spanyol ajkúak beáramlása, ami ma már az USA gyarapodásának legfontosabb tényezője. Részben a már ott élők átlagosnál magasabb születési rátája miatt, részben pedig azért, mert az utóbbi néhány évben a népesség nettó növekedésének jókora részét a törvényes vagy illegális spanyol ajkú bevándorlók adták. Ez azzal is járt, hogy terjed a kétnyelvűség: már nemcsak a mexikóiak által legkedveltebb Kaliforniában és Floridában, de a déli határtól messze lévő New Jerseyben is szaporodnak a spanyol nyelvű feliratok.

Változóban a lakosság területi megoszlása is. Az amerikaiak több mint fele még mindig valamelyik óceán, illetve a Mexikói-öböl partjától számított 80 kilométeres körzetben él, New York és környéke pedig ma is mágnesként vonzza az embereket, ám élénk a vándorlás a ritkábban lakott államok felé is. Elsősorban délnyugatra: miközben Észak-Dakota és Massachusetts lakossága évek óta csökken, és Ohio, Kansas vagy Nebraska is alig gyarapszik, Nevadában, Arizonában, Georgiában, Tennesseeben vagy Texasban viszont nem győzik építeni az új otthonokat.

HVG

Eltérő hangulat fogadta a különböző időszakban érkezőket. A 20. század elejét nagyarányú bevándorlás jellemezte, aminek a lendülete még 1915-ben is tartott, amikor az amerikaiak 15 százaléka volt külföldi születésű. Az ország akkor még nyitott volt, a kapukat csak 1924-ben zárták be, amikor országonkénti éves kvótákat szabtak. A kedvezményezettek a britek, az írek és a németek voltak, kevésbé bátorították a kelet-európaiakat, és a szigor akadályozta meg azt is, hogy a Hitler elől menekülő zsidók Amerikában találhassanak menedékre. Egészen más korszak volt 1967. Két évvel korábban törölték el a bevándorlási kvótákat, amelyeknek köszönhetően a korábbi négy évtizedben sikeres asszimiláció zajlott, ám az amerikaiaknak csak 5 százaléka született külföldön (ma az arány 12 százalék). A népesség gyarapodását bizakodás övezte - az amerikaiak életszínvonala soha nem látott mértékben emelkedett -, ezért a 200 milliós határ átlépését Lyndon B. Johnson elnök szinte az egész országgal ünnepelhette.

Aggodalmak is kísérték azonban az idei rekordot. Az USA első, 1790-es népszámlálásakor 3,9 millió főt regisztráltak, és 125 évbe került, mire a lakosság 100 millióra hízott. A 200 millió eléréséhez már csak 52 év kellett, a 300 millióhoz pedig 39, és az előrejelzések alapján a 400 milliós lélekszám 37 év múlva köszönt be (akkorra Japán és Európa 15 millió lakost veszíthet). Az USA a harmadik ország a világon, amely 300 millió fölé került - a jelenleg 1,3 milliárdos Kína valamikor a 18. században, az 1 milliárdot éppen mostanában átlépett India pedig az 1930-as években -, és a fejlett ipari országok közül az egyetlen, amelynek népessége dinamikusan nő. A 20. században csak egyetlen év volt, amikor az USA zsugorodott: 1918-ban az első világháború, valamint az Amerikán is végigsöprő spanyolnáthajárvány okozott nettó népességcsökkenést.

Tér elvileg van a további növekedésre. Ha az USA eléri a 400 millió főt, népsűrűsége még akkor is csak a hatoda lesz Németországénak, ahol a lakosság növekedése a prognózisok szerint néhány éven belül megáll. A világ negyedik legnépesebb országában, Indonéziában pedig 232 millióan ötödakkora területen élnek, mint az amerikaiak. Pedig egy Amerika felfedezésének 400. évfordulóján, 1892-ben tartott chicagói konferencián Frederick Jackson Turner történész azt állította: a Vadnyugat meghódításával az ország megtelt, és ha tovább nő a lakosság, kimerülnek a természeti erőforrások. Paul Ehrlich, a Stanford Egyetem biológiaprofesszora pedig az 1968-ban megjelent, Népességbomba című könyvében azt jósolta: az 1970-es évek közepén éhínség pusztít majd Amerikában, ha nem sikerül megállítani a népességgyarapodást.

Egyik borúlátó előrejelzés sem igazolódott be. Sőt az amerikaiak soha nem látott jólétben élnek, és egyáltalán nem az éhezés, hanem éppen hogy a krónikus túlsúly okoz társadalmi gondot. Az amerikai álom megvalósításának viszont ára van. Ez pedig a környezet drasztikus átalakításában, rosszabb esetben pusztításában jelenik meg, ami csak fokozódni fog, ha a következő évtizedekben érkező tízmilliók is el akarják érni társaik életszínvonalát. Az USA lakossága évente átlag 2,8 millió fővel gyarapszik - ebből 1,3 millió a spanyol ajkú -, akik mind házat, autót és biztos megélhetést szeretnének. Az elsősorban kertvárosok formájában megjelenő urbanizáció mind nagyobb területekre terjed ki: napi 12 ezer hektár esik e "fejlődés" áldozatául. Az amerikai álom valóra váltása globális következményekkel is jár. Jelenleg a világ autóinak egyharmada az USA útjain közlekedik, és az ország a globális olajfogyasztás hetedét használja fel üzemanyagként. Minden amerikai napi 2,3 kilogramm szemetet "termel", ami a fejlődő országokban keletkező hulladék ötszöröse. Ráadásul az USA az üvegházhatásért felelőssé tett szén-dioxid legnagyobb kibocsátója.

NAGY GÁBOR