szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A megosztási kísérletek veszélyére figyelmeztette a romániai magyarságot szombaton Marosvásárhelyen Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, aki rossz döntésnek nevezte az erdélyi református egyházkerület legutóbbi, a szövetséggel szembeni „ultimátumszerű” felhívását, szerinte az egyre mélyülő belpolitikai válság a magyar közösséget is válságba sodorhatja.

A politikus az RMDSZ „miniparlamentjének” nevezett Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) ülésén történelmi fordulatnak nevezte, hogy Románia csatlakozott az Európai Unióhoz. Mivel az RMDSZ sokat tett ezért az integrációért, Markó szerint a szövetség beteljesítette a romániai magyarság egyik történelmi küldetését. Sajnálattal állapította meg, hogy utóbb valósnak bizonyultak a csatlakozás előtt napvilágot látott prognózisok, amelyek politikai konfliktusok elszabadulását jelezték előre.

Jelenleg ugyanis az országban politikai és erkölcsi válság van – szögezte le Markó Béla. Egyben felhívta a figyelmet, hogy ezzel egy időben a romániai magyarságnak ismét megosztási kíséretekkel kell szembenéznie. Ennek pedig az lehet a végeredménye – fűzte hozzá –, hogy a romániai magyarság is politikai válságba kerül.

Romániában jelenleg nem a programokról folyik a vita, nem a társadalom nagy problémáira keresnek megoldást, hanem különféle botrányok robbannak ki, az állami intézmények és a pártok lejáratják egymást – hangoztatta a szónok. Politikai társbérlet alakult ki, mert a parlamentet jelenleg az ellenzék irányítja – tette hozzá.

Határozottan leszögezte: az RMDSZ-nek nem érdeke a román demokratikus berendezkedés megváltoztatása, az RMDSZ azt szeretné, hogy erős parlamentje lenne az országnak, mert abban a romániai magyarság is megszólalhat.

Mindezt azzal kapcsolatban mondta, hogy Traian Basescu a minap bejelentette: népszavazást kezdeményez az egyéni választókerületi szavazási rendszer bevezetéséről (jelenleg ugyanis listás választási rendszerben választják a honatyákat). Markó hangsúlyozta, hogy az RMDSZ rosszul járna a jelenlegi rendszer megváltoztatásával. Az egyéni választókerületi rendszer esetén a szavazatok 30 százaléka elveszne, és ha a tömbmagyarság által lakott Székelyföldön a magyarság számára kedvezőtlenül alakítják ki a választókerületeket, akkor megtörténhet, hogy onnan sem juttathat be képviselőket a romániai magyarság a parlamentbe. Így megtörténhet az is, hogy egyes politikai erők 51 százalékos többséggel 100 százalékos hatalomra tehetnek szert – mondta az RMDSZ elnöke.

Az erdélyi magyarságot a megosztási kísérletek veszélyére figyelmeztette. Ha e kísérletek sikerrel járnak – mondta –, és a magyarságnak megszűnik a parlamenti képviselete, leállhat Erdély fejlesztésének a folyamata, nem haladhat előre sem a kisebbségi törvény, sem a magyar anyanyelvű egyetemi oktatás ügye.

Beszédében Markó érintette, hogy az RDMSZ európai parlamenti listáján szereplők mellett Tőkés László református püspök, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) püspöke is indulni kíván a májusi európai parlamenti választásokon. Elhibázottnak nevezte és visszautasította az Erdélyi Református Egyházkerület Elnökségének (EREK) és az Esperesek Kollégiumának „ultimátumszerű” felhívását. Ebben az aláírók figyelmeztetnek: ha az SZKT tagjai nem bírálják felül az említett választási listát, és a második befutó helyre nem kerül fel Tőkés László, akkor a független jelölt támogatására fogják buzdítani az egyházkerület tagjait.

Markó szerint hiba lenne belerántani a politikai vitába az egyházat. Kifejezte meggyőződését, hogy a hívek közül sokan nem értenek egyet ezzel az állásfoglalással. Felolvasta az EREK igazgató tanácsának egyik korábbi döntését, amelyben megtiltotta lelkipásztorainak, hogy politikai szerepet, fizetett tisztségeket vállaljanak.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Miniszterelnök-helyettes maradhat Markó Béla

Mégsem tűzi napirendre a román parlament a Markó Béla miniszterelnök-helyettes ellen benyújtott egyszerű indítványt, mivel az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetősége úgy döntött, hogy nem támogatja a Konzervatív Párt (PC) kezdeményezését.

MTI Világ

Markó: meg kell teremteni a valódi Székelyföldet

Meg kell teremteni a valóságos Székelyföldet, amely eddig csak az álmokban létezett, azt a régiót, amely képes összefogással kialakítani saját fejlesztési elképzeléseit - fejtette ki Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke.

MTI Világ

Le akarják mondatni Markó Bélát

Durva és előzmény nélküli az a szándék, hogy éppen az egyik koalíciós partner készül Markó Bélát támadó indítványt előterjeszteni a parlamentben - ezt maga a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke jelentette ki.

MTI Világ

Tárgyalóasztalhoz ül Markó és Tőkés

Tárgyalóasztalhoz ül egymással Kolozsváron Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke – erősítette meg az Új Magyar Szó (ÚMSZ).

MTI Világ

Három éven át lehallgatták Markó Bélát

Az egykori román kommunista titkosrendőrség, a Securitate három éven át hallgatta le és követte a nyolcvanas években Markó Bélát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mostani elnökét - derül ki abból a vaskos dokumentum-csomagból, amelyet maga az érintett mutatott be.