Bajban van az amerikai gazdaság - ebben egyetért Barack Obama demokrata és John McCain republikánus elnökjelölt, de a kivezető utat egészen másképp képzelik el.
HVG |
A csörte jelzi, hogy a választási kampányban ezekben a napokban a gazdaság került a középpontba. Nem csoda: a nyári szabadságra utazók az eddiginél is jobban érzik a zsebükön a gallononként (3,8 liter) 4 dolláros benzinárat - ami még mindig a fele az európainak -, a statisztikák szerint megállt a növekedés, és emelkedik a munkanélküliség, az ingatlanpiaci válság pedig újabb áldozatokat szed. Mindkét jelölt a múlt héten közölt részleteket gazdasági programjából, ezekben közös, hogy a bajokat elismerik, ám eltérő a gyógymód.
A legtöbbet az adózásról vitáznak. Abban egyetértenek, hogy a rendkívül bonyolult adórendszert egyszerűsíteni kellene - és abban is, hogy az olajcégek jövedelmező kiskapui megértek a becsukásra -, ám a változtatásokkal különböző rétegeknek kedveznének. McCain véglegessé tenné a Bush-kormányzat által 2001-ben és 2003-ban elfogadtatott, de 2010 végén lejáró kedvezményeket, amelyeket Obama csak az évi 250 ezer dollár alatt keresők számára tartana meg. Ezzel máris tálcán kínálják a támadási felületet egymásnak. McCain azt hangoztatja, ez is bizonyítja, hogy riválisa - a demokratákra aggatott sztereotípiát igazolva - az adóemelés embere, míg Obama szerint a republikánus elnökjelölt is pártja vonalát követi, amikor a gazdagok érdekeit szolgálja adópolitikájával.
A vita pikantériája, hogy annak idején McCain - republikánus társaival szembemenve - éppen azért szavazott a két törvényjavaslat ellen, mert úgy vélte, azok egyoldalúan a gazdagoknak kedveznek. Pálfordulását azzal magyarázza, hogy a gazdaság jelenlegi helyzetéből adócsökkentéseken keresztül vezet az út a fellendülésbe. Ezért a vállalati nyereségadó legmagasabb kulcsát is leszállítaná, és a kezdő vállalkozások számára lehetővé tenné az eszközök gyorsabb leírását. Obama ezzel szemben olyan gazdaságélénkítő csomagban bízik, amely például - a George W. Bush elnök és a demokrata többségű kongresszus kompromisszumának eredményeképp - az idén elkölthető, egyszeri adóvisszatérítéssel éleszti a konjunktúrát. Az illinois-i szenátor a gazdagoktól beszedett pénzt a középosztálynak nyújtott adókedvezményekre fordítaná. A 10 millió alacsony keresetű amerikai szövetségi jövedelemadóját gyakorlatilag megszüntetné a személyenként 500, családonként legfeljebb ezer dollárra rúgó adóhitellel. Az évi 50 ezer dollárnál kevesebbet kereső 65 év fölöttieknek pedig szintén csak az egyes államok által kivetett jövedelemadót kellene fizetniük. McCain viszont az 50 ezer dollár alatt kereső házaspárok számára azonnal, minden amerikainak pedig 2016-ig a jelenlegi 3500 dollár duplájára emelné a gyerekenként levonható adó összegét.
A különböző adócsökkentések ellentételezésében már nem dobálóznak a számokkal a jelöltek. Hosszú távon mindketten megtakarítást remélnek a napi 11 milliárd dollárt felemésztő iraki szerepvállalás visszafogásától - ennek elérése érdekében McCain győzelemről, Obama pedig csapatkivonásról beszél -, és egyaránt lefaragnák a költségvetési kiadásokat, ám azt egyelőre nem részletezik, miként. Helyettük a szakértők végezték el a matekleckét, és kiszámolták: az Obama által eddig bejelentett adócsökkentő lépések egy évtized alatt 2700 milliárd dollárral, McCain ötletei pedig 3700 milliárddal rövidítenék meg az államkasszát, és tovább duzzasztanák a Bush nyolc éve alatt megduplázódva újra 10 ezermilliárd dollár fölé emelkedett államadósságot. McCain a múlt héten a Bush utolsó pénzügyi évében ismét több mint 400 milliárd dollárra duzzadó költségvetési hiány négy év alatti felszámolását ígérte, a konjunktúra felpörgése nyomán megugró bevételekben bízva, ám erre közgazdászok kevés esélyt adnak. Obama nem tett ilyen hangzatos fogadalmat, őt arra intik, hogy úgy járhat, mint Bill Clinton korábbi elnök, akinek alaposan vissza kellett vennie nagyszabású társadalom- és gazdaságjobbító kampányígéreteiből a költségvetési realitások láttán.
Gyökeresen eltér a két jelölt álláspontja kereskedelmi kérdésekben, ahol mindketten pártjuk jól ismert irányvonalát követik. Obama hajlik a protekcionizmusra, és már a demokrata előválasztási kampány során azzal támadta ellenfelét, Hillary Clintont, hogy férje idején - 1994. január 1-jén - léphetett életbe a szakszervezetek szerint az amerikai munkásoknak kevés védelmet nyújtó, Kanadával és Mexikóval kötött Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Megállapodás (NAFTA). A demokrata politikus fölvetette, hogy újratárgyalná a szerződés környezetvédelmi és munkajogi előírásait, és jelenlegi formájában ellenzi azokat a ratifikációra váró szabadkereskedelmi megállapodásokat, amelyeket az USA Dél-Koreával, Kolumbiával és Panamával kötött. McCain ezzel szemben a szabadkereskedelem harcos híve, és Herbert Hoover elnök példáját emlegeti, aki a védővámok 1930-as bevezetésével szerinte hozzájárult ahhoz, hogy az amerikai recesszió világgazdasági válsággá súlyosbodjon. Az amerikai választókat viszont nehéz lesz meggyőzni, hiszen a közvélemény-kutatások szerint kétharmaduk úgy véli, hogy a munkahelyek millióit elvesztő USA megszenvedte a globalizációt.
NAGY GÁBOR
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.
