szerző:
MTI

Megkínozta a gyanúsítottakat kihallgatásuk során a harkivi rendőrség időközben elbocsátott két műveleti tisztje; egy kijevi lap hétfői cikke szerint a kényszervallatás alatt egyebek mellett csípőfogóval szorították a nők mellbimbóit.

A kelet-ukrajna Harkiv egyik kerületi rendőrőrsének fiatal nyomozói úgy buktak le, hogy feljelentette őket egy munkahelyi lopás gyanújával őrizetbe vett nő, akit kollégájával együtt 24 órán át kínoztak. Az egyik helyi csempegyár tervezőjeként dolgozó nőt és munkatársnőjét azzal gyanúsították, hogy két-két számítógép-képernyőt, billentyűzetet és egeret loptak el a munkahelyükről. Bizonyíték híján a rendőrök kínzással próbálták kikényszeríteni a gyanúsítottakból a beismerő vallomást - írta legfrissebb számában a kijevi Vecsernyije Vesztyi.
    
A cikk szerint a két nő annak ellenére tagadta a bűncselekmény elkövetését, hogy a nyomozók rugdosták őket, a fejükre nejlonzacskót húztak, és egyikük mellbimbóit csípőfogóval szorongatták. A sikertelen kényszervallatás után olyan nyilatkozatot írattak alá velük, hogy semmilyen panaszuk nincs a rendőrséggel szemben, majd elengedték őket. Az elszenvedett bántalmazások következtében a gyanúsítottak több mint egy hónapot töltöttek kórházban.
    
A megkínzott tervező feljelentése nyomán a rendőrőrs szolgálati helyiségeiben megtalálták a kínzáshoz használt eszközöket. A nyomozókat azonnal elbocsátották, és büntetőeljárást indítottak ellenük.
    
Az újságcikk egyébként 355 ezerre teszi azoknak a számát Ukrajnában, akiket a rendőrök bántalmaztak, azaz elvben minden 14. ukrán állampolgár került már ilyen helyzetbe. Az Ukrán Helsinki Bizottság és a harkivi emberjogvédő csoport adatai szerint Ukrajnában évente 93,5 ezer embert vetnek alá kínzásnak. A rendőrség íratlan szabálya szerint ugyanis havonta minden nyomozónak legálabb három bűnügyet kell bírói szakba juttatnia - írta a kijevi lap.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Ne gondoljuk, hogy a szaúdi olajfinomító elleni támadást ennyivel megússzuk

Ne gondoljuk, hogy a szaúdi olajfinomító elleni támadást ennyivel megússzuk

Beépítették a bevásárlókocsik közé a szabálytalanul leparkolt autót

Beépítették a bevásárlókocsik közé a szabálytalanul leparkolt autót

A törvényszéken elvérzett a patkányirtás-tender, a Közbeszerzési Döntőbizottságot új eljárásra kötelezték

A törvényszéken elvérzett a patkányirtás-tender, a Közbeszerzési Döntőbizottságot új eljárásra kötelezték

Gyurta megszólalt a volt edzője szenvedélybetegségéről

Gyurta megszólalt a volt edzője szenvedélybetegségéről

Jelentős késések a Budapest–Cegléd-vasútvonalon, vonatkimaradással is számolni kell

Jelentős késések a Budapest–Cegléd-vasútvonalon, vonatkimaradással is számolni kell

Egy Orbán Ráhelre nagyon hasonlító jelöltet indít az ellenzék Óbudán

Egy Orbán Ráhelre nagyon hasonlító jelöltet indít az ellenzék Óbudán