A néhány nappal ezelőtt történt esetről a Novaja Gazeta című lap számolt be hétfői számában.
Az incidensben valami csoda folytán a törött állkapcsú illetőn kívül csak a sofőr sérült meg, akit a combján talált el az összesen hét leadott lövés egyike.
A busz rémült utasai rendőröket hívtak, akik előállították a lövöldözőket és kórházba vitették a sérült sofőrt. Mivel a helyszínen kiderült, hogy a támadók mindketten a csecsenföldi belügyminisztérium magas rangú tisztségviselői, őket egyenesen az ügyészségre vitték, ahol viszont a rendőröktől azonnal elvették a jegyzőkönyveket, s a két lövöldözőt szabadlábra helyzeték. A kórházban fekvő sofőrt a kórteremben éjjel-nappal őrizték, hogy nehogy a csecsenek megöljék.
A lap munkatársai alaposan utánajártak a történteknek, de sehol nem voltak hajlandóak szóba állni velük. Végül a kerületi rendőrség egyik munkatársa - neve feltétlen mellőzését kérve - beszámolt a történtekről, hozzátéve, hogy azt nem tudja, indítottak-e eljárást az illetők ellen.
A lap az esettel kapcsolatban rámutatott: az ilyen urak Mercedesen érkeznek a fővárosba, a csomagtartó többnyire teli van fegyverekkel, a város szívében fényes nappal lövik le ellenségeiket, embereket rabolnak és eltulajdonítják mások vállalkozásait, de ha rendőrkézre kerülnek is, általában azonnal elengedik őket, mert a különleges szolgálatok munkatársaiként igazolják magukat.
Rálőttek a közlekedési buszra Moszkvában
Egy fekete Mercedes ML 500 utasai rossznéven vették, hogy a moszkvai 752-es busz nem engedte előre autójukat, utána mentek, kirángatták és összeverték a sofőrt. A vezető visszaütött - eltörve az egyik támadó állkapcsát -, s visszaugrott a buszba, ekkor a Mercedes utasai pisztolyból tüzet nyitottak a tömegközlekedési eszközre.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
„Nem igaz, hogy a magyar társadalom természeténél fogva passzív”
Nyilvánosságra hozza a kormány az Orbánék által megrendelt, majd 10 évre titkosított egészségügyi reformtervet
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
A miniszter azt ígéri, hamarosan elindul az alkotmányozás.