szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely erősíti a partneri viszonyt, ennek megkérdőjelezése a kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan - olvasható a Külügyminisztérium nyilatkozatában.

"Sólyom László köztársasági elnök romániai látogatása a két EU-partner és NATO-szövetséges, Magyarország és Románia közötti stratégiai együttműködés fontos eleme, amely nem gátolja, hanem erősíti a partneri viszonyt. E szándék megkérdőjelezése a partnerségi kapcsolatok fejlesztése ellen hat, ezért elfogadhatatlan" - áll a nyilatkozatban.
   
Mint írták, az eredetileg március 15-ére tervezett látogatás megszervezését veszélyeztette, hogy a román fél érvénytelenítette a korábban kiadott berepülési engedélyt, dacára annak, hogy a látogatásra vonatkozó hivatalos értesítést a magyar fél időben és a megfelelő formában átadta a román Külügyminisztériumban, technikai együttműködést kérve a román féltől. 
   
Az államfő útjának kezelése "nem illeszkedik az utóbbi időben jól fejlődő magyar-román kétoldalú kapcsolatok szelleméhez" - olvasható a közleményben, ugyanakkor a Külügyminisztérium "nyugtázza, hogy a román rendőrség végül közreműködött az elnöki gépkocsikonvoj akadálytalan haladásának biztosításában".
   
A nyilatkozat szerint a Külügyminisztérium örömmel állapítja meg, hogy 2009. március 14-én méltóságteljesen, ünnepi hangulatban, rendzavarás nélkül zajlott le a romániai magyarság Sólyom Lászlónak, a Magyar Köztársaság elnökének részvételével rendezett megemlékezése az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról.
   
Magyarország határozott szándéka a két ország közötti kapcsolatok további fejlesztése, s az év második felére tervezett 5. magyar-román együttes kormányülés hatékony előkészítése. 
   
A Külügyminisztérium meggyőződése, hogy a két országot összekötik a közös modernizációs szükségletek, a kétoldalú és uniós infrastruktúra- és területfejlesztési projektek, a térség biztonságáért és fejlődéséért atlanti és európai uniós keretekben közösen vállalt felelősség.
   
Összekötik a két államot a Magyarországon élő románok és a Romániában élő magyarok közösségei is. "A kisebbségi jogok érvényesítésére az európai és a nemzetközi jogban többféle megközelítés és gyakorlat létezik, ugyanakkor tudatában vagyunk annak, hogy közös érdekünk az e jogokat a legmagasabb szinten érvényesítő megoldásokat alkalmazni, hozzájárulva a kölcsönös megértés és bizalom légkörének kialakításához és megerősítéséhez a többség és kisebbség, illetve a szomszédos államok között" - olvasható a közleményben.
   
"E törekvéseket segítette Sólyom László részvétele a Hargita megyei és a csíkkozmási helyhatóság március 14-i nyergestetői ünnepségén csakúgy, mint a magyar miniszterelnök határon túli magyarokhoz intézett üzenete és a román államfő és a román miniszterelnök által a magyarokhoz intézett ünnepi köszöntő levelek. Kapcsolatainkat, együttműködésünket ebben a szellemben kívánjuk folytatni" - zárul a nyilatkozat.
   
A minisztérium vezetése hétfőn a bukaresti magyar nagykövet bevonásával értékelte a kialakult helyzetet. A diplomata visszatért állomáshelyére, hogy kedden átadja a dokumentumot. Ezzel egyidejűleg bekérették a Külügyminisztériumba Románia budapesti nagykövetét, hogy átnyújtsák neki is a jegyzéket.
   
Sólyom László eredetileg vasárnap utazott volna Erdélybe, hogy Nyergestetőn részt vegyen egy kopjafaavatáson, majd Csíkszeredában az ottani március 15-i ünnepségen. Gépe Marosvásárhelyen szállt volna le, onnan utazott volna tovább az említett helyszínekre. A román légügyi hatóságok azonban visszavonták a köztársasági elnök gépének leszállási engedélyét. Előzőleg a román külügyminisztérium szóbeli jegyzékben fejezte ki aggályát az államfő március 15-re tervezett székelyföldi látogatása miatt.
   
Emiatt az államfő nyergestetői programját szombatra tette át, s gépkocsival utazott az ünnepség helyszínére. Az MTI korábban úgy értesült, hogy a román oldalon az átléptetés csaknem negyed órán át tartott. A román határrendészek a konvoj minden gépkocsiját külön-külön ellenőrizték, beleértve az elnöki autót is. Sólyom László még szombaton visszatért Budapestre.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!

MTI Világ

Sólyom László a nemzeti egységről beszélt Székelyföldön

Nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja. Olyan, mint minden nagy mű: akkor képes hatni századokon át, ha az utódok mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel - ezeket a gondolatokat fejtette ki szombaton a székelyföldi Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében a köztársasági elnök.