Magán kezdte a takarékoskodást a konzervatív–liberális demokrata brit kormány: a toryk választási ígéretének megfelelően mindjárt az első kormányülésen eldöntötték, hogy 5 százalékkal csökkentik, és a parlamenti ciklus teljes idejére befagyasztják a kabinettagok fizetését. David Cameron konzervatív kormányfő már az idén 7500 fonttal kevesebbet, 142 ezer fontot keres, minisztereinek bére pedig 7 ezer fonttal, 134 ezer fontra esik vissza. A második világháború utáni első koalíciós brit kormány példaértékűnek szánta a múlt csütörtökön hozott intézkedést, amelynek csekély a hozadéka, mindössze 3 millió font megtakarítást jelent.
A Cameron-kormány a közkiadásokat az idén 6 milliárd fonttal akarja megnyirbálni, és a közszféra béréből is vissza fog venni, hogy minél hamarabb leszorítsa az EU-ban az egyik legmagasabb, a GDP 11,6 százalékára rúgó, 163 milliárd fontos költségvetési hiányt. Mindez csak a kezdet. Elemzők szerint középtávon legalább 100 milliárd fontos költségcsökkentésre lenne szükség. Talán nem véletlen, hogy a Munkáspártot 13 év után felváltó konzervatívok vezette kabinet adóemelést is fontolgat. Híre ment – bár koalíciós körökben cáfolják – az áfa 2,5 százalékpontos, 20 százalékra emelésének, ami a büdzsének évi 12 milliárd font pluszbevételt hozna.
AP/ Tim Hales
A két évtizede legfiatalabb brit kormányfő, az októberben 44. évét betöltő Cameron azt állítja, hogy a költségvetés helyzete lényegesen rosszabb, mint ahogy gondolták. Naponta derül ki, hogy a munkáspárti kormány a választások előtt sorra hozott hiánynövelő intézkedéseket. Tanácsadói díjazásra például másfél milliárd fontot különített el, és 13 milliárd fontos hadiipari megrendelésről írtak alá szerződést. Mindez aprópénz ahhoz képest, hogy a köztisztviselői állomány felső vezetőinek közel háromnegyede prémiumra jogosult. George Osborne konzervatív pénzügyminiszter szerint elődeik felelőtlen politikájukkal katasztrofális állapotú államháztartást hagytak hátra. Osborne – a szigetországban 200 éve a legfiatalabb, 38 éves pénzügyminiszter – azt is közölte, hogy felülvizsgálják az előző kormány döntéseit, majd 50 napon belül rendkívüli költségvetést készítenek.
A pártvezér Nick Clegg miniszterelnök-helyettesi posztja mellé öt miniszteri tárcát kapott liberális demokratáknak aligha volt más választásuk, mint belemenni, hogy a közkiadásokat már az idén megnyirbálják. Kampányukban pedig még azt hangoztatták, hogy erre csak később, a gazdasági növekedés beindulása után lehet sort keríteni. Cleggék nemcsak erről mondtak le, hanem a 2 millió fontnál értékesebb ingatlanok külön megadóztatásának tervéről is. Cserébe a minden jelentős posztot maguknak megtartó konzervatívok elálltak attól a liberális demokraták szerint tehetőseknek kedvező elképzeléstől, hogy egymillió fontra emeljék az örökösödési adó alóli mentesség határát. A toryk elfogadták továbbá a liberális demokraták javaslatát, hogy másfél év múlva, a gazdasági helyzet javulásával emeljék a személyi jövedelemadó kedvezményeit, szem előtt tartva az alacsony és közepes keresetűek érdekeit.
Az igazi próbatételt az jelenti Cameronnak, hogy elfogadtassa pártjával a választási reformokat, amelyek nélkül a liberális demokraták nem álltak volna kötélnek. Szakítva a több évszázados brit hagyományokkal, Cameron áldását adta arra, hogy a parlamenti ciklus határozott idejű legyen, mégpedig ötéves. Ezzel lemondott arról, hogy a mindenkori hivatalban lévő kormányfő belátása szerint öt éven belül bármikor kérheti az uralkodótól a parlament feloszlatását. Utóbbihoz az elképzelések szerint a képviselők 55 százalékának a szavazatára lenne szükség.
A kormányfő nyitott a konzervatívok számára szentségtörésnek számító választási reformra is. Ígéretet tett, hogy referendumot írnak ki a győztes mindent visz elvű rendszerrel szemben (HVG, 2010. május 15.) az arányos felé elmozduló szavazásról. Pedig ez előnytelen lenne a toryknak, politikai elemzők kiszámolták ugyanis, hogy ha a mostani választáson már így szavaztak volna, a liberális demokraták az 57 mandátumuk mellé újabb 22-t szerezhettek volna, majdnem mindegyiket a konzervatívok rovására. A felsőház átalakítása is megkezdődhet, mert mindkét fél egyetért abban, hogy a testület kizárólag választott, nem pedig örökölhető tagságból álljon.
Amiatt kell elszámolnia pártjával Cleggnek, hogy elfogadta a toryk bevándorláskorlátozó intézkedéseit, és feladta a tengeralattjárókon alkalmazott Trident nukleáris rakéták költséges cseréjét ellenző álláspontját is. Uniós kérdésekben pártja euró melletti elkötelezettségéről mondott le, cserébe az euroszkeptikus toryk elálltak a Brüsszelhez már delegált munkajogi és szociális jogkörök visszavételétől. Nem kerül sor a munkáspárti kormány által szorgalmazott személyi igazolvány bevezetésére sem. A külpolitikában – hasonlóan az előző kormányhoz – támogatják a NATO kötelékén belüli brit csapatok afganisztáni szerepvállalását. Egyetértenek az Iránnal szembeni további szankciókkal is, bár a liberális demokraták ellenzik a katonai fellépést.
AP/ Andrew Winning
Bármennyire gyorsan, alig néhány nap alatt született is meg a Cameron–Cleggpaktum, elemzők nem jósolnak felhőtlen együttműködést. Sőt sokan azt is kétlik, hogy a koalíció kihúzza a ciklus végéig. A kompromisszumot ugyanakkor nagyban segítették a két pártvezető hasonló vonásai. Mindketten tehetős családból származnak, kiváló magániskolákba jártak, pragmatikusak és szinte egyidősek. Viszonyuknak azonban sokat árthat a pártjuk. A torykat a közép felé elmozdító Cameronnak a hagyományos konzervatív felfogással szakítani nem kívánókkal, a szintén a centrumhoz közelítő Cleggnek pedig a liberális demokraták Munkáspárthoz húzó baloldali szárnyával kell megmérkőznie. Helyzetüket nehezíti, hogy az adósságválság elkerülésére népszerűségvesztéssel járó megszorító intézkedésekre kényszerülnek, és még a szakszervezetek ellenállására is számíthatnak. Ráadásul a Gordon Brown lemondásával vezetőváltás előtt álló Munkáspárt elemzők szerint hamar túljut a válságon. Különösen ha a pártvezér posztjáért immár hivatalosan induló Miliband testvérpárból az idősebbik, a Brown-kormányban külügyminiszter David kerül pozícióba, akit már Tony Blair 2007-es visszavonulásakor is szívesen láttak volna sokan a párt élén.
TÁLAS ANDREA
