A fiúk a bányákban

Két 74 éves, de stílusában igen eltérő veterán politikus küzdött Zambiában az elnöki posztért a napokban tartott választáson. A hivatalban lévő, kissé flegma és öreguras államfő, Rupiah Banda aligha szállhatott volna ringbe kedvezőbb körülmények között. Az egy évtizede még a világ legszegényebb országai közé sorolt Zambia a Világbank szerint átlagosan évi 5,6 százalékos gazdasági növekedést ért el az utóbbi tíz évben, és a bővülés az idén a 7 százalékot is meghaladhatja. A győztes mégis a szegények megsegítőjeként fellépő, karizmatikus és populista szónok, az ellenzéki Michael Sata lett.

„Azt akarjuk, hogy a kínaiak távozzanak, és a régi gyarmatosítók térjenek vissza. Ők is kihasználtak minket, de legalább törődtek velünk, elhozták a brit civilizációt. A kínaiak csak kizsákmányolók” – adta meg az alaphangot Sata a négy évvel ezelőtti választáson, amelyen még néhány százalékkal alulmaradt Bandával szemben. A mostani kampányban is beszélt a kínaiak, az ország legnagyobb befektetőinek kiebrudalásáról és az általuk működtetett bányák államosításáról, ami nagyban hozzájárult a győzelméhez. De a szavazás felé közeledve a választási győzelem egyre biztosabb tudatában felhagyott a Kína-ellenességgel, és állítólagos tajvani kapcsolatait is megszakította. A beiktatási ceremónia utáni első hivatalos találkozóját pedig nem mással, mint a kínai nagykövettel tartotta.

Nyilvánvaló, hogy nem lehet figyelmen kívül hagyni az eddigi több mint 2 milliárd dollárnyi, és a következő évekre ígért további 5 milliárdos kínai beruházást. Háromszáz kínai vállalat működik Zambiában, a többségük magáncég, és 25 ezer helyi alkalmazottjuk van. A kínaiak főként réz-, kobalt- és nikkelbányászatba fektettek be, de jutott ingatlanfejlesztésre, mezőgazdaságra, kiskereskedelemre és a feldolgozóiparra is. A 13 milliós lakosság kétharmada azonban kevesebb mint napi 2 dollárból él, a kínai tőkebeáramlás áldásaiból egyelőre csak kevesen részesülnek.

Sata éppen ezért számíthatott a városi szegények, a munkanélküliek, de még az úgynevezett rézövezet településeinek lakóira is. Az ellenzéki pártok és a szakszervezetek arra panaszkodnak, hogy a bányászok szinte rabszolgaként dolgoznak, és havi keresetük alig száz dollár körüli összegnek felel meg. Nincs védőmaszk, munkaruha vagy munkacipő. A vádak szerint a bányákból származó üledéket gyakran a közeli patakokba öntik, ami nemcsak az élővizeket, de az állattenyésztő közösségek életformáját is veszélyezteti.

Nem tett jót a kínaiak hírnevének, hogy 2005-ben egy kínai tulajdonú gyárban bekövetkezett robbanásban 51 zambiai vesztette életét, tavaly pedig tüntető bányászokra lövettek a kínai vállalatvezetők. A távol-keletiek – szólnak a további kifogások – nem tartják be a munkajogi és a környezetvédelmi törvényeket, valószínűleg lefizetik a kormányt, és a távozó elnök pártjának kampányát is ők finanszírozták.

A lusakai kínai nagykövet – miközben jelezte, tanulnak a múlt hibáiból – felháborodását fejezte ki, ahogy a nyugati sajtó tálalja a „keleti kizsákmányolást”. A nyugati bányatársaságok a gazdasági válság miatt 2009 elején elhagyták az országot, számtalan bánya bezárt, és több ezer munkahely megszűnt. Megérkeztek viszont a világ legnagyobb rézfelhasználójának számító Kína befektetői, és így tavaly Zambia, Afrika legnagyobb réztermelője több mint 7 milliárd dollárnyit exportált a sárga fémből, ami az ország kivitelének több mint kétharmada.

Függetlenül attól, van-e különbség a nyugati és a kínai „gyarmatosítási” módszerek között, a mai zambiaiak kulturális és nyelvi akadályokat is emlegetnek. A kínaiak többsége nem beszél angolul, nem barátkozik a helyiekkel, magas biztonsági falakkal védett lakótelepeken él, munka után egyből hazamegy, és nem vegyül el a helyi üzletekben, vendéglőkben. Nincs hivatalos adat, hogy hány kínai él Zambiában, de becslések szerint számuk eléri a százezret.

A kínai jelenlét a pénzügyi szektorban is látszik: a Bank of China augusztusban fiókot alapított Lusakában, és ott – Afrikában először – jüanszámlát is nyithat bárki. A szolgáltatás célja, hogy a Zambiában dolgozó kínaiak egymás közt jüanban számolhassanak el, és pénzüket ne kelljen amerikai dollárra vagy a helyi valutára, kwachára átváltani. Zambiai importőrök is elszámolhatnak jüanban, a kétoldalú kereskedelem a tíz évvel ezelőtti 100 millió dollárról közel évi 3 milliárdra nőtt. Kína hat afrikai különleges gazdasági övezetéből kettő Zambiában található.

De képes lesz-e, és akarja-e megállítani a kínai terjeszkedést Sata elnök? Az új kormány bányaügyi minisztere máris jelezte, hogy a szektor nem termel elegendő jövedelmet az államnak, ezért kilátásba helyezte a bányavállalatok különadójának megemelését. Hozzátette ugyanakkor, hogy a kérdést megvitatják a tulajdonosokkal, és olyan megoldást keresnek, amellyel mindenki jól jár. Sata íróasztalán kígyót ábrázoló szobor emlékezteti a látogatót az elnök becenevére, a királykobrára, de még nem tudni, hogy ez a kígyó csak sziszeg, vagy harap is.