A költségvetési és adópolitikában harcolni, a külföldi katonai szerepvállalásban visszahúzódni akar nagyszabású kormányátalakítása alapján második mandátuma idején Barack Obama amerikai elnök.
Ránézésre a tavaly novemberi amerikai elnökválasztáson vesztes republikánus Mitt Romney is összeállíthatta volna az új washingtoni kormányt, amelynek kulcspozícióit ötvenes-hatvanas éveikben járó fehér férfiaknak adta a vasárnap második mandátumára beiktatandó Barack Obama. Hilda Solis munkaügyi miniszter váratlannak nevezett lemondásával a demokrata elnökhöz közeli tanácsadók már magyarázták is a bizonyítványt, miért van kevesebb nő a megújuló kabinetben, példaként említve, hogy az a republikánusok ellenállásán bukott meg, hogy Susan Rice ENSZ-nagyköveté legyen a külügyi tárca. Az amerikai kormányban hagyományosan második legfontosabb poszt, a külügyminiszteri így az Obama régi szövetségesének számító John Kerryé lesz (HVG, 2013. január 12.). Ő történetesen Madeleine Albright, Colin Powell, Condoleezza Rice és a most távozó Hillary Clinton után, 1997 óta az első fehér férfi a tárca élén. Míg az első négyéves hivatali idejében Obama „nagy nevekkel” igyekezett magát körülvenni – helyén hagyta elődje, George W. Bush védelmi miniszterét, Robert Gatest, a pénzügyek irányításával a Wall Streeten és a jegybank szerepét ellátó Fednél is tapasztalatot szerzett Timothy Geithnert bízta meg, a külügyi tárca élére pedig a demokrata elnökjelöltségért legyőzött vetélytársát, Hillary Clintont emelte –, most olyanok kapnak szerepet, akik a bizalmasai közé tartoznak, és osztják a nézeteit. Az új csapat összeállítása egyben jelzi második mandátumának prioritásait is, amitől azt várják, hogy Obama – mivel az amerikai alkotmány korlátozása miatt harmadszor már nem indulhat a Fehér Házért – harcosabb lesz az ellenzéki, republikánus kézben lévő képviselőházzal szemben, és az ideológiai elkötelezettségét jobban tükröző kezdeményezésekkel rakja le politikai öröksége alapjait.
A külpolitikáért és a nemzetbiztonságért felelős posztok elosztásából azt olvassák ki, hogy Obama végképp szakítani próbál a Bush-korszak örökségével, és háborút csak végszükség esetén, minden más lehetőség alapos kihasználása után indító, szövetségeseivel együtt cselekvő nagyhatalommá formálja, azaz a neokonzervatív nekibuzdulásból a reálpolitika irányába viszi vissza Amerikát. Éppúgy ezt a fajta óvatosságot képviseli Kerry, mint a védelmi miniszteri posztra kiszemelt volt republikánus nebraskai szenátor, Chuck Hagel. Kettejük legfontosabb feladata az iráni és észak-koreai atomhatalmi ambíciók meghiúsítása, illetve kordában tartása, a megfelelés a Kína jelentette globális kihívásnak, rövid távon pedig a Szíria szétesésével fenyegető polgárháború következményeinek kezelése, valamint az afganisztáni csapatkivonás menedzselése.
A háborúzástól való ódzkodásukban közös, hogy fiatal korában Kerry és Hagel is megjárta Vietnam poklát, ahonnan sebesülten és kitüntetésekkel tértek haza. A biztonsági és külpolitika csúcsain az egyetértést az is segíti, hogy az USA történetében először fordulhat elő, hogy a négy legfontosabb érintett poszt – az elnöki, az alelnöki, a védelmi és a külügyminiszteri – betöltője korábban egyszerre volt a szenátus külügyi bizottságának, az amerikai diplomácia legfontosabb törvényhozási boszorkánykonyhájának a tagja. Addig azonban Obamának még meg kell vívnia egy csatát a kormány tagjainak és a legfontosabb szövetségi intézmények vezetőinek személyét jóváhagyó szenátusban, ahol Hagelt nagyobb, a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára javasolt John Brennant kisebb ellenállás várja.
A politikai pályafutása előtt mobilcégéből meggazdagodott, a szenátusból 12 év után, 2009-ben visszavonult Hagelt a republikánusok túl puhának tartják Irán ügyében, mert tárgyalna Teheránnal, ahol – a miniszterjelölt számára kényelmetlen módon – üdvözölték kinevezésének esélyét. Hagelnek a befolyásos zsidó szervezetek nem bocsátják meg, hogy egy 2008-as interjújában úgy vélte, az amerikai zsidó lobbi sokakat megfélemlít az országban. De várhatóan a fejére olvassák azt is, hogy 1998-ban – bár azóta elnézést kért – kikelt az USA luxemburgi nagykövetjelöltje ellen, mondván, „agresszív homokosként” nem alkalmas a feladat ellátására. A CIA-nál eltöltött 25 év után Obama terrorizmusellenes tanácsadójává lett, munkamániás Brennan azzal ad támadási felületet, hogy annak idején állítólag támogatta az ügynökség titkos külföldi börtöneiben zajló, a külvilág szemében kínzásnak számító erőszakos kihallgatásokat, újabban pedig az emberjogi szervezetek bírálatát kiváltó drónháború (HVG, 2012. december 8.) egyik irányítója.
Míg Obama a külpolitikában várhatóan békésebb húrokat penget, odahaza támadásba lendül a költségvetési és adópolitikában, ahol társadalompolitikai elképzeléseit válthatja valóra. A költségvetési szakadékot elkerülte az új év első óráiban megkötött egyezséggel (HVG, 2012. január 5.), lenyomva az adóemelést a republikánusok torkán, ám a kormány február végén újra beleütközik az adósságplafonba, ami még nagyobb és fontosabb összecsapást kínál az elnöknek az ellenzékkel. Ebben a hadvezére a fehér házi stábfőnöki posztról a pénzügyminiszteri tisztségre jelölt Jacob Lew lehet, akit szintén tűz alá vehetnek a republikánusok a szenátusban. A korábban nemcsak Obama, de egykor Bill Clinton elnök költségvetési igazgatójaként is bevált Lew – aki már az 1980-as években, Tip O'Neill demokrata képviselőházi elnök tanácsadójaként részt vett a fiskális és adópolitikai egyezkedésekben Ronald Reagan kormányával – a tavalyi tárgyalásokon kompromisszumot nem ismerve védte azokat a jóléti kiadási tételeket, amelyeket a republikánusok a leginkább szeretnének megnyirbálni, s most ugyanezt erősebb pozícióból teheti.
NAGY GÁBOR
Érkezik a magyar fesztiválkultúra történetét feldolgozó dokumentumfilm. Arról, hogy miért és hogyan rendeződik át manapság a hazai fesztiválpiac és hogy szeretnek-e egyáltalán a fiatalok fesztiválozni és sörözni, a rendezővel, Csizmadia Attilával beszélgettünk.
15–9-re nyertek a mieink.
