Először száz katonát küldenénk Irakba az Iszlám Állam ellen

A tervek szerint száz magyar katona májusban utazhat ki Észak-Irakba, további ötven pedig készenlétben marad. A missizó költsége kb. 20 milliárd forint - hangzott el egy külügyi háttérbeszélgetésen.

  • hvg.hu hvg.hu
Először száz katonát küldenénk Irakba az Iszlám Állam ellen

Száz katonát küldhet Észak-Irakba a magyar állam biztosítási, védelmi feladatokra - írta az Index egy külügyi háttérbeszélgetésre hivatkozva.

A tervek szerint száz magyar katona májusban utazhat ki, további ötven pedig készenlétben marad.

Az Iszlám Állam elleni harcban vállalt szerepünk költsége 20 milliárd forint, ha teljes egészében önerőből kell finanszíroznia missziót.

A közös harcban 62 ország vesz részt.

Twitter

Mint arról korábban beszámoltunk, a külügyi tárca vezetésével összeült az a kormányzati munkacsoport, amely a magyar katonák kiküldését hivatott előkészíteni. A kormány támogatja Magyarország részvételét, de a döntéshez kétharmados parlamenti felhatalmazás szükséges.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az erről szóló közleményben úgy fogalmazott, Magyarország a nyugati értékközösség tagja, és ebből kötelezettségek fakadnak. Mivel az Iszlám Állam terrorszervezet az egész nyugati értékközösség ellen intézett támadást, "kötelességünk hozzájárulni a terrorszervezet elleni erőfeszítésekhez" - írta a tárca.

Először Németh Zsolt volt külügyi államtitkár hozta szóba magyar katonai szerepvállalást az Iszlám Állam elleni harcban, majd Orbán Viktor miniszterelnök beszélt a hvg.hu-nak a témáról egy külügyi újságíróknak tartott háttérbeszélgetésen február közepén. Mint akkor elmondta, ez az ő ötlete volt, de a Fidesz-frakcióban nem talált túl meleg fogadtatásra. Orbán akkor azt mondta, arra is kevés esélyt lát, hogy a magyar szerepvállalás kiállja a kétharmados próbát a parlamentben. Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető a múlt héten arra panaszkodott, hogy az ellenzéki pártok ellenállása miatt fog meghiúsulni a magyar katonai szerepvállalás az IÁ elleni harcban.